Nem adják el a Szerencsejáték Rt-t

2003.12.09. 17:15
Az országgyűlés döntése nyomán továbbra is 100 százalékos állami tulajdonban marad a társaság.
A Magyar Rádió értesülései szerint az eredeti költségvetési javaslatból kikerült a Szerencsejáték Rt. privatizálása, mivel azt sem az ellenzéki, sem a kormánypárti képviselők nem támogatták. Így továbbra is 100 százalékos állami tulajdonban marad a társaság.

Az "aranytojást tojó tyúk" életben marad

A Fidesz kezdettől ellenezte "az aranytojást tojó tyúk" levágását, közölte a Napi Online. A parlament szocialista frakciója pedig úgy döntött, hogy a jelenlegi viszonyok között nem kívánja támogatni a kormánynak a Szerencsejáték Rt. privatizációjára vonatkozó tervét.

A Szerencsejáték-eladás blokkolásával az autópálya-építéshez szükséges forrásoknál keletkezhet hiány. Korábban a Pénzügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott, hogy a kormány egyebek között a Postabank eladásából és a Szerencsejáték Rt. privatizálásából származó bevétel kívánja autópálya építésére fordítani

Régi terv

Már a 2003-as költségvetési javaslatban is szerepelt a Szerencsejáték Rt. állami tulajdonának csökkentésére vonatkozó javaslat, ám az Országgyűlésben megtárgyalt és elfogadott törvényben már nem. 2004 őszén került újra napirendre a kérdés, amikor is a pénzügyminiszter kijelentette, hogy jövő év végéig várhatóan sor kerülhet újabb tőzsdei bevezetésre a privatizáció keretében. Akkor László Csaba még korainak tartotta megnevezni, hogy melyik cégről van szó, ugyanakkor a NAPI Gazdaság más forrásból úgy értesült, hogy ez a Szerencsejáték Rt. lehet.

Marad a rulett, meg a félkarú

Az 1991 augusztusában érvénybe lépett szerencsejáték-törvény teljes megújítása évek óta várat magára. Vélhetően azonban nem változik az a korábbi gyakorlat, hogy a szerencsejáték-szervezés állami monopólium marad, s legfeljebb koncessziós formában működtethetnek magánvállalkozások különböző szerencsejátékokat, így például kaszinót vagy nyerő automatákat.