Túl nagy a hiány
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen vagyontárgyeladásokról és PPP-projektekről van szó, ugyanis a PM többszöri megkeresésre sem reagált. Vélhetően idetartozik, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz folyamatosan kerülnek újabb ingatlanok a minisztériumoktól és egyéb állami szervektől a feladatracionalizálás következtében, s ezeket fel lehet majd kínálni megvételre. Elképzelhető, hogy az eddig ismerteken kívül további sztrádaszakaszok épülnek meg a magán- és a közszféra együttműködésén alapuló konstrukcióban, így csökkentve az idei hiányt.
Erre szükség is lehet, hiszen a büdzsében már június végére hajszál híján felhalmozódott az egész évre tervezett, pénzforgalmi szemléletű 1023 milliárdos deficit. Amíg azonban a szóban forgó lépések csak az idei egyenleget javítják, ennyivel nagyobb megszorításra lesz szükség jövőre a konvergenciaprogramban vállalt 2,9 százalékos hiánycél teljesítéséhez.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon