Mégsem akadozott az ügyfélkapu

2007.02.15. 15:38
Az éves áfa- és eva-, valamint vállalkozói szja-bevallások határidejének napján, csütörtök délután hiba volt az ügyfélkapu működésében. A kormányzati portál tájékoztatása szerint az ügyfélkapu adattovábbításával volt probléma, az APEH szerint viszont csak az új ügyfelek regisztrálásával.

Hiba keletkezett csütörtökön, számos adóbevallási határidejének a napján az ügyfélkapuban. Az elektronikus ögyintézést szolgáló rendszer hibájáról eltérő tájékoztatást adott a kormányzati portál és az adóhivatal.

Leállt, nem állt le?

A kormányzati portálon negyed négy után azt lehetett olvasni, hogy 14.45 és 15.10 között volt üzemzavar az adóhivatalnak küldött adatszolgáltatást végző az elektronikus rendszerben. Ezt a tájékoztatást fél négy körül az váltotta fel, hogy "Az APEH felé történő adatszolgáltatással kapcsolatban az elektronikus rendszerben üzemzavar keletkezett, a hiba elhárítása folyamatban van."

Az ügyfélkapu hibája miatt a Visegrádi utcai központi okmányirodában az ügyfélkapus regisztrálás sem működött, mondta egy, a regisztrációs szándékával igencsak megkésett kollégánk – és mint később, a kormányzati portál tájékoztatásából kiderült, máshol sem. Munkatársunkat arról tájékoztatták ott három órakor, hogy az egész rendszer áll, semmilyen ügyfélkapus ügyintézésre nincs lehetőség.

Négy óra előtt néhány perccel ismét az jelent meg az oldalon: "Tájékoztatjuk, hogy az APEH felé történő adatszolgáltatással kapcsolatban az elektronikus rendszerben 2007. február 15-én 14:45 órától 15:10 óráig üzemzavar volt. Az adatfeltöltés jelenleg zavartalan. Szíves türelmét köszönjük." Négy óra után az üzemeltetési információk között azt közölték, hogy a rendszer "egyes moduljai nem megfelelően működtek, ezért a regisztráció és egyes szolgáltatások nem voltak elérhetőek". Ugyanez volt az ügyfélkapu problémája két nappal korábban is.

Téves információ a portálon

Öt óra ez a hibatájékoztató már sem a portál főoldalán, sem az üzemeltetési információk között nem volt elérhető. Ezzel párhuzamosan az adóhivatal főosztályvezetője, Nagy József cáfolta lapunknak, hogy leállás lett volna az ügyfélkapun.

A kormányzati portálon megjelent információval szemben csütörtökön folyamatosan érkeztek bevallások, ezen a területen üzemzavar nem volt – közölte az APEH illetékese. Kora délutánig mintegy 160 ezer bevallást küldtek be az adózók (máig nagyjából 900 ezer bevallást kell beadni elektronikusan). A jelzett probléma az új ügyfélkapu regisztrálásakor volt érzékelhető, ami nincs összefüggésben az elektronikus bevallások benyújtásával – mondta Nagy József.