Olga, Liliána
22 °C
35 °C

Az új csodafegyver: szociális szövetkezet

2008.07.10. 07:09
Szociális szövetkezetekkel, tranzitfoglalkoztatási programmal, a helyi vállalkozásfejlesztési központok hálózatának bővítésével javítana a jövő évtől a foglalkoztatáson a kormány.

Újfajta kezdeményezésekkel áll elő a foglalkoztatás javítása érdekében a kormány: a Napi Gazdaság értesülései szerint nagyobb szerepet kapnak januártól a szociális szövetkezetek, melyeket állami támogatással hoznak létre, valamint nonprofit szervezetek bevonásával támogatott tranzitfoglalkoztatási program indul. Ezeken túl a helyi vállalkozásfejlesztési központok hálózatának bővítését is támogatnák - ám ennek koncepcióján még dolgoznak.

De mi is az a szociális szövetkezet?

Ugyan már 2006 óta megvannak a szociális szövetkezetek létesítésének törvényi keretei Magyarországon, eddig alig alakult ilyen szervezet. A tapasztalatok szerint a létesítéshez és a működéshez nyújtott állami támogatás azért megmozdította az emberek fantáziáját. Tavaly hirdette meg ugyanis az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFK) a szociális szövetkezetek létesítését támogató kísérleti projektjét, amelyre 446 pályázat érkezett. A többfordulós pályázat elbírálása még nem fejeződött be.

Szociális szövetkezetet ott érdemes szervezni, ahol nagyon kevés az egyéb munkalehetőség, és a szövetkezet tagsága részt vehet a településen a személyi, szociális szolgáltatások nyújtásában, a települési közmunkákban. A tagok háziipari, kisipari tevékenységet is folytathatnak. Olyan igények, szükségletek kielégítése kerülhet tevékenységei közé, amelyekre a gazdaság más szereplői kevésbé vállalkoznak.

A szak- és felnőttképzésről sem lehet lemondani

A kormány emellett továbbra is prioritásként kezeli a szakképzést és a felnőttképzést. A szociális tárca és az iparkamara közös felmérése szerint ugyanis ma nagyjából 25-30 ezer üres álláshelyet tartanak nyilván, ezek betöltését pedig megnehezíti, hogy sok a képzetlen munkaerő.

Munkaerő-piaci képzésre, átképzésre idén 8,5 milliárd forintot költenek a regionális munkaügyi központok útján. A hátrányos helyzetűek képzésére 7,5 milliárd forint áll rendelkezésre a foglalkoztatási alaprész képzési keretéből. A "Lépj egyet előre!" programban 2009-ig 20 ezren szerezhetnek alapfokú végzettséget, illetve új szakképesítést, ennek kerete 10,6 milliárd forint. Az év későbbi szakaszában induló programok közül a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) a munkaerő-piaci kulcskompetenciák (nyelv, informatika, vállalkozói ismeretek) fejlesztésére koncentrál, 12,8 milliárd forintos kerettel. A program várhatóan a negyedik negyedévben startol. Novembertől pedig két éven át összesen 3 milliárd forint jut a TÁMOP-ból a távmunka elterjesztésére.

A foglalkoztatás bővítése mellett a gazdaság fehérítése juttathatja többletforráshoz az államháztartást. Az irodától származó összegzés szerint az adóhatóság a tavaly végzett 233 ezer ellenőrzése során 357 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg, míg idén az első öt hónapban 110 ezer ellenőrzést fejeztek be, melyek során több mint 224 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel a revizorok. Vagyis míg tavaly egész évben átlagosan 1,53 millió forint adókülönbözet jutott egy ellenőrzött gazdálkodó szervezetre, addig idén eddig több mint 2 millió forint. A kormány szándékai szerint az intézkedések hatására a fekete- és szürkegazdaság - most még a bruttó hazai termék (GDP) 17-18 százalékára rúgó - mértéke 2015-re 10 százalék alá csökken.