Itt a mi versenyautónk

A tervek szerint év végétől a Suzuki raliversenyekre szánt autója, az Ignis Super 1600-as modellje is Esztergomban készül. Ebből a modellből évente 20-30 járművet építenének, hosszabb távon pedig elképzelhető, hogy a városban tervezőközpontot is létrehoznak.
Tokio legnagyobb Suzuki-márkakereskedője, Tajima Nobuhiro, valamint cége, a Suzuki Sport Co. Ltd. megalapította a Suzuki Sport Európa Kereskedelmi, Gyártó, Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-t - tudta meg a NAPI Gazdaság. A 3 millió forint jegyzett tőkéjű cég - amelynek ügyvezetője is a cégtulajdonos - fő tevékenysége a közúti gépjárművek gyártása, székhelye pedig a Magyar Suzuki Rt. esztergomi gyára. (A két cég tulajdonosi köre eltérő - hisz a gyártó társaság tulajdonosa a Suzuki Motor Corp. -, ám a társaságok tevékenységi-, illetve érdekköre szorosan kapcsolódik egymáshoz.)

Kezdők számára is elérhető

A lap úgy tudja, hogy a Suzuki a technikai sportokban való részvétellel is igyekszik erősíteni imidzsét, s az alacsonyabb költségű, ezáltal a kezdők számára is elérhető autóval akar megjelenni a szuper 1600-as rali nemzeti, illetve a világversenyeken. Az új autók építésének helyszínéül pedig a Suzuki európai gyártóbázisát, vagyis az esztergomi gyárat szemelték ki. A két cég tulajdonosi eltérését az indokolja, hogy gyári csapat nem indulhat a versenyeken, az elképzelések szerint az autókat eladják, vagy bérbe adják a versenyen indulóknak.

Évi húsz-harminc autó

A tervek szerint év végén kezdődne meg az Ignis szuper 1600-as modellek összeszerelése, s évente 20-30 járművet építenek ebből a modellből. Itt lesz az autók technikai háttérbázisa, szervizközpontja, hosszabb távon pedig elképzelhető, hogy a versenyautók - illetve azok egyes elemeinek - tervezésével kapcsolatos központot is Esztergomban hozzák létre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04