Az MSZP bevezetné a negyedik adókulcsot

2004.07.06. 17:28
A hatmillió forint feletti jövedelem felett új, 48 százalékos negyedik szja kulcsot és árfolyamnyereség adót is bevezetne az MSZP. A párt képviselőcsoportja megfogalmazta politikai elvárásait a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. Ezek egy része már a kormány szerdai ülésére előkészített Pénzügyminisztériumi irányelvekben is visszatükröződhet, ám az Index információi szerint a tárca nem javasolja a negyedik adókulcs bevezetését.
Az előzetes számítások szerint 1,8-2 millió forint közé emelné a szocialista frakció a személyi jövedelemadó középső sávjának felső határát, és bevezetné a negyedik adókulcsot. A képviselő csoport szerdai ülésén fogalmazta meg a politikai elvárásait a költségvetéssel szemben, melyek egy részét végighallgatta az ülésen résztvevő Daskovics Tibor pénzügyminiszter is. Az MSZP arra készül, hogy az elkövetkezendő egy hónapban intenzíven kommunikálja javaslatait, függetlenül attól, hogy a koalíciós partner támogatásának hiányában azok egy részének bevezetésére biztosan nincs esély: a frakcióülésen több politikus is megfogalmazta, hogy a tavaly nyárinál erőteljesebb fellépésre van szükség a saját javaslatok megvalósítása érdekében mind a kormánnyal, mind az SZDSZ-el szemben.

Fizessenek a gazdagok

A szocialisták ismét felvetették a negyedik adókulcs bevezetését: a frakció azt szeretné, ha jövőre a hat millió forint feletti jövedelemrész után 48 százalékos adót kellene fizetni. A kamatadó bevezetését nem, az árfolyamnyereség lefölözését viszont kérik a kormánytól: az új adónem mértékére konkrét javaslatot nem fogalmaztak meg, ezt a Pénzügyminisztériumtól várják. A valószínűsíthető egyetlen kulcs 20 százalék körüli lehet. A magasabb jövedelműeket érinti az is, hogy az MSZP (az előbbiekkel szemben e kérdésben az SZDSZ-el egyetértve) felülvizsgálná az adókedvezmények rendszerét, és "azokat, amelyek csak egyes embereket, és nem az ország egésze szempontjából fontos célokat szolgálják" eltörölnék - mondták el a frakcióülést követő sajtótájékoztatón a párt politikusai.

Az SZDSZ nemet mond
Az SZDSZ továbbra sem támogat semmilyen elképzelést, mely az adóterhek növelésére irányul - jelentette ki az Indexnek Horn Gábor. A koalíciós koordinációért felelős államtitkár szerint pártja így egyértelműen elutasítja az szja negyedik kulcsa, illetve az árfolyamnyereség adó bevezetésére vonatkozó MSZP-s javaslatokat, örömmel nyugtázza ugyanakkor, hogy egyetértes van a koalíciós pártok között az szja középső sávjának szélesítését, illetve az adókedvezmények felülvizsgálatát illetően.

A másik oldalon az MSZP olyan megoldások kidolgozására kéri a Pénzügyminisztériumot, mely kompenzálhatja azokat, akik a gyermekek utáni adókedvezményeket alacsony jövedelmük miatt nem tudják igénybe venni. Emellett a középső sáv felső határának kitolásával akadályoznák meg, hogy az átlagos jövedelemmel bírók ne csússzanak át a felső, 38 százalékos kulcs hatálya alá. Ez ügyben a mértéket illetően lehet vita a koalíciós pártok között, az SZDSZ korábban 2,5 millió forintra növelte volna a sávhatárt, míg a szocialisták megállnának 1,8-2 millió forint között. A közalkalmazotti és köztisztviselői szférában két százalékos reálbér emelést tart kívánatosnak az MSZP, a jelenlegi tervezett 4-4,.5 százalékos jövő évi inflációt figyelembe véve.

Csökkentenék az egészségügyi hozzájárulást

A versenyképesség javítása érdekében a vállalkozásokat érintő adóterhek csökkentését és az adózás egyszerűsítését javasolják a szocialisták. Az egészségügyi hozzájárulást - melynek a ciklus végéig történő megszüntetését már korábban ígéretet tett a kormány - jövőre csökkentenék. Katona Béla frakcióvezető-helyettes elmondta, ezzel kapcsolatban két elképzelés fogalmazódott meg, az egyik a hozzájárulás összegének megfelezése volt. Ehelyett azonban egy másik elképzelés mellett döntöttek, mely szerint kisebb mértékben mindenkit érintően csökkentenék az egészségügyi hozzájárulás mértékét, míg egyes preferált munkavállalói csoportok (gyesről, gyedről visszatérők, 45 éven felüliek) jelentősebb mértékű csökkentést hajtanának végre. A mértékekről a PM-nek kell számításokat készítenie.

Az MSZP emellett az iparűzési adó további 25 százalékát tenné levonhatóvá a társasági adó alapjából, és egyszerűsítené a vállalkozások adminisztratív terheit. Mint Katona Béla fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy egy társaság egyes hónapokban akár 17 tételben kell befizessen különböző közterheket.

Büdzsétervek a kormány előtt

A kabinet szerdai ülésén tárgyalja a jövő évi büdzsé fő számait. Az Index információi szerint a Pénzügyminisztérium által készített előterjesztésekben a negyedik adókulcs bevezetése nem szerepel, ugyanakkor a tárca a középső szja sáv felső határának emelése mellett ezen kulcs csökkentését is elképzelhetőnek tartja. A kormány ugyanakkor szerdán dönthet arról is, hogy egy belső pályázatot ír ki a szaktárcák számára annak érdekében, hogy a fejezeti célelőirányzatokat - ezek összege megaladja az ezer milliárd forintot - a jövő évi büdzsé tervezésekor ne az eddigi bázis szemlélet, azaz az előző évi jutattások mentén kiindulva osszák szét. A minisztériumnak nem csak összegeket, hanem azok konkrét felhasználási célját és módját is meg kellene jelölniük.