Új szerencsejátékok indulnak a neten

2004.05.20. 08:15
Hamarosan új online szerencsejátékok indulnak Magyarországon - tudta meg a Világgazdaság. Várhatóan a Luxor és gyorskenó kerül elsőként a külön weboldalon elérhető internetes fogadási rendszerbe.
Hamarosan új online szerencsejátékok indulnak Magyarországon - tudta meg a Világgazdaság. A Szerencsejáték Rt.-nél (SZRt) már szakmai zsűri vizsgálja, melyek lehetnek azok a játékok, amelyekkel még az idén bővül az SZRt online fogadási portfóliója. Lapunk úgy tudja: várhatóan a Luxor és gyorskenó kerül elsőként a külön weboldalon elérhető internetes fogadási rendszerbe.

Az SZRt tervei szerint a későbbiekben 4-6, főleg számsorsjáték alkothatja majd a teljes kínálatot - tájékoztatta lapunkat Somorai László, az SZRt kommunikációs igazgatója. A konkrét indulással kapcsolatban azonban egyelőre nem tudott nyilatkozni. A bevezetést indokolja, hogy többek között az ötös, a hatos, a skandináv lottóból, a kenóból telefonon, interneten, valamint SMS-en keresztül származó árbevétel tavaly közel két és félszeresére nőtt 2002-höz képest. Somorai László elmondta: amíg két évvel korábban mindössze a teljes, 102 milliárd forintos árbevétel 0,1 százalékát tették ki a telefonos és internetes játékok, addig 2003-ban - az év őszétől már az SMS-es játékokkal is kibővült online szerencsejáték-csomag árbevétele - a 123,5 milliárd forintos összbevétel 0,2 százalékára emelkedett.

A 2004-es év kezdete a tavalyihoz hasonlóan alakult. A várakozások szerint abban az esetben is megismétlődhet a 2003-as eredmény, ha komolyabb halmozódásra ebben az évben nem kerül sor - mondta Somorai László. Jelezte, hogy az ötös lottóra való alternatív fogadásokból származik a legnagyobb árbevétel. Jelenleg egy átlagos héten 4,5 millió forint a forgalom az internetes, SMS-es és telefonos játékokon. A legutóbbi nagy halmozódás idején viszont heti 7-8 millió forintra rúgott a bevétel.