Munkaerőgondok a Suzukinál

2004.04.05. 08:56
Folytatja kapacitásbővítő beruházásait a Magyar Suzuki, amelynek egyik német beszállítója is gyárépítést tervez az esztergomi ipari parkban.
Év végére eléri a 150 ezret a Magyar Suzuki Rt. két műszakos termelőkapacitása - tájékoztatta a Világgazdaságot Fórián István, a társaság vezérigazgató-helyettese, hozzáfűzve: az idei 60 milliárd forintos beruházást újabbak követik: az új robotok üzembe állításával és a logisztikai rendszer fejlesztésével számoló tervek átnyúlnak a jövő évre is, akkor további harmincmilliárd forintot fordít fejlesztésre a vállalat. A Suzuki Motor Corp. az elmúlt év végéig több mint 500 millió dollárt fektetett be Magyarországon.

Létszámgondok

Az egy éve gyártott Ignis piaci sikere után a cég arra készül, hogy még decemberben megkezdje új, egyelőre NCC kóddal emlegetett sportos kisautójának próbagyártását.

Az idei beruházás ugyanakkor 400 fős létszámbővítéssel jár együtt, amely révén az alkalmazottak száma megközelíti a 2300-at. A tervek szerint a munkaerőigényt Nógrád megyeiekkel, valamint Ózd és Miskolc környékiekkel elégítik ki, ahonnan most is vannak dolgozók, de nagy a fluktuáció. Mindez további nehézségeket vetít előre, hiszen a távlati tervek szerint a gyártókapacitás 2006-ig évi 200 ezerre bővül, ami a dolgozói létszám jelentős növelésével, a maihoz képest összesen mintegy 600 új alkalmazott felvételével jár.

A Magyar Suzuki egyik beszállítója, a Kirchhoff konszern is megtelepszik az esztergomi ipari parkban. Amint azt a polgármesteri hivatal sajtóreferense, Takács István elmondta, a Kirchhoff Hungária Kft. a szükséges terület első felét nettó 91 millió forintért vásárolja meg az önkormányzattól, s a később felépítendő 50-80 fős üzem energiaelnyelő karosszériaelemeket és acéllemezből sajtolt, valamint ponthegesztett részegységeket gyárt a Suzuki számára.

A németországi központú Kirchhoff eddig lengyelországi üzeméből látta el az esztergomi gyárat, ám a magas szállítási költségek miatt egy helyi gyár megépítéséről határozott.