Megépül az első magyar stresszkezelő

2008.04.10. 07:56
Az ország első stresszkezelő központja épülhet fel Zalaegerszegen. A beruházó külföldi vendégekre is alapozza szolgáltatásait. Négycsillagos gyógyszálló is lesz a komplexumban.

Az ország első stresszkezelő központját építheti fel Zalaegerszegen az Aquacity és a tavaly elkészült fedett termálfürdő mellett az Aquaplus Kft. - erősítették meg a Napi információit a helyhatóságnál. A mintegy 3 milliárd forintos beruházás része lesz egy már korábban tervezett 150 szobás, négycsillagos gyógyszálló és elkészül a különböző pihenőhelyeket, kereskedelmi létesítményeket magába foglaló úgynevezett termálsétány is.

György Zoltán, az Aquaplus Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az önkormányzattal együttműködve olyan egészségügyi központot akarnak kialakítani, amely nemcsak a hazai, hanem a külföldi vendégek számára is vonzó lehet. Itt elsősorban a munkahelyi stressz emberi szervezetre gyakorolt hatását mérik majd.

A város nagy cégeivel várhatóan keretmegállapodásokat kötnek a különböző szolgáltatásokról. A beruházás előkészítése már elkezdődött. Az Aquaplus még 2005-ben, egy komplex, több mint ötmilliárdos egészségügy-turisztikai program megvalósításáról állapodott meg a zalaegerszegi önkormányzattal.

A társaság tavaly - közbeszerzési pályázaton - 17 évre elnyerte a nem sokkal korábban elkészült helyi termálfürdő és tóstrand üzemeltetési jogát, a város pedig 1,2 milliárd forintos költséggel felépíttette úgynevezett színterápiás, egész évben nyitva tartó fedett termálfürdőjét. Az Aquaplus időközben egy üdülőfalut is kialakított a többhektáros területen.