Mi lesz a gázárral hatósági ár nélkül?

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

Június 30-án búcsút inthetünk a hatósági gázárnak, legalábbis olyan formában, ahogyan eddig ismertük. Jön a verseny. Mielőtt teljesen beparáznánk, hogy akkor most jön a hónapról hónapra változó gázár kora, nem árt, ha végiggondoljuk röviden, hogy működött az eddigi rendszer és mi lesz ezután.

A gázért napi vagy heti ingadozás szerint praktikusan egyetlen felhasználó sem fizet, sem a lakosság, sem a nagyfogyasztók nem ennyire kitettek az ármozgásnak. Olybá tűnik tehát, mintha a világpiaci gázár valamiféle fikció lenne csupán. És valóban. A gáznak nincs önálló világpiaci ára, a gázüzletek elszámolását az olajárhoz igazítják. Vagyis a gáz árát valójában az olaj ára határozza meg, és nem a gáz kereslete és kínálata. Alapértelmezésben a gáz ára némi lemaradással (egészen pontosan kilenchónapnyival) követi az olaj árát, tehát egy bizonyos időszakra előre látható.

A „bizonyos időszak” azonban nem jelenti azt, hogy a gáznak ne lenne aktívan kereskedett piaca. Éppen ellenkezőleg, hiszen ezen a piacon tevékenykednek azok, akik a már beárazott, tehát látható gázárakon túl szeretnének a jövőre vonatkozó üzleteket kötni. Ebből a piaci jellegzetességből fakadóan a mögöttes olajtermékek piaca alapvetően határidős jellegű, hiszen nincs értelme prompt ügyletet kötni, mivel az ár mindenki számára ismert és többé-kevésbé egyforma.

Az előre ismert ár az úgynevezett gázképletből vezethető le, amely 50-50 százalékban a gázolaj és a tüzelőolaj árának függvényében alakul. Ebben a képletben érvényesül a kilenc hónapos eltolódás, így a változók kezdeti értékei, a kiindulásként alkalmazott bázis-gázár és az eltolódás kusza rendszere adja a gázárat. Tovább komplikálja a dolgot, hogy a gázár a képlet alapján dollárban áll elő, ami azt jelenti, hogy a fogyasztó ki van téve a két olajtermék áringadozásának, ugyanakkor futja a dollár-forint árfolyam kockázatát is.

Ebből mi, lakossági fogyasztók, de még az elvileg versenypiacon gázt beszerző nagyfogyasztók, erőművek, távhő szolgáltatók, téglagyárak sem sokat látnak. A gáz árának ingadozása tehát valahol kisimul, mire hozzánk, fogyasztókhoz, vagy a nagyfogyasztókhoz elér.

Márpedig ez a kisimulás nem mehet másutt végbe, mint azokon a pontokon, ahol a gáz tulajdonost vált. Vagyis a kitermelő és az importőr között, vagy az importőr és az egyetemes szolgáltatók között, vagy a szolgáltató és végső felhasználó között. Elképzelhető persze az is, hogy több adásvételben simul az ár. Tipikusan a gázszolgáltatók beszerzései jelentik az első simítási lehetőséget, a második simítás azonban nem más, mint a bűvös hatósági ár.

A hatósági ár valójában egy másik képlet, amiben a magyar állam és az E.On (a legnagyobb magyar gázexportőr) egyezett meg. Feltehetőleg ez is tartalmaz valamiféle átlagolást, azt megfejeli a vezeték üzemeltetésének és karbantartásának költségével. A képletben október 1.-ig létezett az úgynevezett importár korrekciós tényező, ami éppen dollár/forint árfolyamkockázatot volt hivatott kezelni, csakhogy a korrekciós tényezőt az energiaügyi miniszter két hónappal ez előtt megszüntette, ami azt jelenti, hogy az árfolyamkockázatot ma nem kezeli a rendszer. Ezen gyenge forint mellett az E.On bukik, mert a legutóbbi hatósági árról még 174 forintos dollár árfolyam mellett állapodott meg az állammal.

A helyzet tehát kellően bonyolult, és a „nemzetközi helyzetet fokozza” az erős politikai nyomás is, hiszen valamennyi párt egyetemleges szlogenje a gázárak kordában tartása. A kérdés az, hogy egyáltalán lehetséges-e rendet vinni a káoszba és a végső fogyasztók számára biztonságos és gazdaságilag is kedvező megoldást nyújtani? Természetesen ez lehetséges, de a kockázatok csökkentését, illetve átalakítását célzó fedezeti ügyletek olyanok, mint a biztosítás, pénzbe kerülnek. Annál többe, minél laposabbra akarjuk simítani az áringadozást. Ha bizonyos sávban hagyjuk mozogni az árat, akkor kevesebbe, ha teljesen sima árat akarunk, akkor természetesen többe.

A legalapvetőbb fedezeti ügylet a gázképlet alkalmazása esetén az úgynevezett swap (csere) ügylet, amely nem szól másról csak arról, hogy egy változó gázárat elcserélünk egy fix árra. Ilyen esetben a gázért kifizetett változó árat a fedezeti ügyletet megkötő gázszolgáltató vagy nagyfogyasztó megkapja a fedezeti ügyletet biztosító pénzügyi intézménytől, cserében viszont egy fix árat fizet ugyanennek az intézménynek. Természetesen eközben az eredeti gázszállítási szerződés érvényben marad, hiszen a bank egy molekulányi gázt sem szállít, a fedezés esetében kizárólag pénzügyi elszámolás történik. A fix ár kiszámításához sem kell kávézaccra vagy jósgömbre hagyatkozni, mivel az adott gázképlet mellett csupán be kell helyettesíteni az olajtermékek és az USD/HUF határidős (forward) árait a képletbe, és már lehet is számolni a súlyozott átlagos fix árat. A dolgon ott lehet nagyot bukni, hogy azok a bizonyos forward árak nem feltétlenül „jók”, tehát elképzelhető, hogy a most érvényes forward árak mellett számolt fix ár magasabb lesz, mint az esetleges olajárcsökkenést vagy forinterősödést követő időszakban a tényleges piaci adatok alapján számított gázár. Ez azt jelenti, hogy a vevő a tranzakcióval kőbe vés egy magas fix árat, miközben a piaci, változó ár csökken. Ebben az esetben a fedezeti ügylet megkötője elesik az árcsökkenés biztosította előnyöktől.

Ebben a dilemmában az a szép, hogy a „nem döntés” is döntés, hiszen a fizikai gázvásárlásra vonatkozó szerződés aláírásának pillanatában a gáz vásárlója máris nyitott pozícióban van, amelyben teljes mértékben ki van téve a piaci ingadozásoknak, tehát érdemes valamiféle fedezeti stratégia után néznie. Ha nem teszi, fedezetlenül hagyja a pozíciót és várja az árak csökkenését, ami vagy jön vagy nem és akkor fájni fog. Ezzel szemben, ha fedezzük a kitettséget, fixálni lehet az árat, és hátradőlve reménykedhetünk, hogy az árak emelkedni kezdenek, és a fedezeti ügylet beváltja a hozzá fűzött reményeket. .

Mivel a pártok elkötelezettnek tűnnek abban, hogy sem a lakosságot, sem a nagyfogyasztókat nem akarják kitenni a gázár ingadozásának, Magyarországon ez a dilemma nem létezik, itt konszenzus van abban, hogy az árat fedezeti ügyletekkel simítani kell. A kérdés az, hogy a hol? Októberig az volt a helyzet, hogy az E.On vitte az gázár kockázatát, a magyar állam ennek költségét valamilyen módon elismerte az E.On költségei között a hatósági árban, és valamennyit kompenzált az árfolyammozgásból. Október óta az állam nem kompenzálja a dollár/forint árfolyammozgást, július 1-től pedig nincs hatósági ár. Abban viszont még dönteni kell, hogy a simítás melyik tranzakcióban történjen meg, és ki fizesse annak árát.



A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
  • Vennék
  • Hírek