Brüsszel: hajrá versenypolitika!

Mario Monti, az Európai Bizottság versenyügyekért felelős tagja arra szólította fel a csatlakozási tárgyalások tagjelölt országait, hogy a következő hónapokban fokozzák erőfeszítéseiket a versenypolitikai fejezet lezárásának érdekében. A noszogatás vastagon érinti Magyarországot, hiszen mindeddig csupán négy tagjelölt ország - Litvánia, Lettország, Észtország és Szlovénia - egyezett meg ebben a kérdésben az EU-val.
Monti szerint a versenypolitikai fejezet terén a csatlakozási tárgyalások kulcsfontosságú szakasz felé tartanak, ezért sürgette a fejezetet még le nem záró tagjelölt országokat, hogy október előtt fejezzék be a szükséges tennivalóikat. Ugyanis októberben értékeli az Európai Bizottság a tagjelölt országok által elért eredményeket.

Monti az állami támogatások kérdését emelte ki a fejezet lezárása előtt álló akadályok közül - írja az EUobserver.com. A versenyügyi biztos szerint néhány tagjelölt az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen támogatási politikát folytat, amit meg kell szüntetni. Monti azt is hangsúlyozta, hogy a Bizottság fúziókra és a trösztellenes intézkedésekre vonatkozó szabályaival összhangban is változtatásokat kell végrehajtani a belépni szándékozó országoknak saját szabályozásuk terén.

Mi legyen a már odaítélt kedvezményekkel?

Balázs Péter a Külügyminisztérium új integrációs államtitkára szerdai parlamenti szakbizottsági meghallgatásán a témát kényesnek nevezte Annak ellenére fogalmazott így, hogy nem a befektetők előnyhöz juttatása szűnik meg, hanem pusztán az uniós versenyszabályokhoz kell igazítani a támogatás rendszerét. A kérdés az, hogy a már korábban vállalt, hosszabb távú elkötelezettségek sorsa mi legyen.

E kérdés rendezésében Magyarország eléggé lemaradt - ennek viszont megvan az az előnye, hogy figyelembe tudjuk venni más országok tapasztalatait. Meglepő például, hogy a versenyszabályozás harmonizálása (értsd ez esetben: már odaadott kedvezmények visszavonása) sehol sem csökkentette a tőkebefektetések mértékét, pedig nálunk elsősorban emiatt aggódnak a szakemberek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19