Addig üti Simor...

2007.05.09. 15:35
Kisebb monetáris tanács, kevesebb külső taggal, kevesebb alelnök, megszűnő igazgatóság – egyebek között ezen javaslatokra bólintott rá a kormány Simor András kezdeményezésére a jegybanktörvény tervezett módosításában.

A Pénzügyminisztérium szakértőivel folytatott előzetes konzultációk után ma a kormány elé vitte a jegybanktörvény módosításáról szóló javaslatát Simor András. Az MNB március elsejével kinevezett elnöke korábban már egy konferencián is jelezte, szükségesnek tartja a szabályozás módosítását, a kezdeményezést szóban már akkor támogatásáról biztosította Gyurcsány Ferenc.

A jegybank javaslatai szerint a monetáris tanács létszáma öt-hét főre csökkenne, a módosítás azonban a jelenlegi tagok mandátumát nem érinti. Ez - tekintettel a külső tagok még több éves mandátumára - egyben azt is jelenti, hogy a módosításnak ez a pontja csak 2011-től élhet ténylegesen a gyakorlatban. A javaslat szerint ugyanakkor a jegybanknak a jövőben csak két alelnöke lesz az eddigi legalább három-legfeljebb öt helyett, ők viszont valamennyien tagjai lesznek a tanácsnak.

A javaslat szerint megszűnik az elnök és az alelnökök alkotta igazgatóság, melynek feladatai az elnök kezébe kerülnek. Ugyancsak megszűnik a közgyűlés, a kizárólagos tulajdonos, a magyar állam a jövőben a hatáskörébe tartozó kérdésekben - képviselője, az államháztartásért felelős miniszter, jelenleg a pénzügyminiszter révén - részvényesi határozattal dönt.

A módosításokra kész törvénytervezetet dolgozott ki az MNB, ezt azonban véleményezésre még az Európai Központi Banknak is meg kell küldeni, ezután kerülhet az addig nem nyilvános tervezet az Országgyűlés elé.