Kissé romlott
Magyarország több beruházást is elvesztett az utóbbi időben, csökkent a tőkevonzó képesség, e téren Csehország és Szlovákia is Magyarország előtt jár. Versenyelőnyöket a kelet-közép-európai régió sajátosságain túl az ország specifikus erősségei jelentenek, mint például a földrajzi és természeti adottságok. A BCG szerint az átlagos költségmegtakarítás a Magyarországról való beszerzés esetén 20-30 százalékos is lehet a hagyományos forrásokhoz képest.
A BCG számpéldája szerint Németországból Magyarországra telepítve az autógyártást a munkaerő-kiadások 12, az anyagköltség 11 százalékkal válnak alacsonyabbá, mindent összevetve 26 százalékkal kisebb termelői ár érhető el, amit a járulékos költségek - például a logisztikai kiadások - csak kissé rontanak le, így végeredményben 23 százalékkal kerül kevesebbe a termelés. Ez a költségelőny csak lassan csökken az idő múlásával a BCG szerint.
Egyező költségek
Jelenleg több iparágban is csaknem megegyeznek a költségek a régióból, illetve a Kínából származó, Nyugat-Európába érkező termékeknél - állította Kevin Waddell, a BCG alelnöke, a varsói iroda vezetője, az elemzés készítője. A jelentés tehát ennek megfelelően azt a tévhitet is szeretné eloszlatni, hogy Kína egyértelműen a legolcsóbb választás az alacsony költségű országok közül Európa számára - ezzel szemben idetartoznak a kelet-közép-európai országok is.
Ugyan a kínai munkaerőköltségek harmadával kisebbek a kelet-közép-európainál - miközben a régió bérköltségei négyszer-tízszer alacsonyabbak a nyugat-európainál -, ám a távol-keletre helyezett gyártást drágítják például a logisztikai kiadások, miközben az üzleti kockázatok is sokkal jelentősebbek.