Törvényes a taxi tarifák maximálása

Nem alkotmánysértő az árak megállapításáról szóló törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a települési önkormányzat megállapíthatja a személytaxi-szolgáltatásért felszámítható legmagasabb árat - döntött az Alkotmánybíróság.
Az indítványozó véleménye szerint a vitatott szabályozás versenykorlátozó szerepet tölt be, és a helyi képviselőtestületek "kénye-kedvének" szolgáltatja ki a piaci szereplőket.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy bár a támadott rendelkezés tényleg korlátozza a piacgazdaságot, az mégsem alkotmányellenes, ha az ármegállapítást az állam a fogyasztói érdekek védelmét szolgálva lehetővé teszi.

Nem sérti a versenyt

A testület határozatának indokolása szerint a hatósági ármegállapítás nem sérti a gazdasági verseny szabadságának elvét sem, mert a személytaxi-szolgáltatásban résztvevő vállalkozók mindegyikére azonos szabályozást ad egy adott településen belül.

Frappáns definíció

Az Alkotmánybíróság határozatában régi tömegigényt kielégítve frappáns definíciójával véget vetett az ősi vitának, hogy mi is az a taxi: "A személytaxi-szolgáltatás rendeltetése a közforgalmú tömegközlekedés kiegészítése azáltal, hogy a tömegközlekedési eszközök igénybevétele helyett, vagy amellett, a menetrendtől eltérő útvonalakon, vagy időpontokban is biztosítsa a felmerülő közlekedési szükségletek teljesítését." A törvényesség őrei ezen alapról elrugaszkodva végül leszögezték: "E lakossági és idegenforgalmi fogyasztói igények kielégítése szükségessé teheti, hogy a személytaxi-szolgáltatás elérhető és kiszámítható áron működjön".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04