Február 1. után bármikor kezdődhet a vasutas sztrájk

2008.01.28. 23:59
Bármikor elkezdődhet a vasutas sztrájk február elseje után, közölte Gaskó István. A vasutas szakszervezet vezetője nem tartja kizártnak, hogy még a sztrájk idejét se közlik előre, így az utasok csak az állomásokon szembesülhetnének azzal, hogy nem utazhatnak.

Február elsejétől bármelyik napon elkezdődhet a vasutassztrájk, az utasok is csak a pályaudvaron fognak szembesülni a munkabeszüntetéssel. Gaskó István, a sztrájkot szervező vasutas szakszervezet elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: nem tartja irreálisnak az általános, 6,9 százalékos béremelés feletti 10 százalékos követelésüket a MÁV-ból kiszervezett cégeknél, például a MÁV-Startnál.

Nyugat-Európában már bevett gyakorlat, hogy nem csak a sztrájk hosszát, hanem a kezdetét sem közlik előre a szakszervezetek. Ezt azért teszik, hogy a MÁV ne készülhessen fel, ne tudja átcsoportosítani úgy a munkaerőt, hogy elinduljanak a vonatok - mondta Gaskó István. Ez azt is jelenti, hogy az utasok is csak a pályaudvaron fognak szembesülni azzal, hogy sztrájk van.

A VDSZSZ elnöke szerint nem irreális az összesen csaknem 17 százalékos béremelési követelésük a MÁV-tól kiszervezett cégeknél, mert az ott dolgozók elesnek a korábban kapott szociális és jóléti juttatásoktól.

Gaskó István elmondta: volt olyan pillanat, amikor már majdnem megegyeztek a MÁV-Start vezetésével, de az anyavállalat végül megvétózta a megállapodást, arra hivatkozva, hogy a kormány ahhoz nem járul hozzá. A VDSZSZ elnöke szerint már egy egynapos sztrájk okozta bevételkiesés fedezné a követelésüket.