Menetrendszerű pontossággal indult az őszi tejárháború. A tejtermelők hetekkel ezelőtt jelezték: amint elfogy a tavalyi takarmány, és az 50-80 százalékkal drágább ideivel kell etetni az állatokat, elkezdődik a nyár óta immár második áremelési hullám. Ennek része az is, hogy akadozik az üzletek ellátása - írja a Népszabadság.
Van, ahol nincs tej a pulton
Nincs szó tejhiányról, csak megszűnt a termelők és feldolgozók kiszolgáltatottsága a kereskedőkkel szemben. Mivel vége a túlkínálatnak, most a tejtermelőknél az adu. A feldolgozók, az exportőrök egymással versengve srófolják felfelé az árakat.
Foghíjas a kínálat tejből, és a tejtermékek választéka sem teljes a legtöbb kereskedelmi egységben. Az áruhiány nyomán az utóbbi hetekben jócskán megugrott a friss és a tartós tej ára, de a kereskedők még így sem tudnak lépést tartani a kereslettel. A lap információi szerint az utóbbi hetekben a legtöbb üzletlánc, illetve nagykereskedő a választék szűkítésére kényszerült, sőt akadt üzlet, ahol elfogyott a tej a pultból. Kereskedők szerint a gyártók elsősorban a kevésbé jövedelmező termékeket (jellemzően a legolcsóbb, gyakran saját márkás dobozos tartós tejet) nem szállították. Az erő kivételesen a beszállítókkal van - osztotta meg tapasztalatait az egyik áruház szóvivője.
A lap szerint az áruhiány egyik magyarázata az, hogy a termelők, illetve a beszállítók több helyütt és többször a világpiaci árakhoz akarták igazítani a láncok jócskán alacsonyabb felvásárlási árait. Ebbe azonban nem mindegyik kereskedő ment bele, ám az utóbbi hetekben nyomott árakon már nem igazán találtak megvásárolható portékát. Van azonban olyan országos hálózat is, ahol éppenséggel továbbra is bőséggel kapható tej, és a tartós fajtákból jelentős raktárkészleteik vannak - áraikat látva viszont nyilvánvaló, hogy mélyen a zsebükbe nyúltak, hogy legyen elég árujuk. Mint mondják, az utóbbi napokban érezhetően megugrott a kereslet azokban hipermarketekben, amelyek szomszédságában nem győzte friss vagy tartós tejjel a konkurencia.
A Népszabadság által megkeresett láncok úgy saccolták: tartós (UHT) tejből néhány hét alatt rendezni tudják soraikat, ennek kapcsán - kissé bizonytalanul - új, zömében külföldi beszállító partnerek felkutatását említették. A friss tejet illetően azonban kétségesnek mondták, elérhetők lesznek-e a korábbi mennyiségek.
Még a kötbért is megéri kifizetni a szerződés felmondása miatt
A most kezdődő második fogyasztóiár-emelési menetet már nem fékezi az olcsó import, mert egész Európában drágul a tej. Magyarországon augusztusban hét százalékkal emelkedett a tejtermékek ára, s az aszály miatt még az idén további 10-15 százalékos drágulásra lehet számítani. Bár egyre drágább a takarmányozás, a tehenészek többnyire nem panaszkodnak, mert az eddig telítettnek mondott hazai tejpiacon verseny kezdődött az olasz, a német, a holland és a magyar felvásárlók között.
A feldolgozók 76 forintot is megadnak a tejért, de az olaszok az év végéig már literenként 110 forintot is ígérnek - mondta a lapnak Besenyei Ferenc, a Tejterméktanács elnökhelyettese. (Olaszországban 85-90 forintot fizetnek az ottani tehenészeknek, amiből arra lehet következtetni, hogy a magyar- olasz üzlet aligha hosszú távú.) Miközben a feldolgozók az idén 1,4 milliárd liter tejet vásárolnak fel idehaza, mintegy 300 millió litert külföldön értékesítenek. A termelők ezenkívül "háztól" százmillió liter fogyasztói tejet árusítanak.
Besenyei Ferenc azt is elmondta, hogy a harmadik negyedévben 50 százalékkal növekedett a kivitel az előző negyedévhez képest. Sok tejtermelő felmondja az éves tejszállítási szerződést, és kifizeti a szokásos, literenkénti tíz forint kötbért. Teheti, mert a költségeit megfizetik a külföldi vevők.
Úgy tudja a lap, hogy régebben 21 tejtermelő gazdaság szállított rendszeresen külföldre tejet, s most már 150-en vannak. Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szóvivője megerősítette a 21-es számot, azonban hozzátette, csak azokat az exportőröket regisztrálják, akik valamilyen támogatást kapnak.
A tejjel nem, de piaccal rendelkező feldolgozók attól tartanak, hogy ez a felfokozott kivitel állat-egészségügyi veszélyeket is rejt: előfordulhat, hogy az olasz állategészségügyi hatóság kifogást talál, s akkor a teljes magyar tejágazat veszélybe kerülhet. Bognár Lajos, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettese megnyugtatott, hogy az unió teljes területén azonos szabályok szerint lehet tejet termelni, amelyek a Székesfehérvárra és a Milánóba útnak idított tejre egyformán vonatkoznak.
Ha a feldolgozó a versenyben tejet akar szerezni, emelnie kell felvásárlási árait, de ezzel egy időben nagykereskedelmi árait is növelnie kellene. Besenyei Ferenc elmondta: ha nem jutnak dűlőre a kereskedőkkel, felhagynak a legkevésbé jövedelmező termékek gyártásával, s azt csak akkor indítják újra, ha ismét megéri. Hogy egy-egy üzemnek melyik a legkevésbé jövedelmező terméke, azt az áruházláncok kiürült gondolarészeinél árválkodó árjelzőkről bárki megtudhatja.