Ingatlanberuházóé lehet a Vivendi

2002.12.20. 10:10
Rövidesen új tulajdonosa lehet a Vivendi Telecom Hungarynak, a Napi Gazdaság információi szerint a vevő a Magyarországon főként ingatlanberuházásairól ismert AIG/Lincoln. Az sem kizárt, hogy később e cég vezetésével konszolidálnák az alternatív távközlési piacot, melynek következtében a Matáv komoly konkurenciája jönne létre, s ezzel megélénkülhetne a vezetékes szolgáltatók közötti verseny.
Napokon belül lezárulhat a Vivendi Telecom Hungary értékesítésével kapcsolatos folyamat, és a Pantel Rt. is előrehaladott tárgyalásokat folytat e téren - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a parlament informatikai bizottságának csütörtöki ülésén. A miniszter és a Vivendi képviselői azonban nem árulták el a vevő kilétét, csak annyit, hogy reményeik szerint év végéig tető alá hozzák az üzletet.

Pénzügyi befektető?

A Napi Gazdaság információi szerint a vevő a Magyarországon főként ingatlanberuházásairól ismert AIG/Lincoln, amely cég egyebek mellett az M1 Business Park és az Airport Business Park logisztikai központokban, valamint az Alkotás Point és az IP West irodaházakban érdekelt.

A The New York Times korábban azt írta: az anyavállalat 450 millió dollárra taksálja a VTH-t. A VTH tavaly 41 milliárd forint bevétel mellett 4 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el.

A Pantel esetében több cég neve is felbukkant a vevők között, és az sem kizárt, hogy idővel szintén az AIG/Lincoln érdekeltségébe kerül e cég is. Ez jelentős lépés volna az alternatív távközlési piac konszolidációja terén, s egyben a kormány szándékainak megelelően a két-három szereplős távközlési piac irányába mozdulna el az iparág - írja a Napi Gazdaság.