Éleződik a verseny a sörpiacon

2003.11.24. 10:08
A jövedéki adó emelése és egyéb közterhek miatt jövőre várhatóan nyolc százalékkal drágulhat a sör ára - valószínűsíti az árváltozást a szakmai szövetség elnöke. Az uniós csatlakozás nyomán éleződik a versenyhelyzet a piacon.
Jövőre nyolc százalékkal is növekedhet a sör ára, ha jövedéki adóját a költségvetési tervnek megfelelően 15 százalékkal, hektoliterenként és Balling-fokonként 365-ről 420 forintra emeli az állam - mondta László Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) megbízott elnöke, a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. vezérigazgató-helyettese. Más közterhek is drágíthatják a termék előállítását.

7,5 millió hektolitert adtak el

Tavaly összesen csaknem 7,5 millió hektoliter sört értékesítettek a hazai gyárak, ami 4,6 százalékkal haladta meg az előző évit - mondta Tömör László, a szövetség eddigi vezetője. Az idén nem számolnak jelentős növekedéssel, mértéke várhatóan négy százalék alatt lesz, jövőre pedig jó, ha hétmillió hektoliter lesz a termelés.

Az EU-ba lépést követően a söripar cégei az eddiginél keményebb versenyhelyzetbe kerülnek. Már most is komoly piaci zavart okozott a Németországban és az északi szomszéd országokban felhalmozódott dobozossör-készlet - mondta László Attila. A raktáron maradt menynyiség keletkezésének fő oka az unióban az egyutas termékekre bevezetett betétdíj. Ez olyan magas - a németeknél dobozonként 0,25 euró, vagyis 65 forint -, ami miatt az ottani sörgyárak, többek között Magyarországon igyekeznek feleslegüktől nyomott áron megszabadulni. Jövő május elsejétől a korábbi és az újonnan csatlakozó uniós országokból behozott sör importvámja is megszűnik.

A söriparra nehezedő külső nyomás elviselhetősége nagymértékben függ a belső szabályozástól is, ebben eddig sem volt elkényeztetve az élelmiszeripar 2000 milliárd fölötti nettó árbevételének mintegy 5-5,2 százalékát produkáló ágazat - taglalta László Attila. Az MSSZ tagvállalatainak együttes árbevétele tavaly mintegy 120 milliárd forint volt, az idén a tervezett inflációt közelítő 5-6 százalékos növekedésre számítanak. Jövőre a terhek növekedése oda vezethet, hogy az ipar árbevétele is csökkenhet, ennek mértéke akár az 5-10 milliárd forintot is elérheti.