Kevesebb sör fogy

Az elmúlt évben az egy főre jutó magyarországi sörfogyasztás 71 literre esett vissza az előző évi 73 literről. A dobozos sörök népszerűsége viszont emelkedik, ami nem is csoda, hiszen egy igaz magyar ember már az ásványvizet is csak eldobható palackból hajlandó meginni.
A magyar sörpiac 1999 óta gyakorlatilag stagnál, addig a sörfogyasztás évi 2,5-3 százalékkal csökkent, mondta hétfőn Tömör László, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke. A sörfogyasztásban az elmúlt évtizedben bekövetkezett visszaesés tükröződik abban is, hogy az öt nagy magyar sörgyárban foglalkoztatottak száma az elmúlt évtized közepéhez képest mintegy 1300 fővel csökkent 2000 végére. A munkaerő létszámának a visszaesése tavaly is folytatódott, 2001-ben a söriparban foglalkoztatottak száma 250 fővel mérséklődött - közben az évi átlagjövedelem 2 millió forint fölé emelkedett.

Alkoholmentes sör ásványvíz helyett?

A szövetség elnöke szerint egész Európában és a világ fejlett részén az üdítőital- és ásványvízpiac erőteljesen növekvő ágazat, ami érezteti hatását az összes szomjoltó ital piacán. A hazai sörgyártók erre azzal igyekeznek válaszolni, hogy minden gyár termékkínálatában megjelentek az alkoholmentes sörök is.

A dobozos sörök népszerűsége is emelkedik Magyarországon, a dobozos kiszerelésben értékesített sörök aránya 3,4 százalékkal emelkedett 2001-ben, azaz az összes eladott sör 11,1 százalékát tették ki a dobozos termékek.

Hétmillió hektoliter folyékony kenyér

Az elnök kiemelte, a Magyar Sörgyártók Szövetségéhez tartozó vállalatok az elmúlt évtizedben több mint 200 millió dollárt fektettek az iparágba, ami éves szinten 5-6 milliárd forint új beruházást jelentett. Ennek eredményeként megújult a magyarországi söripar, tavaly a szövetséghez tartozó vállalatok együttesen 7,17 millió hektoliter sört állítottak elő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19