Gyöngyi
6 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Hogyan nem lett semmi a milliós román féregbizniszből?

2008.02.27. 11:20
Bár hazánkban csak az elmúlt hónapokban kezdtünk el beszélni román gazdasági csodáról, és indult egyre több magyar cég és munkavállaló Romániába, egy budapesti üzletember már több mint másfél évtizede üzletel délkeleti szomszédunknál. Vagyis csak üzletelne. A mára becsődölt, eladósodott férfi ugyanis nem a fantasztikus lehetőségeket tapasztalta meg, hanem a román igazságszolgáltatás útvesztőit és a korrupt voltát, valamint a magyar diplomácia erélytelenségét.

György Gábor közvetlenül a rendszerváltás után felismerte azt, amit az üzleti szereplők többsége csak az elmúlt években: milyen hatalmas üzleti lehetőségek vannak Romániában. Már 1991-ben elkezdte az akvarisztikában használt tubifexek importját hazánkba, majd részbeni tovább exportálását nyugat-európai országokba.

Üzlet a szennyvízben

Azok kedvéért, akik gyerekkorát a jólelkű nagynénik vagy a nemtörődöm nagybácsik nem színesítették egy böhöm nagy üvegtállal, benne guppikkal, aranyhalakkal, és más effélékkel, szóval nem jártasak az akváriumok világában: a tubifex, magyarul csővájó féreg, egy néhány centi hosszú, vöröses színű vékony gyűrűsféreg, a földigiliszta vízi rokona, amit az akváriumokban tartott halak táplálékául használnak.

A csővájó féreg iszapban él, lényegében minden vízben megtalálható. Gazdaságosan kitermelhető, tehát nagy mennyiségben főként ott, ahol szennyvíz ömlik a természetes vizekbe. A tisztított nyugati és magyarországi vizekben egyre kevesebb helyen találhatók, ugyanakkor a romániai folyókból még szinte korlátlan mennyiségben kitermelhetők.

Három euró a féreg kilója

György Gáborék meg is kezdték a kitermelést, majd a szállítást, de a kilencvenes években a román gazdasági viszonyok között nagyon sok problémájuk volt a megbízhatatlan partnerekkel. Úgy tűnt, erre a problémára kerül pont azzal, hogy 1999-ben kapcsolatba került a magyar üzletember az állami tulajdonban lévő, temesvári központi Vízügyi Vállalattal (ami a mi részvénytársaságunkhoz hasonló formában működik), amely vizein nagy mennyiségű tubifex fordult elő.

Az akkori igazgatóval, Florea Pisaruval szerződést kötött arról, hogy a vízügyi vállalat román dolgozói gyűjtik a tubifexet, amit ő megvásárol a vállalattól, és elszállít. A megállapodásban heti 900 kilogrammnyi tubifex leszállítását vállalta a román fél, akinek ez havi 18-20 ezer márkás bevételt jelentett volna az egyébként haszontalan férgekből – érzékelteti György Gábor, hogy ezen az üzleten nemcsak ő keresett.

Vagyis csak keresett volna: a következő években ugyanis a vele szerződő Florea Pisarut egy megbízott igazgató, Gabor Ovidiu, majd Titu Bojin váltotta. Ovidiu – aki ma már a román vízügyi hivatal vezérigazgató-helyettese – már 2000. novemberében kérte a szerződés átírását: annak érvényességét 2005. december 31-re, az elszámolást dollárról euróra módosították, és emelték az árat: Györgynek ekkortól 2,85 euróba került egy kiló tubifex. A megbízott igazgató távozása után Titu Bojin – aki egyben a román szocdem párt megyei jogtanácsosa – már azt közölte: a magyar üzletembernek román céget kell alapítania, amely bérbe veszi az állami tulajdonban lévő vízterületet, és ott maga végzi el a tubifexes lehalászását.

Nem létező cég perel

György Gábor létre is hozta a magyar cége – Ramiresi Bt. – nyomán Ramirezi SRL-nek elnevezett társaságot, amely új szerződést kötött. Ez már arról szólt, hogy a Ramirezi SRL bérel a Bega csatornán egy hat kilométer hosszú vízfelületet, ahonnan önállóan gyűjti be és szállítja el a tubifexet, mindezért évi 55 ezer eurót fizet.

Azonban, és a magyar üzletember szerint ez a történet legfontosabb eleme: az új szerződéstől függetlenül érvényben maradt a régi, amely 2005. végéig kötelezte a románokat a tubifex halászására. Legalábbis ezt állítja a magyar üzletember, míg a románok szerint az új szerződés érvénytelenítette a régit.

Ez azért is fontos, mert az új, 2001. júniusában szignált szerződést már az aláírását követő hónapban megtámadták a bíróságon. Egy cseh cég kifogásolta, hogy a szerződést nem előzte meg nyilvános licitálás. Az ügynek két érdekessége volt: egyfelől az állítólag Csehországban bejegyzett cég a György Gábor kezében lévő hatósági igazolások szerint nem is létezik. A felperest ráadásul a bírósági eljárásban annak a vízügyi rt.-nek a főállású jogásza képviselte, amely vízügyi rt. az ügyben alperes volt.

A felperesnek nyer az alperes jogtanácsosa

A jogi képviselő összeférhetetlensége ellenére előbb a Temes megyei bíróság, majd a román táblabíróság is végigvitte a pert, és érvénytelenítette a Ramirezi SRL és a vízügyi rt. szerződését; vagyis György Gábor pert vesztett többek között egy nem létező céggel szemben. A magyar üzletember ekkor, 2002. májusában három táblabírósági bírát fel is jelentett a legfőbb ügyésznél, de "természetesen nem történt semmi".

Időközben viszont György Gábor többször is felszólította az érvényes szerződése alapján a vízügyi vállalatot, hogy tegyen eleget a heti 900 kilós kötelezettségének. A dologból ismét bírósági eljárás lett, és 2002. február 28-án született egy jogerős ítélet, amely szerint a vízügyi vállalat köteles leszállítani a szerződött heti 900 kilót, vagy fizessen napi 800 eurós kötbért. Az ítélet nyomán a románok elkezdték "viszonylag rendben" leszállítani a tubifexet, amiket György Gábor átvett és hűtőautójával a magyar piac mellett többek között Németországba, Belgiumba, Hollandiába, Szlovákiába és Lengyelországba.

A következő években több bírósági eljárás is zajlott egyidejűleg a vízügyi vállalat, valamint György Gábor magyarországi cége között. Ami a lényeg: György Gáborék 2003. tavaszán jogerősen megnyerték azt az eljárást, amelyben a bíróság kimondta: a Ramiresi Bt. és a vízügyi rt. szerződése minden törvényes előírásnak megfelel.

Hirtelen felbukkant egy kétéves törvény

Ekkorra azonban a románok szállítási hajlandósága már jócskán alábbhagyott, előfordult, hogy a 900 helyett csak 400 kiló tubifexet adtak át. Majd májusban közölték, hogy az – egyébként 2001-ben elfogadott – halászati törvény előírásai szerint csak a Halászati Szövetség által kiadott szedési engedéllyel lehet szedni a tubifexet. A Halászati Szövetség ki is adta a szedési engedélyt 2003. december 31-ig, csakhogy nem a vízügyi rt.-nek, hanem egy vízügyi hivatalnaknak – ilyen szervezet azonban nem is létezett. Ennek nyomán a a vízügyi rt. "elkezdte a variálást, hogy akkor most kit is kötelez a szerződés a román oldalon".

Ebből aztán ismét per lett, amit első fokon 2003. novemberében, másodfokon 2004. januárjában, majd a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon 2005. októberében is a magyar üzletember nyert meg. Mindhárom bírósági végzés kimondta, hogy a vízügyi rt. köteles teljesíteni a szerződésben foglaltakat; és Titu Bojin már a másodfokú ítéletet követően ígéretet is tett arra, hogy szállítani fognak.

Per, per, per

Csakhogy ez nem történt meg, sőt, a román cég (a nem létező vízügyi hivatal nevében) 2004. szeptemberében egy újabb bírósági eljárást kezdeményezett, ekkor a megyei bíróságtól a 2002. február 28-i ítélet felülvizsgálatát kérte (holott arra csak az ítélethozataltól számított 30 napon belül lett volna lehetősége).

A cég ezt az eljárást arra hivatkozva indította el, hogy a Halászati Szövetség 2004. augusztusában nem adott ki új szedési engedélyt – csakhogy azt nem az rt., hanem az akkor nem is létező vízügyi hivatal kérte. Ez a beadvány szintén eljutott a Legfelsőbb Bíróságig – előbb az igazgatóság, majd György Gábor nyert –, ahol az a döntés született, hogy eljárási hiba miatt újra kell kezdeni a procedúrát. Ennek végén tavaly szeptember 13-án jogerősen érvénytelenítették a 2002-es ítéletét, és ezzel az elvileg 2005. végéig érvényes szerződést.

Döntöttek saját magukról

A magyar vállalkozó ekkor, szeptember végén törvényességi óvást adott be, kifogásolva a persorozat számos elemét, többek között azt, hogy nem létező hivatal nyerhetett pert, hogy a felperest és az egyik alperest ugyanaz a jogtanácsos képviselhette a bíróság előtt, hogy a Halászati Szövetség tubifexek gyűjtésére nem is adhatott volna ki szedési engedélyt, mivel arra a környezetvédelmi hivatal jogosult.

Azonban idén januárban megszületett az a döntés, amely elutasította az óvást. Ez nem csoda: a törvényességi óvást ugyanaz a táblabíróság tárgyalta, mint amely meghozta a törvénytelennek mondott ítéletet, és amely három bírája ellen panaszt emelt György Gábor a Román Legfelsőbb Ügyészségen. Az eljárás teljesen ellentétes minden uniós jogszabállyal – mondja a magyar üzletember.

Nemtörődöm magyar diplomácia?

Az elmúlt nagyjából hat év persorozata György Gábornak több mint 30 millió forintjába került. Vállalkozása csődbe ment, minden gépét és eszközét el kellett adnia. Ő maga is eladósodott, nemcsak saját házára, hanem édesanyja lakására is jelzálog került; jelenleg futárként dolgozik napi hatezer forintért, hogy meg tudjon élni. Igaz, a szerinte 2005. végéig érvényes szerződés alapján az állami tulajdonú vízügyi vállalat, illetve annak jogutódja nagyjából 180 millió forintnyi kötbérrel és annak kamataival tartozik neki – de biztos abban, hogy a román állam, ahogyan csak tudja, megakadályozza, hogy ezt az összeget ő megkaphassa.

És támogatást a magyar államtól sem kap, panaszolja azt, ami talán a legjobban fáj neki. "Nézze, azt tudtam, hogy a románok korruptak, korruptabbak, mint mi. Nem lepett meg, hogy a táblabíróság vezetőhelyettese barátja a vízügyi cég vezetőjének. Egy tárgyalás előtt megfenyegették az ügyvédemet, hogy ha képviselni mer, akkor ő többet nem nyer pert Temesváron. De az, hogy a magyar külügyminisztérium nem tesz semmit az érdekemben – ezt nem hittem volna. Azzal az érthetetlen és cinikus nemtörődömséggel utasítottak el, hogy a magyar állam nem avatkozik bele külföldön zajló polgári jogi ügyekbe" – sorolja szinte egy szuszra.

De még ennek ellenére sem adta fel, azt mondja, akár Strasbourgig is elmegy az igazáért. Úgy is, hogy most már tudja: nemcsak a fantasztikus romániai üzleti lehetőségekben nem lehet bízni, hanem a magyar állami szervek segítőkészségében sem.