Az elmúlt években csökkent a rejtett gazdaság súlya a közepes és nagyvállalatok körében - derül ki a Tárki tanulmányából, amelyet a NAPI Gazdaság ismertetett. A rejtett gazdaság szűkülését a piackutató szerint két tényező befolyásolta: a javuló üzleti kilátások, illetve a magyar gazdaság integrációja az európai piacba.
A Tárki jelentése szerint 1996 és 2001 között a fekete gazdaság körébe sorolható jelenségek gyakorisága és gazdasági jelentősége számos tényezőnek köszönhetően csökkent. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy javultak a hosszú távú üzleti kilátások, és ezzel együtt növekedtek a legális gazdaságból származó várható jövedelmek.
A gazdasági növekedés lehetővé tette az adó-ellenőrzési munka erősítését is, ami növeli a rejtett gazdasághoz kapcsolódó költségeket.
Az integráció a feketegazdaság ellen hat
Az Európai Unió gazdaságába való integráció is a rejtett gazdaság csökkenésének irányába hat - állítja a Tárki jelentése. Nőtt az exportáló cégek aránya, az ő esetűkben pedig lehetetlen a számla nélküli kereskedés.
Emellett a közös piac megvalósulása esetén az európai versenytársak azonos adózási feltételek mellett feltehetően kisebb valószínűséggel vesznek majd részt a rejtett gazdaságban.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
Rovataink a Facebookon