Csődbe ment Zarándok

A Dunaferr-botrányok miatt elhíresült Zarándok János vállalkozó bányacége, a Mészkő és Dolomit Kft. (MD) március 18-án csődeljárást kezdeményez saját maga ellen a bíróságon - mondta az üzletember a Népszabadságnak.
A cég mintegy 100 millió forintos tartozásával szemben összesen 260 milliós kintlévőség áll - szögezte le Zarándok. A csődeljárást állítása szerint azért kérik, mert az a szükséges leépítések után - mintegy száz embert kell elbocsátaniuk - védelmet jelent a megmaradó száz alkalmazottnak. Bár Zarándok korábban többször is azt nyilatkozta, hogy az MD felszámolását fogja kezdeményezni, már nem kívánja megszüntetni cégét.

Ki tartozik kinek?

Ismeretes, hogy Zarándok régi ismerőse, kollegája, újabban pedig üzleti ellenfele Orbán Győzőnek, a miniszterelnök bányatulajdonos édesapjának.

Zarándok szerint cége azért került nehéz helyzetbe, mert a mai napig nem sikerült megállapodást kötnie a Dunaferr Rt. Acélművek Kft.-jével az idei dolomit- és mészkőszállításokról. A vasmű a bányatulajdonos szerint 150 millió forinttal tartozik az MD-nek, ám nem fizet, ellenkezőleg: minőségi kifogásokra hivatkozva kártérítést követel.

Mégsem jutott dűlőre

A Népszabadság szerint január végén az Acélművek Kft. és az MD már megegyezésre jutott a mészkő- és dolomitszállítások áráról, illetve mennyiségéről. Szűcs László, az Acélművek Kft. ügyvezető igazgatója akkor azt nyilatkozta: akár napokon belül aláírhatják a szerződést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32