Szárnyal a világkereskedelem

2004.04.07. 08:45
Elsősorban a kínai áruk özönének köszönhetően óriási mértékben növekszik a világkereskedelem, amelyben a legnagyobb exportőr már nem az Egyesült Államok, hanem Németország.
A tavalyi 4,5 után az idén 7,5 százalékkal bővül az áruk és szolgáltatások világkereskedelme - áll a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) éves jelentésében. A WTO, amely pár hónapja még csak három százalékos bővülést feltételezett, mostani előrejelzését arra alapozza, hogy az atípusos tüdőgyulladás és az iraki háború a vártnál kevésbé húzta vissza a kereskedelmet, az exportnagyhatalmak és -térségek már tavaly is jóval az átlag feletti ütemben növelték kivitelüket.

Legerőteljesebb

Emellett az USA erőteljesebb fellendülésétől és importigényétől hajtva a világgazdasági környezet még kedvezőbbé vált: a világ GDP-je a tavalyi 2,5 után az idén várhatóan már 3,7 százalékkal bővül. A legnagyobb kockázatot idén az USA importnövekedési ütemének lassulása és a gyenge nyugat-európai kereslet jelentheti a világkereskedelemre - állapítja meg a genfi székhelyű szervezet.

Az árukereskedelem összesített értéke a múlt évben 16 százalékkal, 7300 milliárd dollárra bővült - ez két évtizede a legnagyobb arány -, a szolgáltatások kereskedelmének értéke pedig 12 százalékkal, 1800 milliárd dollárra nőtt. Az úgynevezett átalakuló gazdaságok közé sorolt kelet-közép-európai országokban a tavalyelőtti 15 után tavaly csaknem a duplájával, 29 százalékkal futott fel a dollárban számolt export, így a térség a világon a legerőteljesebb növekedést produkálta e téren, miközben az import bővülésének az üteme 12-ről 11 százalékra mérséklődött - állapítja meg a WTO.

Németország az első

Leginkább az ázsiai országok profitáltak a felvevőpiacok hízásából, hiszen kivitelük az átlag kétszeresével, 12 százalékkal nőtt és ez 1897 milliárd dollárt jelentett. Az USA öt százalékkal többet exportált, mint 2002-ben, így kivitelének 724 milliárd dolláros értéke elmaradt Németország 748 milliárd dolláros, egyébként nem kevesebb, mint 22 százalékos növekedést jelző exportjától.

Az eurózóna legnagyobb gazdasága tehát lekörözte a világ legnagyobb gazdaságát, amiben persze az is jelentős szerepet játszott, hogy a dollár végiggyengélkedte az évet az euróval szemben, ugyanakkor az adatokat az amerikai valutában számolják. Három hellyel, a harmadik helyre lépett előre Kína, amely 35 százalékkal tudta növelni exportját - gazdasága túlhevülésének jeleként ugyanakkor az importja még ennél is nagyobb mértékben, negyven százalékkal ugrott meg.