További Magyar cikkek
Hatástanulmány készítését javasolja a Tokaji Világörökségi Egyesület, hogy kiderüljön, milyen következményekkel járna, ha nem épülne meg a világörökséghez tartozó tokaji borvidéket elkerülő, újonnan megépítendő 39-es számú főút, közölte Tokaj független polgármestere, az egyesület elnöke szerdán az MTI-vel.
A történelmi borvidék településeinek lakói, közülük is leginkább a tokajiak úgy vélik: a településen keresztül vezető út az egyre növekvő kamionforgalom okozta környezetszennyeződés veszélybe sodorhatja a világörökség címet is, mondta Májer János.
Elviselhetetlen forgalom
A polgármester szerint a Szerencsen felépítendő bioerőmű alapanyag-ellátásának biztosítása is megsokszorozhatja a közút amúgy is elviselhetetlen forgalmát. Az egyesület arra törekszik, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megkezdődjön a 39-es számú út építésének előkészülete, a régészeti feltárás, az út nyomvonulatába eső földterületek kisajátítása. Az európai uniós forrásból elkészített korábbi terv értelmében a 39-es számú főút, - amely több hegyaljai települést tehermentesítene, Encstől indulva Abaújszántót, Tállyát, Mádot, Tarcalt és Tokajt kikerülve - Tiszavasvári térségében csatlakozna az M3-as autópályához.
Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatát végző VÁTI Kht. elképzelése azonban nem tartalmazza ezt a beruházást. A város azóta eljuttatta a tervezett 39-es út nyomvonaltervét a VÁTI-nak, a tervet támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kistérségek Egyeztető Fóruma is.
Hídlezárásra is készek
A hegyaljai város önkormányzata és az önkormányzathoz forduló civil szervezetek korábban kilátásba helyezték: számukra a tokaji Tisza-híd ideiglenes lezárása sem elképzelhetetlen, amennyiben nem valósul meg a világörökséghez tartozó borvidék központjának számító Tokaj városa, valamint Tarcal, Bodrogkeresztúr, Mád községek közúti tehermentesítése.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékese korábban az MTI-vel azt közölte, a tárca nem zárkózik el attól, hogy ismételten megvizsgálja az elkerülő út műszaki megvalósításának lehetőségeit. Az ugyanakkor tény: a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó Közlekedési Operatív Programban (Közop) valóban nem szerepel az említett elkerülő út.
Pirossal, ahol a kamionok járnak, kékkel, amerre kerülniük kellene
Májer János ezzel kapcsolatban úgy reagált, hogy először "a gazdasági tárca vezetőjétől kértem - a települések lakói érdekében - személyes meghallgatást, de ezt a miniszter titkársága elutasította, majd Felsmann Balázs szakállamtitkárhoz irányítottak a titkárnők". Felsmann Balázs az egyeztetett időpontot lemondta, aztán egy főosztályvezetőhöz irányították, akivel viszont már ő nem látta értelmét a találkozónak, tette hozzá a polgármester
Felelősség és jó szándék
"Ha a GKM-nek őszinte lenne a szándéka, hogy Tokaj vezetőjével találkozzon, akkor a tárca maga keresne alkalmat egy tokaji helyszíni egyeztetésre" - mondta. Májer János szerint a helyzet pikantériája, hogy a hegyaljai város önkormányzata már évekkel korábban elkészítette a jelenleg igénybe vett 38-as számú út engedélyes tervét, megszerezte az építési engedélyeket, és elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányokat. "Ma ezek a dokumentumok a GKM polcain porosodnak", mondta a polgármester, aki szerint azonnal indítható lenne az útépítés, ha a felelős vezetőkből nem hiányozna a világörökségi területért érzett felelősség és jó szándék.
Májer nem érti "kinek jó, ha az ország nem tudja lehívni a rendelkezésére szánt EU-s forrásokat, és kinek jó apátiában tartani azt a régiót, ahol a vigasságokból sokat profitálhatna az ország egy jobb és bevételt hozó útfejlesztés nyomán".