Sándor, Ede
6 °C
10 °C

Délután a lengyelek rángatták a forintot

2008.10.30. 15:59
Lehet, hogy Lengyelország nem fogja tudni tartani a 2012-re kitűzött eurócsatlakozáshoz szükséges terv minden elemét – mondta csütörtökön a lengyel jegybank elnöke. Szavaira gyengült a zloty délután, és magával rántotta a forintot is, így míg délelőtt 253-ig ment le az euró ára, három óra után nem sokkal 263-ra ugrott fel a kurzus, majd 261 körül látszott megállapodni.
A lengyel euróbevezetési tervek, az ERM-II-es árfolyamrendszerbe való belépés esetleges csúszásával kapcsolatban megjelent hírek nyomán kezdett délután gyengülni a zloty, és vele együtt a forint is – mondta az Indexnek Ruzsonyi Ákos. A Commerzbank treasury-jének senior üzletkötője szerint nincs hazai oka a forint hirtelen gyengülésének.

Ugyanakkor úgy véli, a múlt heti mélységek után, bármennyire is pozitív Magyarország számára az IMF-el kötött hitelmegállapodás, meglepőnek mondható volt amúgy is, hogy az euró/forint árfolyam 253-as-as szintig, sőt, az alá erősödött. Ez azt is mutatja, hogy a piac hajlamos mindkét irányban túlreagálni a dolgokat. A szakértő szerint a következő időben számíthatunk arra, hogy nagy lesz a volatilitás az árfolyamban, ahogy az elmúlt napokban is 10 forintos napon belüli mozgásokat láttunk a kurzusban.

A lengyel jegybank elnöke, Slawomir Skrzypek csütörtök kora délután jelentette be: az ország nem biztos hogy képes lesz tartani a 2012-re kitűzött eurócsatlakozáshoz vezető terv minden elemét. Halasztásról nincsen szó, de a menetrendben néhány intézkedés megvalósítása későbbre csúszhat. Ugyanakkor, miután szerdán nem módosíttak a kamaton, bár voltak előzetesen ilyen várakozások is a piacon, az elnök most utalt ennek lehetőségére. Slawomir Skrzypek azt mondta, az euróhoz vezető út tartása nem igényel olyan szigorú monetáris politikát, mint ahogy néhányan tanálcsolják.

A menetrend egyes elemeinek esetleges borulása részben a pénzügyi válsággal kapcsolatos, részben azonban például politikai döntéseken múlik: szükség van például a lengyel alkotmány módosítására is, amit az euró előszobájának tekintett ERM-II-es árfolyamrendszerhez való csatlakozás előtt kívánnak még megejteni a lengyelek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!