Három vaddisznó miatt összeomolhat a sertéspiac

2007.01.25. 08:09
A Magyarországon észlelt sertéspestis miatt Japán beviteli tilalmat rendelt el a hazai sertéshúsra. Ennek következtében elképzelhető, hogy komoly gondot okoz majd a hús elhelyezése, gyakorlatilag összeomolhat a sertéspiac – mondta a Napi Gazdaságnak Kovács László, a Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A cégvezető szerint a tilalom a cégnek és magának az ágazatnak is komoly gondot okoz, ugyanis Japán Magyarország számára az egyik legfontosabb exportpiac, s ez most egyelőre három vaddisznó miatt kiesik. A fejlemények miatt a jelenlegi kis sertésállomány is rövid időn belül túl nagy lehet, illetve elindulhat a sertésárak zuhanása. Bizonyos húsrészek ugyanis gyakorlatilag csak Japánban értékesíthetők, illetve ott lehet azokat eredményesen eladni.

Bizonyos húsféléket csak oda vittünk


Császárszalonna csak Japánban fogy

Ezek közé tartozik a császárszalonna, a tarja és a sertéskaraj nagy része, ez a szegmens gyakorlatilag a Japán piacra helyeződött át. Amennyiben ezeket a húsrészeket nem lehet hová exportálni (esetleg Európában csak áron alul lehet értékesíteni, de hiába lehet a combot eladni, ha a karajt nem) a húsipar visszafogja majd a termelését, a felvásárlási árak pedig elindulnak lefelé – véli a vezérigazgató.

Szerinte az eddigi hazai feldolgozói igényekhez képest a sertésállomány még mindig kevés, ennek ellenére Európában az árak még januárban is nagyon nyomottak voltak. A kialakult szituáció következtében pedig veszteséges lesz a sertésszektor, vélekedett a húspiac miatt komolyan aggódó Kovács.

Bajban a baromfisok is

Nincs jobb helyzetben a baromfiágazat sem, mivel a sertéspestis mellett nagy valószínűséggel a baromfiinfluenza-vírus is újra itt van az országban. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának laboratóriuma már elvégezte a Csongrád megyéből madárinfluenza gyanújával beküldött, libából származó minták vizsgálatát.

A madárinfluenza-vizsgálatokban nemzeti referencia laboratóriumként működő intézmény magas pathogenitású H5 típusú vírustörzset mutatott ki, amely – az eddig elvégzett vizsgálatok szerint – az N1 típusú törzsek közé tartozik. Az MgSzH a mintákat a megerősítő vizsgálatok érdekében ma továbbítja Angliába. A horvát hatóságok azonban már szerdán tilalmat rendeltek el a magyar szárnyasok behozatalára.