Vasárnap is vásárolni akar a többség

Az emberek 58 százaléka nem ért egyet azzal, hogy korlátozzák az üzletek vasárnapi nyitva tartását. A Medián felmérése szerint 83 százalék alkalmanként vásárol vasárnap, de a megkérdezettek egyhatoda kifejezetten ekkorra időzíti bevásárlását.

A magyarok 37 százaléka ellenzi az üzletek és bevásárlóközpontok vasárnapi nyitva tartását, miközben 58 százalék nem értene egyet azzal, ha az üzletek, bevásárlóközpontok számára megtiltanák, hogy ekkor is nyitva tartsanak – derül ki a Medián kutatásából.

Ez a vélemény elsősorban a bevásárlási szokásokkal függ össze, márpedig az emberek 83 százaléka szokott alkalmanként vásárolni vasárnap is, sőt egyhatoduk általában ekkorra időzíti a nagyobb áruháztúráit. Azok közül, akik szokásait egyáltalán nem érintené a nyitva tartás megtiltása, a többség (73 százalék) egyetértene a korlátozással. Az alkalmi vasárnapi vásárlók körében azonban már csak 27 százalék ez az arány, igaz, csaknem minden tizedik (8 százalék) válaszadó még azok közül is támogatja a vasárnapi zárva tartás kötelezővé tételét, akik éppen ekkor szokták bonyolítani a nagybevásárlást.

Az elvi állásfoglalás elsősorban a szokásokhoz igazodik, ha ettől eltekintünk, a különféle társadalmi-demográfiai tényezők közül csupán a vallásossággal és a családnagysággal van összefüggés: minél nagyobb a család, illetve minél inkább szekularizált (pontosabban ha minél kevésbé kötődik az egyházi szertartásossághoz), annál kisebb a korlátozással egyetértők aránya.

A vasárnapi vásárlás szokásának háttere lényegesen összetettebb, ebben önmagában véve (a más tényezőkkel való összefüggésektől eltekintve) is szerepet játszik az életkor, az iskolai végzettség, a lakóhely, a vallásosság és az, van-e gyerek a családban.

Bár júliusban a Kereszténydemokrata Néppárt tett javaslatot a kereskedelmi törvény módosítására (hogy a vasárnap végzett munkát a "társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre" szorítsák vissza), a kezdeményezést éppenséggel kevesebben fogadják kedvezően az ellenzéki pártok táborában, mint a kormánypártokéban.

Ez elsősorban azzal magyarázható - amellett, hogy a vallásosság önmagában nem függ össze a politikai preferenciákkal -, hogy az ellenzéki pártok, pontosabban a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz hívei körében lényegesen nagyobb a fiatal korosztályok aránya, mint a kormánypártokéban, és az ő életvitelükbe sokkal inkább beletartozik a vasárnapi vásárlás, mint az idősebbekébe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32