Unicumháború a Zwack és a Győri Likőrgyár között

Hungaricum néven új gyomorkeserű jelent meg a napokban, és ez kiélezett helyzetet teremtett a piacon - írja a Magyar Hírlap. A két legnagyobb hazai gyártó - a Zwack Unicum és a Győri Likőrgyár - kölcsönösen pert indított, egymást súlyos jogsértéssel vádolva.
Kerényi Péter, a Zwack Unicum kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta: "Súlyosan jogsértő lépésről van szó, amely példa nélkül áll a hazai és nemzetközi gyakorlatban is". A társaság "többszörös védjegybitorlás és tisztességtelen versenycselekmény" miatt március ötödikén pert indított a Győri Likőrgyár ellen a Fővárosi Bíróságon. Kerényi szerint védjegybitorlás mellett jellegbitorlásról is szó van, tehát a győriek terméke megtéveszti a fogyasztókat.

A Zwack figyelmeztette a kereskedőket

A Zwack több nagykereskedelmi láncnak is levelet küldött, amelyben felhívta a figyelmüket a társaság jogi álláspontjára, és arra, hogy jogsértés esetén a kereskedők is felelősséggel tartoznak a Hungaricum forgalmazásáért. A cég javasolja, hogy az áruházak "jogi szakértő útján előzetesen tájékozódjanak". A lap szerint a legnagyobb szupermarketek a levél hatására nem árusítják a Hungaricumot.

A Zwack a győri gyárat felszólította, hogy hagyjon fel a gyártással és forgalmazással. A cég azt várja a bíróságtól, hogy az ideiglenes intézkedéssel azonnal eltiltja a győrieket az ital gyártásától. A Zwack szerint emellett a Győri Likőrgyárnak nincs is védjegyoltalma a Hungaricum névre.

Sok ital hasonlít

"Nem állítom, hogy nem hasonlít egymáshoz a két ital." - mondta a lapnak Szatmári Tamás, a győri Likőrgyár Rt. vezérigazgatója. De hasonlítanak a Napóleon Brandyk is egymásra, a Garrone a Martinira, a Stolica vodka a Stolchnayára. És hasonlít a Zwack Pataki vilmoskörtéje a Győri vilmoskörtéhez - tette hozzá. Szatmári szerint azonban a Hungaricum neve, üvege és címkéje is eltér az Unicumétól - a nevet és a jellegzetességeket le is védették.

Ellenper

A Likőrgyár ugyanakkor pert indított a Zwack ellen, mert az a kereskedőknek írt levélben védjegybitorlónak nevezte Győrt, és olyan nyilatkozatokat küldött ki, amelyben az szerepel a Likőrgyár aláírásával, hogy a győri cég tévedett és elnézést kér. A Likőrgyár igényt tart az emiatt kiesett bevételre is. Ugyanakkor Győr azt szeretné, ha a vita a piacon dőlne el, és a vásárlók dönthetnének, tetszik-e nekik az Unicumnál 30-35 százalékkal olcsóbb ital. "A kereskedelem egy része rendkívül pozitívan fogadta termékünket, így az idén 500 ezer darab félliteres Hungaricum eladását tervezzük, és a közeljövőben megjelenünk a literes kivitellel is" - monda Szatmári.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19