Mégsem kell senkinek elvárt adót fizetnie

A kormány úgy döntött, január 1-jei, visszamenőleges hatállyal vonja vissza az elvárt adóról szóló törvényt. A hiányzó 30 milliárd forintot a költségvetési tartalékból zárolják.

A kormány január 1-jei, visszamenőleges hatállyal visszavonja az elvárt adóra vonatkozó törvényt, és 30 milliárd forintot zárol a költségvetési tartalékból - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Az Alkotmánybíróság február végén alkotmányellenesnek minősítette a tavaly nyári adótörvénycsomag elvárt adóról szóló elemét. A határozat szerint az elvárt adó nem áll közvetlen összefüggésben az adófizetésre kötelezett adóalanyok tényleges jövedelmi-vagyoni viszonyaival, ezektől függetlenül ír elő ténylegesen meg nem szerzett jövedelem után adófizetési kötelezettséget.

A rendelet után a pénzügyminiszter még úgy nyilatkozott, addig a két hónapig, amíg érvényben volt az adónem, be kell fizetni az előleget. Vagyis Veres János visszamenőegesen is behajtotta volna az alkotmányellenesnek minősült adót. A költségvetés erre az évre 50-55 milliárd forint bevételt várt volna ebből az adónemből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32