Csapadékpótlásra csatorna Csepeltől Csongrádig?

A kiskunsági Homokhátság problémái nem újkeletűek, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) már 2003-ban félsivatagi övezetbe sorolta a területet. A probléma régi, csakúgy, mint a megoldási lehetősekről való vita: az elmúlt 150 évben a két nagy folyónk közötti csatornára tucatnyi nyomvonalterv született, már Széchenyi is törvényben rögzíttette a csatorna megépítésének szükségességét. Sőt a kanálist el is kezdték építeni, Dunaharasztinál kilép a Soroksári-Dunából, a neve ma is Duna–Tisza-csatorna, ám hamarosan elszáll a bátorsága, délre fordul, és végül visszasunnyog a Dunába.

Az utóbbi tíz évben országgyűlési és kormányhatározatok rögzítettek cselekvési terveket, mégsem sikerült érdemben tenni a Homokhátság elsivatagodása ellen.

Csatorna kéne ide

Nacsa János, a gödöllői Szent István Egyetem tanára, a Közép-Magyarország régió fejlesztési tanácsának bizottsági tagja szerint az egyetlen hosszú távú megoldás a Csepeltől Csongrádig húzódó csatorna építése lehet. Szerinte évről évre kevesebb csapadék hull, a talajvízszint az elmúlt 10 évben 6-ról 10 méter mélybe húzódott vissza, megindult az elsivatagosodás. Az évente hiányzó 100 mm csapadék pótlására minimum másodpercenként 35 köbméter vízhozam kell, vagyis csatorna. Ez biztosítaná a földek öntözését, a Duna áradása esetén ez elvezetné az árat, és nagyságából adódóan hajózható is lenne.

Forrásigény min-max (milliárd forint) Duna–Tisza-csatorna 78-108 Ráckevei–Soroksári Duna-ág 74-95 Budapesti szakasz 65-95 Dunakanyar 105-151 Összesen 322-449

Nacsa szerint beavatkozás nélkül néhány évtizeden belül 300 ezer embert kell kitelepíteni a térségből. Ennek a költsége több ezermilliárd forint lenne, míg a Duna-völgy átfogó fejlesztésére Szobtól Csongrádig maximum 500 milliárd kell. (Ahhoz, hogy a csatornát meg lehessen építeni, előbb rendbe kell tenni a Ráckevei–Soroksári Duna-ágat.) A számítások még 2004-ben készültek a Közép-Duna völgy fejlesztéséről szóló Beszédes-program megalkotásakor. Nacsa szerint a 2007–13-as időszak a csatornakiépítés és a komplex feljlesztés stratégiájának kidolgozására (ami az alapja lenne a következő 25-30 év fejlesztési irányának) és a projekt elkezdésére szolgál majd.

Vagy mégse?

Csakhogy, a "központban" nem számolnak ilyen tervekkel, az Országos Területfejlesztési Hivatalban megtudtuk, hogy a második Nemzeti Fejlesztési Tervben és a Közép-Magyarországi Operatív Programban nem szerepel csatornaépítés. A nagyprojekt előkészítése folyamatban van: egy tavalyi kormányhatározat költségvetési forrást biztosít a kidolgozására. A programban vízgazdálkodási, természetvédelmi, vidékfejlesztési intézkedések sora szerepel majd, de a csatorna szó nem fordul elő benne, mondta az Indexnek Pintye Ágnes, az OTH kiemelt programok főosztályának vezetője.

Ötszázmillió forint állami pénzből a tervek szerint még az ősszel elkészül a nagy projekt megvalósíthatósági tanulmánya, de jelenleg még az elkészítésre vonatkozó közbeszerzési eljárás sem kezdődött el. A projekt célja a Duna–Tisza közi hátság területén bekövetkezett kedvezőtlen változások hatásainak mérséklése: a hátság természeti értékeinek megőrzése, helyreállítása, a természetben bekövetkezett degradációs folyamatok megállítása, a tájszerkezet, tájkép védelme a vízháztartás javításával. Emellett pedig a hátság népességmegtartó képességének javítása terület- és vidékfejlesztéssel, agrárszerkezetváltással, infrastruktúrafejlesztéssel.

Eddig semmi érdemi nem történt

Két éve az MTA Regionális Kutatások Központja tanulmányt készített Homokhátság 2004. Szembesítés, lehetőségek, teendők címmel. Csatári Bálint, az Alföldi Tudományos Intézet igazgatójának írása szerint (az "Indulatos írás a Duna-Tisza közi Homokhátság ügyéről" címet viseli) a döntéshozók semmit sem tettek a probléma valódi orvoslására, hiába jöttek létre a tárcaközi bizottságok, országgyűlési és kormányhatározatok. Igaz, azóta jobb lett a helyzet, a 2004-es kormányhatározat és cselekvési terv működik, de nagy hibája, hogy a feladat nincsen decentralizálva, mondta az Indexnek Csatári Bálint.

A kutató a térség problémáinak megoldásakor a tanyákra, az ott élő emberekre építene, hiszen ők jelentik a Homokhátság életének alapját. Az MTA kutatása szerint a tanyákon élők ebben partnerek lennének, sőt voltak és vannak egyéni kezdeményezések is; ahol önszorgalomból elzártak egy zsilipet egy-két éve, ott most jelentősen jobb a vízgazdálkodás. Csatári a különféle programok mellett normatívát is adna a tanyáknak.

Mivel a probléma három évtizedes, megoldásra is csak hosszú távon lehet számítani, véli Csatári, aki szerint összehangolt programra, integrált vidékfejleszésre van szükség. A vízgazdálkodásnak, a természetvédelemnek, a megújuló mezőgazdaságnak és a társadalomnak közös fejlesztési célokért kell előrelépniük. Fenn kell tartani a tanyás gazdálkodást, hogy a föld használatban maradjon, a tanyákat rehabilitálni, fejleszteni kell, ez segíti a turizmust is.

Csatári szerint a Duna–Tisza-csatorna ügye része a rendezésnek, bár ez sem nem old meg minden problémát. A vízpótlás jóval könnyebben menne, de a Homokhátság problémáinak rendezését nem ilyen gigantikus beruházással kell elkezdeni.