A munkaadók vesztenek a futballvébén

A Napi Gazdaság számításai szerint a magyarországi GDP mintegy fél százalékát érinti a vb-közvetítés. Ha ugyanis - az m1 várakozásainak megfelelően - minden harmadik főállású munkavállaló televízión figyeli a 64 mérkőzést, az összesen mintegy százmillió munkaórát érint, így a munkaadók mintegy hetvenmilliárd forint bért fizethetnek ki improduktív alkalmazottaiknak.
Magyarországon jelenleg főállásban egy munkaóra bruttó bére mintegy 700 forint, így a közvetítések által érintett bruttó bér mintegy hetvenmilliárd forintra rúg, ez pedig megközelíti az éves bruttó hazai termék fél százalékát. Ehhez jön még az ismétlések és összefoglalók által érintett időszak.

Százmilliók a közvetítésre

A Magyar Televízió Rt. több százmillió forintot fordít a vébé közvetítésére, ami egyebek mellett magában foglalja a Kirch-csoportnak fizetendő jogdíjat, a közvetítővonalak biztosítását, a gyártást, a kommentátorállások megszerzését. A televízió ugyanakkor 20-30 százalékos nézettségnövekedést vár az eseménytől.

Több tévét vesznek a vébé alatt

A lap által megkérdezett kereskedések szerint a világbajnokság miatt valószínűleg növekedni fog a kereslet a tévék, videók, videókazetták iránt. A felmérések szerint eddig az 50 centiméter képátmérőjű tévéket vásárolták nagy számban, de vébé alatt vélhetően a 63-701 centis televíziókból fogy majd több.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19