Hatmilliárdért beszélnek a vidékfejlesztésről

2008.05.30. 07:11
Átfogó, egységes kommunikációval promotálja a vidékfejlesztési programot, és erre a célra nettó 4,98-6,48 milliárd forintot költ az agrártárca. Július végétől kezdik megkötni a közbeszerzési eljáráson nyertes cégekkel a négy évre, 2012 nyaráig szóló szerződéseket.

A 2007-2013-as időszakra szóló Új Magyarország vidékfejlesztési program (ÚMVP) népszerűsítésére hosszú távú kommunikációs szerződéseket köt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) háttérintézményeként működő Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI). Hirdetésszervezésre, rendezvényszervezésre és az ÚMVP-hez kapcsolódó közvélemény-kutatá­sok lebonyolítására négyéves megállapodásokat kötnek július végétől, összesen nettó 4,98-6,48 milliárd forint értékben, ezeket az ÚMVP technikai segítségnyújtás keretéből finanszírozzák.

A megvalósításra nyílt közbeszerzési eljárásokat hirdetett a VKSZI. Korábban csak eseti, közbeszerzési értékhatár alatti és "házon belül" megszervezett kampányok népszerűsítették a fejlesztési programot, ősszel viszont egy átfogó, egységes kommunikáció kezdődik - tudta meg a Napi Kerényi Gyulától, a VKSZI kommunikációs osztályvezetőjétől.

A legnagyobb megbízás (2,5-3,7 milliárd forint értékben) a fejlesztési programhoz kapcsolódó rendezvények - vidéki kisrendezvények, falunapok, nagyrendezvények és országos események - szervezését elnyerő ajánlattevőknek jut. A pályázatokon indulóknak ezek megvalósításához egységes pr-koncepciót kell kidolgozniuk.

A csaknem kétmilliárd forintos hirdetésszervezési megbízás része a médiatervezésen és -vásárláson túl a film-, televízió- és rádiószpotok gyártása, a kreatív tervezési feladatok, a szervezési és koordinációs feladatok, valamint a pr-feladatok ellátása. Az elsősorban papíralapú kül- és beltéri hirdetések gyártására, megjelentetésére ugyanakkor külön tendert hirdetett a VKSZI. Erre legalább nettó 400 millió forintos keretet szánnak, de az összeg a teljesítés során 50 százalékkal növekedhet. Az ÚMVP-hez kapcsolódó tájékoztatási tevékenység támogatására a VKSZI közvélemény-kutatásokat is megrendel, legfeljebb 150 millió forintért.