Az utolsó percekben jött fel a tőzsde

2008.10.10. 17:51
2,91 százalékos eséssel zárt a BUX, az OTP 3600 forinton fejezte be a napot. A nap végére magához tért a tőzsde, legalábbis sokat ledolgozott a napközbeni minuszokból.

A záró szakasz teljesen elkülönült a a napközbeni kereskedési menettől – mondta az Indexnek Sarkadi Szabó Kornél. A Cashline vezető elemzője szerint napközben szinte teljesen együtt mozogtunk a pánikhangulattal, ahogy a német DAX index hullámzott, úgy követte le (igaz sokszor nagyobb esésekkel) a BUX is. Mind a négy nagy részvényt fel kellett függeszteni napközben a tíz százalékot elérő esés miatt, még az elmúlt napokban a piac bástyájának számító, az vérzivataros időket eddig napi néhány százalékos eséssel megúszó Richtert is. A Mol, az OTP és a Magyar Telekom 15 százalékos mínuszban is jártak napközben.

Enyhülést az amerikai nyitást követő percek hoztak, mert ott ugyan előbb új mélypontra süllyedtek az indexek, de utána hatalmas felpattanás következett, 7 százalék körüli mínuszból két százalékos esésig tért vissza a Dow Jones - persze ott még bőven nincs vége a napnak. A BUX 2,91 százalékos esése mindenesetre régiós összehasonlításban is jó teljesítménynek mondható: a lengyel tőzsde 8,1 százalékkal gyengült, a német tőzsde 7,01 százalékos eséssel zárt.

A magyar piacon kiemelkedően a legnagyobb forgalom az OTP részvényekkel volt, 48 milliárd forint értékben kereskedtek velük (a teljes forgalom 63 milliárd forint volt, azaz OTP adta ennek bő 75 százalékát). A bankpapír napközben 15 százalék feletti mínuszban is járt, végül 6,61 százalékkal 3600 forintra esett az ára. Ez a szektortársakkal való összehasonlításban jelent jó teljesítményt: ma az Erste Bank papírjai 12, a Raiffeisen isrészvényei 14 százalékot estek, a cseh Komercni banka 16,5 százalékot bukott. Napközben több európai tőzsdén is fel kellett függeszteni bankpapírokat.

Mindez jelzi: a tőzsdéken tovább tart az eladási hullám, a befektetők szabadulnak a részvényektől. Az OTP esetében az eladásoknak maga a bank igyekezett gátat vetni. Délelőtt még csak a piaci szereplők híreiből, majd hivatalos bejelentésből is kiderült: az OTP egész nap vásárolta papírjait, végül összesen 3,6 millió darabot, ami a teljes forgalom negyedét jelenti.

A Mol részvények ára pénteken 1005 forinttal, 8,04 százalékkal 11 500 forintra csökkent, 7,7 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 27 forinttal, 3,72 százalékkal 698 forintra gyengült, forgalma 2,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 2745 forinttal, 9,50 százalékkal 31 645 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 264,5 millió forintos forgalom mellett 1750 forinttal, 14,96 százalékkal 9.950 forintra csökkentette értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1604,71 ponton zárt pénteken, ez 135,06 pontos, 7,76 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Vigyázó szemetek

Nem lehet tudni, hogyan alakul ma az amerikai tőzsde, márpedig a Dow Jones európai idő szerint késő esti zárása meghatározó lehet a hétfői nyitásra, előbb az ázsiai, majd az európai tőzsdéken – mondta Sarkadi Szabó Kornél. Egyelőre megjósolhatatlan, mi történik, de annyit el lehet mondani: a mélypont már nem lehet messze, elképzelhető, hogy akár ma túl leszünk rajta.