Az MDF tőzsdére vinné az állami cégeket

A vállalatok hatékonyabb működése és a korrupció lehetőségének megszűnése miatt tőzsdére vinné az állami cégeket az MDF. A kisebbik ellenzéki párt nem a teljes állami vagyon tőzsdei forgalmát tervezi, egy-egy cégnek csak tíz százaléka forogna a parketten.
Az MDF az állami vállalatok tulajdoni részének 10 százalékát tőzsdére vinné - jelentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke kedden. A tőzsdére vitt vállalatoknál megszűnne a korrupció lehetősége, és átláthatóvá válna a működés. A veszteséges cégek a bejutás reményében ösztönzést kapnának gazdálkodásuk rendbetételére - indokolta a javaslatot a politikus.

Katona Kálmán a tőzsdére vihető vállalatok között említette a Szerencsejáték Zrt.-t, a Magyar Villamos Műveket, a Magyar Posta Zrt.-t, valamint a Concordia Közraktár Zrt.-t. A tőzsdei részvénykibocsátás előnyeiről elmondta: mivel a tőzsdére lépés szigorú feltételekhez kötött, a kibocsátó cégek részletes, a tőkepiac szabályainak megfelelő gazdasági-számviteli átvilágításon esnének át, és átláthatóan, ellenőrizhető módon működnének. Mint mondta, a részvényárfolyam egyben bizonyítvány is a vállat értékéről, a vállalatvezetés teljesítményéről.

A tőzsdére vitellel az MDF szerint megszűnne az az állapot, "hogy az állam jutalomként teszi az állami vállalatok élére a vezetőket, és onnan amit lehet, kiszipkáz". A magyar kisbefektetők is részesedhetnének a jól működő vállalatok hasznából, s így a befolyó profit nagy része is náluk maradna, míg az állami vállalatok papírjainak megjelenése pedig új lendületet adna a Budapesti Értéktőzsdének - indokolta a javaslatot Katona Kálmán. Az MDF szerint a következő három évben legalább két tucat állami vállalat részvényeit lehetne bevezetni a tőzsdére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17