Itt a 300 forintos benzin

2008.02.25. 13:00
Újabb két forinttal emelkedik a benzin és négy forinttal a gázolaj ára szerdán 0 órától – tudta meg a Portfolio.hu. Miután az elmúlt hét során a forint árfolyama nem változott érdemben a dollárral szemben, ezúttal is az üzemanyagok világpiaci jegyzésárainak emelkedése áll a hazai áremelés hátterében.

Szerdán 0 órától tehát a benzin bruttó nagykereskedelmi listaára 2, míg a gázolajé 4 forinttal fog emelkedni. Az áremelés várható volt a nemzetközi üzemanyag jegyzésárak emelkedése miatt. Mindennek hatására a Mol bruttó nagykereskedelmi listaára a 95-ös benzinre 284,48, míg a gázolajra 292,92 forint lesz szerdától.

A kutaknál pedig a mostani emelés hozhatja el a 300 forintos átlagos benzinárat: a legdrágább töltőállomásokon már hetek óta 300 forint fölött volt a benzin, és persze még hosszabb ideje a dízel ára is. Az emelés maradéktalan érvényesítésével azzal lehet kalkulálni, hogy a most 297-298-as átlagár 300 forintra emelkedik, a dízel esetében pedig egyértelműen a pszicholóigia határt is jelentő szint fölé, 308 forintra kúszik az átlagár.

Legutóbb egy hete drágult a benzin és a gázolaj literenkénti ára öt-öt forinttal.

A 100 dolláros olajár az üzemanyagok piacára is jelentős hatást gyakorolt, ugyanis mind a benzin, mind a gázolaj jegyzésárak soha nem látott csúcsra emelkedtek az elmúlt hét során a nemzetközi piacokon.

Az irányadó benzin jegyzésárak 3,2 százalékkal emelkedtek az elmúlt hét során, a forint azonban a dollárral szemben nem változott érdemi módon, így a forintban kifejezett növekedés 3,1 százalékos lett. A gázolaj esetében hasonló folyamatok voltak tapasztalhatóak, dollárban 3,3, forintban pedig 3,2 százalékos emelkedés volt látható.