Lesz-e még valaha ingatlanadó?

Az értékalapú ingatlanadó a mai magyar adórendszer hiányzó eleme. E szakmai evidencia ellenére a képviselők sokat nyűglődtek bevezetésével (lásd: Építményadó-impotencia adóügyben).  A nagy nehezen kikínlódott, belső ellentmondásokkal terhes luxusadótörvényt végül is megszülték, ezt azonban az Alkotmánybíróság (AB) simán megsemmisítette. Fő érve az volt, hogy az önkormányzati értékbesorolás szerinti, az adott ingatlan konkrét műszaki jellemzőin alapuló ún. számított értéknél nincs jogi út az adóalap vitatására olyankor, amikor az ingatlan tényleges forgalmi értéke (piaci értéke) alatta marad a számított értéknek (155/2008. (XII.17.) AB határozat).

Ezt követően a kormányzat, illetve a parlament nem a régi törvényt igazította az AB döntéshez, hanem merőben új megközelítésben hoztak – nagy nehezen, legalább háromszori átdolgozással – egy új ˝vagyonadótörvényt". (Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. tv.) A négy adónemet magában foglaló jogszabályból három senkit sem érdekel, hiszen a nagy teljesítményű személygépkocsi, a vízi jármű és a légi jármű adóztatása csupán üzenetértékű, érdemi közösségi bevételt még annyit sem hoz, hogy a beszedéséhez szükséges igazgatási költségeket fedezze. (A magyar adótörténet ismer ilyen kérész életű lépéseket. hvg.hu, Adózóna, Kommentár, 2009. június 17.)

A törvénynek a lakóingatlanra vonatkozó fejezete csapta ki a biztosítékot, hiszen itt minden lakás, lakóépület, üdülő (együtt: lakásingatlan) adókötelezettsége felmerült. (A 30 milliós adómentességi határ persze a lakosság jelentős részét mentesítette a tényleges adózás alól.)

Szakmailag ugyan lehetett volna jobb

Ez az ingatlanadó szakmai megközelítésben sok sebből vérzik.

Először is, hiba volt központi adóként kezelni. Ha az ingatlannal összefüggő közterheket nem helyben szedik be önkormányzati adóként, bizony a tényleges adózás lényegében a polgár adózási tudatán, hozzáállásán múlik és e téren mi magyarok viszont elég rosszul állunk. Azt feltételezni, hogy mondjuk az APEH Közép-magyarországi Régiós Igazgatóság budapesti irodájából rájönnek arra, hogy Lóréven van nagy értékű ingatlan – finoman szólva naivitás. (Az APEH egyébként sem kapott az új adó bevezetéséhez kapacitásbővítést, ezáltal a 4 milliónál több ingatlan ellenőrizhetősége inkább elméleti, mint gyakorlati lehetőség!) Helyi adóként kezelése már a helyi érdekek megjelenését idézné elő, ami a beszedés hatékonyságát jelentősen javítaná.

Másodszor, az adó bevezetése adóemelésként jelent meg. Azzal, hogy a személyi jövedelemadóból nem tették levonhatóvá az ingatlanadót, vagyis nem adóátrendezésről van szó, az értékalapú ingatlanadó célját kérdőjelezték meg. A fehérítési szempontnak így közel sem felelt meg!

Szakmai hiba az adó alapját általában forgalmi értékben meghatározni.  A piaci érték mozgó fogalom, sohasem pontos (ahány szakértőt bízunk meg, annyi értéket kapunk). Hiába kommunikálta a kormányfő, hogy ˝lemásoltuk az AB döntését˝, ez nem valós. Az AB azt mondta, hogy ha a forgalmi érték alacsonyabb a számított értéknél, akkor az előbbi legyen az adó alapja, s e kérdésben bírói jogorvoslatot is biztosítani kell. Amúgy ezzel a lépéssel olyan támadási felületet adtak a törvényhozók, amely elkerülhető lett volna. (˝Honnan tudjam mennyi az értéke?˝, az ingatlan-kalkulátor körüli herce-hurca, stb.)

Röviden: szakmailag az olyan értékalapú ingatlanadó lenne helyes, amely kötelezően alkalmazandó helyi adó, számított értékkel kivetve, megengedve az első AB döntés szerinti forgalmiérték-alapú vitát, levonható a személyi jövedelemadóból (nyugdíjasoknál a kvázi személyi jövedelemadóból).

Azt azért érdemes itt leszögezni, hogy a lakásingatlan adóztatásával foglalkozó törvény igazából ˝egy bizottság által tervezett ló, vagyis kétpúpú teve˝, adóztatási szempontból nem tekinthető gyöngyszemnek. Ezt már korábban többen és többször megírták (megírtuk). Kiemelése azért szükséges, mert témánk nem az elfuserált adótörvény védelme. Azt gondolom, hogy a ˝mű˝ nem az előkészítők alkotása, hanem a törvénykezési szakasz politikai kompromisszumainak szüleménye. Most  az AB új határozatával, az ingatlanadót (újra) megsemmisítő döntésével szeretnék foglalkozni.

Az AB szerint az okok

A határozatban az alkotmánysértés okai a következőkben összegezhetők:

1. Az ingatlan adóztatása és az önadózás önmagában alkotmányos. A forgalmi érték azonban bizonytalan. A 10 százaléknál nagyobb eltérés esetén alkalmazható 50 százalékos bírság és 5 éves elévülési idő (hiszen 5 évre visszamenőleg vizsgálhat az adóhatóság) ˝különösen méltánytalan˝ a jóhiszemű adózóra nézve, az ki van szolgáltatva az adóhatóságnak. „Az ingatlanok értékmeghatározásával kapcsolatban tehát - figyelemmel a törvény forgalmi érték fogalmára - a jogalkotó tág teret ad az önkényes adóhatósági jogalkalmazásnak, amely lehetőséget teremt az adózókra nézve súlyosan hátrányos jogkövetkezmények adóhatósági megállapítására. Mindezek alapján az Adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 129.§(2) bekezdése, mely joghátrányok indokolatlanul tág körben történő megállapítására ad lehetőséget, kiszámíthatatlan, bizonytalan helyzetet teremt az adóalanyokra nézve.” A forgalmi érték fogalma túlságosan tág.

2. A vagyoni értékű jogok és az állagjogok az adó alapjánál nem különülnek el, s így a vagyoni értékű jog jogosultja és az állagtulajdonos ˝egyetemlegesen felelős˝. Ez olyan bizonytalanság, amely a jogbiztonság követelményébe ütközik.

Kettős mérce?

A forgalmi érték kategóriája a dolog természetéből adódóan valóban bizonytalan. Ahogy bizonytalan az illetéktörvényben, a kisajátítási jogszabályban, a más – pl. társasági-, személyi jövedelemadó – adótörvényekben, a számviteli törvényben (piaci érték) stb. Ha ott alkotmányos, akkor itt miért nem?

Ráadásul ezen az alapon az értékalapú ingatlanadóval és a luxusadóval kapcsolatos, a mostani határozatban is megismételt AB álláspont is alkotmányellenes, hiszen az AB a számított értéken alapuló módszert azzal a módosítással fogadná el, hogy ha a számított értéknél a forgalmi érték alacsonyabb, akkor ez legyen az adó alapja, és ennek bíróság előtti vitatását tegyék lehetővé.

Adózóként egy ilyen rendelkezéssel akkor tudok élni, ha ismerem saját ingatlanom forgalmi értékét, és ezt tudom összehasonlítani a számított értékkel. Ezt a ˝bizonytalanságot˝ tehát az AB javasolta rendszer pontosan úgy tartalmazza, mint a megsemmisített törvényhely. Ebből az következik, hogy az AB saját magának mond ellent!

Az ilyen típusú ˝bizonytalanságok˝egyébként is értelemszerűen jellemzik jogrendszerünket. Kezdve az ˝útviszonyoknak megfelelő vezetés˝, az ˝indokolt mértékű˝, stb., szinte minden jogágban megtalálható fogalmak jogszabályi megjelenítése önmagában bizonytalan. Akkor válik ˝bizonyossá˝, amikor a konkrét esetben a felek megegyeznek, a hatóság dönt, avagy – végső esetben – a bírósági ítélet nyomán válik ˝ítélt dologgá˝. Amennyiben ezeket a fogalmakat helyből ˝jogbizonytalansági˝ tényezőnek tekintjük, akkor szinte minden jogszabály alkotmánysértő!

Felhívás keringőre

Így van ez a vagyonadó esetében is, ahol az adóhatóság minden érdemi döntése ellen rendes és rendkívüli jogorvoslattal lehet élni, ahogy az egy jogállamban természetes. Ezen az alapon a rendőr bírságolási joga is ˝önkényt˝ hordozhat magában, holott – ha egyáltalán előfordulna – a jogorvoslati rendszerben felléphet az ˝önkényt elszenvedő˝. Az adóellenőrzési döntés megtámadható fellebbezéssel, a másodfokú határozat ellen bírói keresettel lehet élni és/vagy felügyeleti intézkedés kezdeményezhető. Mindezekkel a jogállami eszközökkel élhet az adózó, ha a forgalmi értéket (mint adóalapot) vitatja, avagy a bírságot túl súlyosnak tartja.

Az adóhiányhoz kapcsolódó bírság mértékéről törvény rendelkezik. E szerint kiindulási alap az adóhiány 50 százaléka. Ez azonban kivételes esetekben, kérelemre vagy hivatalból akár mellőzhető is! Az ˝adóhatósági önkény˝ tapasztalt mértékéről annyit, hogy évek óta az APEH bírság átlaga 29-32 százalék körül mozog. Ennek alapján az is elképzelhető, hogy a törvény által 10 százalékban meghatározott eltérésnél nagyobb különbözet után mondjuk Mari néninél mellőzia hatóság a bírság megállapítását, de Gipsz Jakab ingatlanszakértőnél a bírságot 50 százalékban állapítja meg. Ismétlem: ez ellen is lehet jogorvoslattal élni!

Megjegyzem, hogy ha a törvény mondjuk 50 százalék eltéréséig biztosítana szankciómentességet, akkor adott esetben a december végén 40 millió forintért vásárolt ingatlanra is 28 millió forint forgalmi értéket írhat a bevallásába az érintett. Elenyésző az esélye a tényleges ellenőrzésnek, de ha mégis előfordulna, utóbb csak azt az adókülönbséget kellene befizetni, amit a helyes bevallás készítésekor egyébként is kellett volna. Más szankcióval nem kell számolni. Ez felhívás táncra!

Megítélésem szerint helyesebb a 10 (esetleg 20) százalékos különbségig törvényiszankció-mentességet biztosítani, ennél nagyobb eltérésnél pedig az általános szabályok szerinti 0-50 százalékos bírságolási lehetőséget fenntartani természetesen a meglévő bírói felülvizsgálati jog hangsúlyozásával. Nem becsülném le a kalkulátor használatához fűződő bírságmentességet sem.

A gombhoz szabták a kabátot?

A forgalmi érték meghatározása (eladás esetén árként kérhető) az AB szerint túl tág. Szerintem azonban így helyes. Mindenféle indexálási, technikai paraméter csak torzítaná a valós helyzetet, a sokféle különleges élethelyzetnek csak az általános keret jellegű megközelítés felelhet meg. Ismerünk olyan rendszert, hogy egy új jogintézmény bevezetésével alakul a joggyakorlat, amely tipikusan a bírói gyakorlatban kristályosodik ki. Sajnálatos, hogy éppen egy ilyen esetben (adózás – forgalmi érték) az AB erre nincs figyelemmel.

A vagyoni értékű jog és állagjog elkülönítésének hiányára vonatkozó AB-állásponttal egyet is lehetne érteni. A jogalkotó azonban a vagyontárgyat adóztatja (az adó alapja a vagyontárgy forgalmi értéke), függetlenül attól, hogy ez kinek a tulajdonában, haszonélvezetében, használatában, stb. van. Az ezen elv alapján megállapított adó megfizetésére állít fel sorrendet (a vagyoni értékű jog jogosultja, az állagtulajdonos, stb.), s valóban bizonyos értelemben egyetemességet (ha úgy tetszik dologi kezességet) állapít meg. Az ingatlan-tulajdonjog részjogosítványaival, esetleg tulajdoni arányával kapcsolatos vitákat egymás között kell utóbb, mondjuk polgári eljárásban elrendezni. Ez a belső vita ne befolyásolja a társadalom közös kiadásainak fedezetét biztosító adó beszedését!

Az AB ezekkel a szakmailag nyilvánvalóan vitatható ingatlanadós döntéseivel elbizonytalanítja a mindenkori döntéshozót. (Talán ez volt a célja?) Ezt csak fokozza azzal, hogy az esetleges vagyoni alapú ingatlanadó bevezetéséhez szükséges minimális idő felvetett kérdésében kinyilvánítottan nem foglalt állást! Arról sem döntött, hogy 30 milliós mentességet az első forinttól történő adóztatás szerinte alkotmányos vagy sem. (Netán egy harmadik kísérletnél ezen a címen lehet megakadályozni a vagyon adóztatását?) Az egész határozat olvasása közben az a kérdés merül fel, hogy a döntéshez keresték az okot, avagy az okok vezettek a döntéshez!

Aktív az AB, az elnök haknizik

Az AB egyébként is aktivizálta önmagát adóügyekben. A házipénztáradót - ugyancsak érdekes indokolással – megsemmisítette, a családi pótlék adóterhet nem viselő járandóságát német (!) alkotmánybírósági esetekre is utalva megszüntette, s gyakorlatilag az ugyancsak Németországban előforduló splittinget szorgalmazza. (A családi pótlékos AB-ítélet érdekessége még, hogy a döntés abban az értelemben mindenképpen sérti a jogbiztonságot, hogy az anyagi jogszabályhelyeket törli, az eljárásiakat – kiüresedve – a helyükön hagyja. Vegyük figyelembe: a jogbiztonság legfőbb őre éppen az AB.)

Ha szó szerint veszem a luxusadót megsemmisítő döntését, gyakorlatilag a tárgyi adók is veszélybe kerülnek. Olyan mélységben nyúl bele az adópolitikába - indokolatlanul - az AB, amely a hatalmi ágak megosztásáról vallott kereteket is feszegeti. Nem tudjuk, hová vezet ez a folyamat, hiszen a jelenség öngerjesztő. A sok beavatkozás még több kezdeményezést szül. Egymásnak nyilvánvalóan ellentmondó határozatok hozatalától sem riad vissza.

A korábbi AB méltóságától eltérően a mostani testület vezetője gyakran szerepel a médiában (az ő szavaival élve haknizást látunk), különösen a lakosságot kedvezően érintő (családi pótlék adózása, ingatlanadó) ügyekben. Lehet, hogy egy alapvetően új, dinamikus, az alkotmányosságot teljesen újraértelmező AB-szerepvállalás kibontakozásának vagyunk tanúi? Ez nem lenne baj, ha ennek kereteit, következetességét nyilvánossá tennék!

A jelenlegi ingatlanadóztatás megmarad. Az önkormányzat vagy bevezeti az építmény- és telekadót, vagy nem. Ahol bevezeti, ugyanannyi adót szed a 80 négyzetméteres romos épület, mint a 80 négyzetméteres palota után. Ez jó? Egyenlő és igazságos?

Lehet, hogy marad a magas jövedelemadó?

Kíváncsian várom a folytatást. A mostani adatok szerint a jelenlegi ellenzék valószínűleg többséget szerez tavasszal az Országgyűlésben. Választási ígérete szerint ezt a vagyonadót eltörlik. Ebben előzte meg az ellenzéket az AB döntése. A kérdés hosszabb távon válhat izgalmassá; hiszen a középtávúnak tekinthető elképzelésben (Jövőkép, szerk.: Cséfalvay Zoltán – Matolcsy György, 102.old. pdf-formátum) a következőket olvashatjuk: „Ilyen kívánatos szerkezeti változás a foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterhek, valamint a jövedelemtípusú adók csökkentése, ezzel párhuzamosan viszont a vagyoni és forgalmi típusú adók emelése. A megoldás előnye, hogy egyrészt a munkára rakódó adók és járulékok csökkentése elősegíti a foglalkoztatás bővítését, másrészt pedig a vagyoni típusú adók, például az ingatlanadó – szemben a jövedelemadóval –, megnehezítik az adóelkerülést.”

Ha ezeket a támogatható elképzeléseket meg akarják valósítani; hasznos lenne egy előzetes normakontroll. Ezt azonban a törvény elfogadását követően a köztársasági elnök kérheti. Hm. Lehet, hogy marad a magas jövedelemadó, s belátható időn belül az értékalapú ingatlanadónak a gondolatától is elriadunk?