Jóval kisebb lett a hiány

2008.01.14. 13:22
A vártnál kisebb 2007-es költségvetési deficit mögött főként a bevételi többlet játszotta a szerepet. De ennek csak negyede-ötöde a fehéredési hatás. Január végéig a korábbi terv ellenére nem lesz koalíciós megállapodás az adóreformról.

Az államháztartás 2007-es hiánya az eredetileg célul tűzött, a GDP arányában mért 6,8 százalék helyett 5,7 százalék körül alakulhatott - ezt a bejelentést tette ma Veres János pénzügyminiszter. Az egyelőre még nem végleges hivatalos számról egyébként lapunk már múlt héten értekezett.

A kissé talán misztikusnak hangzó, az uniós módszertan szerint számított és a GDP-ben mért, 1,1 százalékponttal jobb költségvetési egyenleg a törvényben előírtnál közel 290 milliárd forinttal kisebb deficitet jelent. Egészen pontosan úgy jött össze, hogy a terven felül jött 362 milliárd forint bevétel, a gondoltnál 105 milliárddal kisebb lett az államadósság után fizetett kamatteher, ennek a két egyenlegjavító tényezőnek a hatását azonban némiképp lerontotta a 178 milliárddal túlteljesülő kiadás.

A pénzügyminiszter által elmondottak alapján a többletbevételnek csak kisebb része köszönhető a gazdaság fehéredéséből. A 362 milliárd forintból 80 milliárd forintra tette Veres a jövedéki adóban, az áfában és a személyi jövedelemadóban megmutatkozó fehéredési hatást. Jóval nagyobb volt a szerepe annak, hogy a költségvetési tervezésnél gondoltnál jóval nagyobb béremelést hajtottak végre a magáncégek, no meg persze a közszférában részleteiben kifizetett, félhavi pluszbérből természetszerűen adó- és járulékbevételekre is szert tett a büdzsé. A nagyobb bérdinamika számlájára írható 152 milliárd forint mellett még annak is örültek a kincstárban, hogy a cégek a reméltnél több társasági adót fizettek, és volt egy kis inflációs többlet is.

Csúszik az adóátalakítási menetrend

Veres János kérdésre válaszul elmondta, hogy még sok hétnek el kell telnie, amíg a 2009-es adócsomaghoz szükséges számításokat elvégzik és csak azt követően állhat a nyilvánosság elé a részletekkel. Ez azt jelenti, a kormányfő által január 31-ig adott határidőt, amíg a koalíciós erőknek meg kell állapodniuk egymással ebben az ügyben, nem tudják tartani. Veres azonban abban találta meg a kibúvót, hogy szerinte a koalíciós szerződésben nincs szó arról, hogy január végéig meg kell egyezniük egymással a kormánypárti politikusoknak.

Veres szerint csak indokolt többletkifizetéseket teljesítettek terven felül. Szavai alapján ide sorolandó a MÁV-nak adott 60 milliárdos apanázs, a közszféra - már említett - 13. havi bére felének kifizetése (70 milliárd) és egyéb 70 milliárdos intézményi többletköltés. Igaz, néhány területen - mint a táppénz- és a gyógyszerkifizetéseknél, metróberuházással kapcsolatos állami kifizetéseknél és az EU-befizetésnél spóroltak is valamennyit.

Az 2007-es hiányszám még változhat. Egyrészt egyelőre csak becsülhető az önkormányzatok egyenlege, másrészt pedig a GDP-ről sem állnak rendelkezésre számok. Ráadásul az adatok még változhatnak március végéig, amikor az EU-nak el kell küldenie a kormánynak a múlt évi költségvetési szaldóról a beszámolót. Sőt, az uniós statisztikai hivatal a második úgynevezett notifikáció során, októberben még módosíthat, ha valamilyen elszámolásban hibára bukkan.