Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

2008-tól elektronikus útdíjfizetés jöhet

2006.11.16. 07:52
Tízmilliárd forintra becsülik az elektronikus útdíjrendszer optmimális esetben egy éves csúszása miatti bevételkiesést csak a 3,5 tonna feletti gépjárműveknél. A tanácsadói pályázatot most újra kiírták, a tervek szerint 2008-ban indulhat a rendszer.

Ismét meghirdették a használattal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszerrel kapcsolatos, nyáron forráshiány miatt leállított tanácsadói pályázatot - tudta meg a Világgazdaság. A beadási határidő november 20-a, a tanácsadó kiválasztása pedig igen gyorsan, december elején várható. Ugyanakkorra tervezik a szolgáltatói tender kiírását is.

Tízmilliárdos késlekedés

Optimális esetben 2008. januártól indulhat a rendszer - vélik szakmai körökben. A korábbi tervekhez képest egyéves a csúszás, az emiatt bekövetkezett bevételkiesést minimum tízmilliárd forintra becsülik abban az esetben, ha az új rendszert először a 3,5 tonna megengedett össztömeg feletti járműveknél vezetnék be. Ám még nem dőlt el, hogy első lépcsőben a teherautók mely súlykategóriájától indulna az elektronikus útdíjfizetés, de úgy tudjuk, az említett kategória látszik befutónak. Csak összehasonlításképpen: az idei matricabevételi terv összesen 30 milliárd forint.

Információink szerint a jövő hónap elején várható szolgáltatói pályázatban az elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetésének időpontját - eredménytelennek nyilvánított elődjével ellentétben - nem szabják meg, de a mihamarabbi start a közbeszerzés értékelésénél szempont lesz. Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság az eredménytelennek minősített előző pályázati kiírásban - mint arról lapunk beszámolt - 2007. január 1-jei indulást tervezett.

A tender szerinti feladat - az országos közúthálózat legfontosabb elemeit érintő, használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer infrastruktúrájának kialakítása, valamint az üzemszerű működés kezdetétől számított öt évig történő üzemeltetése, díjszedési szolgáltatás nyújtása - ugyanakkor várhatóan nem változik.