A Vegyépszer építi az M6-os egy részét

A Népszabadság értesülései szerint a Vegyépszer építheti meg az M6-os bevezető szakaszát. A beruházás összege 120 milliárd forint.
A Vegyépszer építheti meg az M6-os autópálya érdi tető és M0-ás közötti 11,4 kilométeres szakaszát - tudta meg a Népszabadság. A megépítésre kiírt közbeszerzési pályázat eredményét pénteken hirdetik ki. A napilap értesülései szerint a Nemzeti Autópálya Rt. csak a Vegyépszerrel tárgyalhatott a kivitelezésről.

Egy év

Az M6-os két szakaszban épül meg Budapest és Dunaújváros között. A hosszabb részt a német és osztrák befektetők által alapított társaságnak 2006 márciusáig kell forgalomba helyezni. A második rész, vagyis a fővárosi bevezető szakaszra most hirdetik ki, melyik cég építheti.

A Népszabadság szerint a beruházó kezét megkötötte, hogy a bevezető szakasz alépítményének kialakításához a Metalochemia nagytétényi területének színesfémekkel szennyezett talaját, illetve az üzemben felhalmozott kohósalakot kell felhasználni.

Az építést a nyertesnek nyár elején meg kell kezdenie. A napilap szerint azonban a munkát megnehezíti, hogy sok a járulékos beruházás az M6-os körül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25