Elijeszti a befektetőket és szürkíti a gazdaságot a kiigazítás

2006.06.15. 16:39
A kiigazító csomag a háztartásokat nagy jövedelemelvonással sújtja, a munkáltatókat nem ösztönzi a foglalkoztatás fokozására, szürkítheti a gazdaságot és a külföldi befektetőket is elijesztheti - vélik a szakértők.
A kormány bejelentett kiigazító csomagja jó irányba lett lépés, azonban koncepciótlanság, részben átgondolatlanság jellemzi egyes elemeit - vélték egyöntetűen a Reuters brit hírügynökség által meghívott elemzők, Kovács György, a DZ Bank és Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője.

Szürkül a gazdaság

A koncepciótlanságot mutatja az is, hogy a lépések jó része együttesen a szürkegazdaság felé tereli az adózás terén mind az állampolgárokat, mind a vállalkozásokat - véli Suppan Gergely. Szerinte félő az, hogy a bérterhek növekedése miatt a külföldi, Magyarországra készülő nagyberuházások egy része elkerüli majd az országot, azaz előfordulhat, hogy a jövőben csökken a külföldi működő tőke beáramlása az országba.

Kovács György azt emelte ki, hogy ugyan a lépések zöme kedvezőbb egyensúlyi helyzetet teremt várhatóan az országban, de a mostani intézkedések ismertetése során kevés részlet hangzott el arról, hogy a központi büdzsé kiadási oldalának szerkezetét miként változtatja meg a kormányzat. Elmondta: a munkát érintő terhek egyértelműen nőnek majd, a háztartásokat sok helyről, sok címszó alatt jövedelemelvonás sújtja majd.

Elijeszti a külföldi befektetőket

A tájékoztatón Oszkó Péter, a Deloitte adópartnere hangsúlyozta: a megszorító csomag elemeiről egyetlen közös vonás mondható el, az elszántság bevételek beszedésére. A Deloitte adópartnere szerint a magyarországi adórendszer megújítása, átstrukturálása hiányzik a lépésekből, a bevezetett új adókat nem előzte meg társadalmi vita, látszik, hogy a lépéseket teljesen alárendelték a minél nagyobb költségvetési bevételi igényének. Az is probléma lesz előbb-utóbb, hogy a vállalkozások, a foglalkoztatás költségeit nagy mértékben terhelik az új adóelemek, ami hosszabb távon nem javít az ország foglalkoztatási szintjén. Az adóegyszerűsítés, mint szempont egyáltalán nem érződik az új csomagon.

Olyan adókat is bevezetnek - hangoztatta Oszkó Péter -, amelyek hosszabb távon arra ösztönzik a külföldi esetleges beruházásokat, hogy elkerüljék az országot. Ilyen például a szolidaritási adó várható kivetése. Az új adók egy része ötletszerűen került a csomagba, és hosszabb távon arra sarkallja majd mind az adózó polgárokat, mind a vállalkozásokat, hogy az adókikerülés eszközével éljenek. Oszkó Péter számos alkotmányossági problémáját is felvetett az új adócsomaggal kapcsolatban, ide sorolta a házipénztár várható megadóztatását, valamint a szolidaritási adót is. "Kérdés az, hogy ezek az új adófajták mennyire állják ki az alkotmányossági próbát" - húzta alá.

A szolidaritási adónál gondot jelent véleménye szerint az is, hogy számos külföldi beruházás azért jött Magyarországra, mert egy fix időre, általában 10 évre adómentességet ígértek, arra az esetre, ha a külföldi befektető itt indítja el vállalkozását. A szolidaritási adónál külön kikötés, hogy az egyébként társasági adófizetés alól mentes vállalkozásokra is kiróják majd, vagyis a korábban adómentességet élvező külföldi befektetőknek is fizetniük kell majd.

Mást is visszafog

A szakértők szerint a csomag összességében jó irányba indul el, hisz igyekszik stabilizálni a költségvetés helyzetét. Hosszabb távon azonban a csomag csökkenti majd a GDP-bővülés ütemét, ráadásul egyes elemei inflációt gerjesztenek. Ennek az lehet a következménye, hogy ugyan a maastrichti kritériumokat tekintve az államháztartási deficit mértéke csökkenhet, nőhet azonban az infláció és lassulhat a gazdasági növekedés.

Suppan Gergely azt sem tartotta lehetetlennek, hogy mintegy 5 százalék körüli romlás a nettó jövedelemben, illetve mintegy 5 százalék körüli nettó reálbércsökkenés nehezíti majd a lakosság életét. Emiatt várható az, hogy a háztartások a még meglévő, kevés megtakarításukat élik föl a jövőben.