Auguszta
-3 °C
2 °C

Még nem tudni, építhetnek-e a Viadom társai

2007.06.08. 07:15
A pénzügyi gondok miatt kivált, konzorciumvezető Viadom utóda a Porr lehetne, de ahhoz, hogy az eddigi társak folytathassák az építkezést, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő többféle garanciát is vár. A konzorcium a pályázaton az úgynevezett mérnökár 60 százalékát ajánlva nyert korábban.

Még nem dőlt el, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. fenntartja-e a szerződést az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszát építő PVT-M7-es konzorciummal az azt vezető Viadom Zrt. kiszállását követően - tudta meg lapunk Reményik Kálmántól, a NIF elnök-vezérigazgatójától. A pénzügyi gondokkal küzdő társaság kiválása miatt csonkán maradt konzorcium a Porrt nevezte meg vezetőjének. Ennek elfogadását azonban a NIF feltételekhez kötötte.

Garanciát kérnek

A beruházó társaság biztosítékot kér egyrészt arra, hogy a konzorcium képes-e határidőre, megfelelő színvonalon megépíteni a sztrádaszakaszt, másrészt pedig arra, hogy a teljesítményüket igazoló eddigi alvállalkozókat kifizetik. Amennyiben az említettekre garanciát kap a NIF, úgy fenntartja a szerződést a konzorciummal, ellenkező esetben azonban felmondja. A döntést sürgeti, hogy amíg nincs elfogadott konzorciumvezető, addig nincs jogosult sem a teljesített munkák számláinak a kibocsátására. Amennyiben a szerződést felmondanák, a NIF érvényesítené a bankgaranciát és kifizetné az alvállalkozókat, a sztrádaszakasz építésére pedig új pályázatot írnának ki.

A Viadom fizetési gondokra hivatkozva a közelmúltban hivatalosan jelezte a NIF-nek, hogy az M7-es utolsó hiányzó szakaszának építésén dolgozó konzorciumból kiszáll, és feladatait a másik két tag veszi át.

Még egy milliárdnál sem tartanak

Az M7-es Balatonkeresztúr- Nagykanizsa szakaszának építésére a kivitelezők eddig három részszámlát nyújtottak be. Ezek együttes értéke nem éri el az egymilliárd forintot. Ennek mintegy harmadát a NIF határidőre kiegyenlítette, a júniusban esedékessé váló 650 millió forint kifizetéséről még nincs döntés. A pénzt valószínűleg bírói letétbe helyezik, mivel nem egyértelmű, ki a számla jogosultja.

Mint emlékezetes, már az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának építésére indított közbeszerzés is fordulatokban gazdag volt. A hat előminősített vállalkozó részvételével lebonyolított - hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos - eljárásban végül a PVT-M7 konzorcium maradt versenyben, egyedül érvényes ajánlatával. A győztesnek kihirdetett osztrák-magyar-német Porr-Viadom-Terrag-Asdag trió a 35,5 kilométeres autópálya-szakasz tervezését és megépítését 43 milliárd forintért vállalta. Ez az azt megelőző autópálya-építések árának átlagából számított 70 milliárdos, úgynevezett mérnökárnak mintegy 60 százaléka. A 40 százalékos megtakarítás egyrészt a műszaki paraméterek ésszerűsítésének, másrészt az éles versenynek köszönhető - indokolták a nyertes kihirdetésekor.