Hol is van az a Magyarország?

Reagálás Edward Hugh cikkére

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

A pénzügyi válság átrajzolta az egyes régiók és országok pénzügyi térképét. Elemzésekben, befektetői döntésekben a korábbiakhoz képest egyre újabb országcsoportok jelennek meg, különböző országok kapnak önálló figyelmet, korábban egymástól távol eső államok kerülnek összehasonlításra. Önmagában megtisztelő az a figyelem, ami ezen folyamatban Magyarországnak kijut, különösen, mert nemzetközi szervezetek, befektetőházak, sőt olykor még hitelminősítők is egyre gyakrabban méltatják, hogy Magyarország a válság legnehezebb időszakában is milyen mértékű költségvetési konszolidációra volt képes. Ebből a sorból viszont feltűnően kilóg Edward Hugh 2010. január 21-én megjelent, Hungary Isn't Another Greece......Now Is It? című cikke. (Az elemzést az Index is közölte. Oszkó válasza angolul ma megjelent a Hugh-elemzést közlő fistfulofeuros.net -en is. )

Azt hiszem, nem nehéz persze egyetértenünk azzal a megállapítással, hogy a magyar gazdaságnak és a kormányzati pénzügypolitikának már a válság előtt is, és azóta is számos kihívással kell megküzdenie, lényegében múltbeli hibákat kell rendre korrigálnia. Mégis úgy tűnik, manapság az egyik legnagyobb kihívást a tévedéseken, hiányos ismereteken, rossz következtetéseken alapuló percepcióknak, előítéleteknek, illetve azok következményeinek elhárítása jelenti.

Sajnos Edward Hugh cikkében több példa akad tévedésekre, hiányos ismeretekre és ezért rossz következtetésekre is, amelyek hamis percepciókat táplálhatnak. Így aztán az írás egyben alkalmat ad arra is, hogy a magyar gazdaság- és pénzügypolitika kapcsán tisztázzuk a legjellemzőbb tévedéseket és félreértéseket.

Ilyen például a cikk egyik alapállítása, amely bagatellizálja az elmúlt időszakban elvégzett strukturális reformok mértékét, sőt, szinte kétségbe vonja a létüket. Ironizáló megjegyzésében a cikk írója a 13. havi nyugdíj megszüntetését, illetve a családtámogatási rendszer átalakítását, mintegy a reformlépések tételes felsorolásaként tartalmazza, azt sugallva, mintha valóban mindössze ekkora léptékű átalakítás történt volna a költségvetési kiadások szerkezetében. Ehhez képest, ha csak az elmúlt év intézkedéseiből a legfontosabbakat akarjuk kiemelni, akkor említést kell tennünk a tizenharmadik havi nyugdíj megszűntetése mellett az alábbiakról:

- megváltozott a nyugdíj-indexálás, melynek anticiklikus hatásai éppen a későbbi évekre eredményeznek megtakarításokat;

- módosultak a korai nyugdíjba vonulás feltételeit, és az így elérhető nyugdíj mértékét, a korhatár előtt nyugdíjba vonuláshoz így alacsonyabb nyugellátási szint kötődik;

- fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár 2012-től, mégpedig évente fél évvel, nőknél és férfiaknál eltolva a 65 éves korhatár eléréséig;

- megtörtént a rokkantnyugdíjazás feltételeinek felülvizsgálata;

- átalakult a korábban meglehetősen bőkezű lakástámogatási rendszer, ez érinti a kamattámogatás, a szociálpolitikai támogatás megszüntetését, egy meglehetősen szűk körű új támogatási rendszerrel történő felváltását;

- az energiatámogatások 2010-ben szintén kivezetésre kerülnek;

- megváltozott a táppénz folyósításának metódusa, általános mértéke 10 százalékponttal csökkent;

- módosultak a családi pótlékra jogosultság feltételei, a pótlék alacsonyabb korhatárig vehető igénybe;

- a gyermekgondozási támogatások átalakultak, a gyes, gyed igénybevételi időtartama ugyancsak lerövidült;

- 2009 nyarától létszámstop lépett életbe a költségvetési intézményeknél;

- a közszférában foglalkoztatottak tekintetében nominális bérbefagyasztás történt;

- a gyógyító-megelőző ellátások költségkorlátainak megteremtése érdekében megszületett egy súlyponti kórházellátást támogató kórházfinanszírozási szabályozás, egy ún. teljesítmény volumen korlátra épülő elszámolási rendszer;

- általában a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás végrehajtása érdekében 2009 nyarától széles jogkörrel rendelkező kincstárnoki rendszer állt fel.

A fenti felsorolásból csak a nyugdíjrendszert érintő strukturális átalakítások eredményeként tartósan a GDP 3 százalékát meghaladóan mérséklődnek az államháztartás nyugdíjkiadásai, ahogy azt az alábbi grafikon mutatja.

abra1

Ezen túl a lakástámogatási, az energiaár-támogatási, a család- és betegtámogatási rendszer átalakítása már a hatálybalépés évében a GDP mintegy 1 százalékának megfelelő kiadáscsökkentést eredményeznek, melyek nagyságrendje a későbbi években ugyancsak jelentősen növekszik. Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy a korábbi, még 2009-et megelőző konvergencia-programunkhoz képest milyen nagyságrendű megtakarítások érhetőek el több évre nézve az egyes intézkedésekből, s míg a beruházások és fejlesztések halasztása nyilván rövidtávú megtakarítások elérését segítheti a válság időszakára, addig a szociális rendszer átalakítása, a közszféra bérnövekedésének visszafogása, a nyugdíjkiadások fenntarthatóvá tétele, az egészségügy kontrollált finanszírozási rendszere hosszú távú, tartós, azaz strukturális megtakarításokat jelent a költségvetés számára.

abra2

Ebből következik az is, hogy Magyarország költségvetési hiányának csökkenését és az államadóság 2010-től induló leszorítását magában a már meghozott átalakítások biztosítják, a következő kormányzatoknak tehát nincs szüksége további lényeges megszorító, politikai áldozatokkal járó intézkedések bevezetésére, csupán tartania kell a most kialakított költségvetési pályát és élvezni a későbbi években jelentkező eredményeit.

Marad azért munka

Ez persze nem azt jelenti, hogy a soron következő kormánynak a költségvetés strukturális átalakítását követően ne lennének további reformfeladatai. A struktúraváltás az elmúlt időszakban a költségvetés szerkezetében és egyenlegében következett be, de alig több mint félévnyi munka intézmények, intézményrendszerek átalakítására nyilvánvalóan nem lehetett elegendő. A közösségi közlekedési szolgáltatásokat biztosító vállalatok hosszabb távú átalakításáról éppen csak elvi jellegű megállapodásokat lehetett kötni, melyeket végre is kell hajtani. Emellett az egészségügy, az oktatás, az önkormányzatok intézményrendszerében is van bőven tennivaló, azok azonban már nem a finanszírozást, hanem a pénzügyi források hatékonyabb felhasználását és a szolgáltatások minőségének emelését kell, hogy célozzák.

A most elvégzett költségvetési struktúraváltást tehát a következő kormány időszaka alatt intézményi átalakítások kell, hogy kövessék.

Téves adatok

Ami a munkaerőpiaci viszonyokat és tendenciákat illeti, ennek kapcsán is több téves megállapítást tesz Edward Hugh elemzése. Egyrészt ugyanis totálisan hibás adatokat közöl a foglalkoztatási viszonyokról, azon belül is a közszférában foglalkoztatottak számáról. A közszférában foglalkoztatottak létszáma tudniillik 2006-tól nagyságrendileg mintegy 100 ezer fővel csökkent és a tényleges foglalkoztatottak létszáma az elmúlt hónapokban sem nőtt, sőt a 2009 nyarán elfogadott létszámstop miatt, ami a megüresedő álláshelyekre is kiterjedt, további lassú csökkenést mutatott. Emellett viszont az általános statisztikákban az ún. „Út a munkához program” résztvevői is a közszféra foglalkoztatottjaiként jelennek meg, ami félrevezetheti mindazokat, akik nem mélyülnek el a statisztikai adatok részleteiben. Az „Út a munkához program” ugyanis messze nem teremt tartós foglalkoztatást a közszférában, sokkal inkább egy olyan foglalkoztatási program, amely képzettség és munkatapasztalat nélküli széles rétegeket kíván hozzásegíteni az életvitelszerű munkavégzéshez és olyan ismeretekhez, amelyek segítségével a jövőben javulnak az elhelyezkedési lehetőségeik. Ez az egyre inkább a vállalkozásoknál való foglalkoztatást támogató program, amiben az elmúlt időszakban több, mint 100 ezren vettek részt, aktív beavatkozással javíthatja a munkaerőpiac strukturális hiányosságait és megfelelően továbbfejlesztve a jövőben éppen, hogy nem a közszférában, hanem a versenyszférában foglalkoztatottak számát növelheti.

Ezt a folyamatot erősíti az a GDP 3 százalékának megfelelő adóteher átcsoportosítás, amivel kapcsolatban értelmezhetetlen Edward Hugh azon megjegyzése, miszerint „... we have seen little in the way of noticeable impact on either employment or on Hungarian exports”. (Szabad fordításban: ennek az adóátcsoportosításnak alig látszanak a foglalkoztatásra vagy a magyar exportra gyakorolt hatásai - a szerk.) Ezek az intézkedések ugyanis alig néhány hete, mindössze 2010. január 1-én léptek hatályba, így nem tűnik ésszerűnek elvárni, hogy hatásuk máris látványos változásokat okozzon a jelen időszakra vonatkozó, nyilvánvalóan majd csak a későbbiekben megjelenő exportstatisztikákban.

Ezzel együtt a munkaerőköltség csökkenése az alacsony jövedelemsávban a legnagyobb arányú, de az átlagbérnél is igen jelentős. Az egy évvel korábbiakhoz képest ugyanis az adóék az átlagbérnél nagyságrendileg 9 százalékkal, a marginális adóék pedig mintegy 20 százalékkal csökken. Mindezek eredményeként nem csupán a munkaerő költségben, hanem a munkaerő hatékonyságban is lényeges javulást idézhetnek elő a változó adószabályok, amelyek együttesen hatványozottan javíthatják az nemzetközi versenyképességet és az exportpiacokért való versengés hatékonyságát. Talán nem véletlen, hogy akár külső forrásból származó elemzői vélemények is visszatükrözik az országnak ezen pozíciójavulását, ahogy azt az alábbi ábrák is mutatják.

abra3
abra4

Márpedig minden óvatosság mellett, s ha lassan is, de várható, hogy javulnak Magyarország exportpiacainak növekedési kilátásai, melyek vitathatatlanul stabilabb, fenntarthatóbb növekedési pályára állíthatják az országot, mint ha a bővülést a jelentős adósságállománnyal rendelkező állam és a még jelentősebb adósságállománnyal rendelkező magánszektor további eladósítása árán ideiglenesen fenntartott belföldi fogyasztásból remélnénk. A 2010-re vonatkozó prognózisok felülvizsgálata sem számol a korábbi prognózisokhoz képest jobb belföldi fogyasztással, így Edward Hugh állításával szemben növekedésre nem számítunk, a kisebb, 0,3 százalékos visszaesés is egy 5,5 százalékos exportdinamikával lehet elérhető. Miután pedig Magyarország évek óta nagyobb arányú exportnövekedést tudott elérni, mint amilyen arányban az import kereslet növekedett az exportpiacain, az adóterhelés átalakítása, a munkaerőköltség csökkenése és a munkaerő hatékonyság növekedése, azaz a javuló versenyképesség ismeretében az alábbi előrejelzés ésszerűnek és megalapozottnak tekinthető, s még mindig lényegesen óvatosabb, mint sok elemzői prognózis.

abra5

Az államadóssággal kapcsolatos kritikák persze élesen szembe állnak Edward Hugh cikkének a belföldi fogyasztás visszaesését kritizáló mondataival, nem tűnik koherensnek ugyanis olyanfajta gazdasági elemzés, ami egyszerre igényelné a belföldi fogyasztás mesterséges élénkítését és eközben az adósságcsökkentést. Az államadóság éppen a jelenlegi költségvetési kiigazítás eredményeként csökkenhet nagyjából 2015-re a GDP arányos 60 százalék alá, míg kétségtelenül 79 százalék körül tetőzik 2010-ben, de a tisztesség kedvéért el kell mondani, hogy ebből 3 százalék csupán a bruttó államadósság része, hiszen az a lehívott IMF hitelekből a tartalékokat növelte, valamint kár lenne elhallgatni azt a körülményt, hogy az eurózóna átlagos GDP arányos államadóssága ehhez képest 84 százalékra tehető. Ezzel együtt kevéssé érheti kritika a jelenlegi kormány tevékenységét különösen az államadósság állományával kapcsolatban, hiszen annak leszorítására lényegében kizárólag a közelmúlt intézkedései lehetnek alkalmasak.

Érdekes, hogy az elemzés az egyes évek államháztartási hiányával kapcsolatban egyébként éppen azokra a tavaly őszi Eurostat előrejelzésekre hivatkozik, amelyekkel kapcsolatban az Európai Bizottság éppen a napokban ismerte be, hogy túlzottan kritikusan értékelte a magyar költségvetés kilátásait, s míg korábban úgy vélte, hogy a 2009-es költségvetési hiány akár a GDP 4,1 százalékát is elérheti, addig ma már azt valószínűsíti, hogy az az eredetileg kitűzött 3,9 százalék alatt maradt.

Edward Hugh részben Mark Pittawayre is hivatkozva egyébként Magyarország legnyomasztóbb problémájaként a külső eladósodottságot jelöli meg, némileg félreértelmezve a rendszerváltás utáni gazdaságtörténetet, és azt vélelmezve, hogy a magyar növekedést mindvégig csapdában tartotta ez az adósságállomány, szemben más, a rendszerváltáskor államadósságuk tekintetében kedvezőbb pozíciót elérő régiós országokéval. Ez az elemzés persze figyelmen kívül hagyja a kilencvenes évek második felének gazdaságpolitikai teljesítményeit, illetve azt a körülményt, hogy az államadósság valójában 2001 óta mutat újra növekedést, a magánszektor eladósodottsága pedig 2006-tól kezdődően nőtt meg igen jelentősen.

abra6

Ha viszont ténylegesen ezt tekintjük a hazai gazdasági környezet legaggasztóbb problémájának, akkor azt sem szabadna figyelmen kívül hagynunk, hogy a leghatározottabb pozitív folyamatok az elmúlt hónapokban az ország külső adósságállományának tekintetében mutatkoztak meg. Már 2009-re is elmondható, hogy egy enyhén negatív folyó fizetési mérleg mellett az ország külső finanszírozási kapacitása pozitív, s ez az elkövetkező évekre tendencia is marad, hiszen a fizetési mérleg és a finanszírozási kapacitás közti különbség olyan uniós tőketranszferekből származik, melyek éppen az elkövetkező években növekedhetnek tovább. Mindezen folyamatok eredményeként az ország külső eladósodottsága folyamatosan csökkenhet, azaz az intézkedéscsomag, amely belföldön pénzügyi egyensúlyra, s az exportpiacokon a versenyképességre helyezi a hangsúlyt, s ami által az import és export aránya már 2009-ben is jelentősen javult, az Edward Hugh által megjelölt legnyomasztóbb problémára, a külső eladósodottságra is megoldást adhat.

abra7

Ahogy azt is a közelmúlt intézkedései tették lehetővé, hogy Magyarország visszaszerezze a piacok bizalmát, s ne legyen tovább szüksége a Nemzetközi Valutaalap hiteleit lehívni. Érdekes, hogy Edward Hugh külön idézi azt a nyilatkozatomat, miszerint „We don't need IMF money any more and my expectation is that since Hungary is targeting the same track for the future, we won't need financial help.” (Szabad fordításban: Nincs szükségünk többé az IMF pénzére, hitelére, és amennyiben Magyarország a jövőben rajta marad azon a pályán, amelyre rávezettük a válság kipattanása óta, nem lesz szükségünk pénzügyi segítségre - a szerk.) Ez ugyanis magyar államháztartási finanszírozási terveit ismerők számára semmiféle újdonságot nem tartalmazott, hiszen az ország lényegében 2009 szeptembere óta nem hívja le a Nemzetközi Valutaalaptól esedékes hitelrészleteit. De az is mindenki számára ismert, hogy ennek tudatában is fenn kívánta tartani a kormány az együttműködést a Valutaalappal, sőt, hasonló tervekről szóltak a közelmúlt ellenzéki nyilatkozatai is. Minden alapot nélkülöz tehát az a feltételezés, hogy az ország bármilyen csekély mértékben is le kívánna térni a strukturális reformok útjáról, és a piaci finanszírozási források megléte veszélyeztetné a költségvetés strukturális egyenlegét. Ebben a tekintetben a már említett idézett görög politikai nyilatkozatokkal való párhuzamba állítása éppen csak azt a nem lényegtelen körülményt hagyta figyelmen kívül, hogy míg Magyarország egy stabilizációs programot követően, annak eredményeként, s javuló strukturális egyenlege mellett nyilatkozott arról a körülményről, hogy piaci finanszírozása stabil, addig Görögország ezt éppen ellenkezőleg, egy jelentős költségvetési egyenlegromlás után tette.

Mindezek alapján talán csak tévedésből, felületes szemlélődés alapján születhetett olyan elemzés, amely az elmúlt év gazdasági és költségvetési folyamatai alapján Magyarország pályáját Görögországéval próbálta összevetni. Mindez azonban fontos figyelmeztetés Magyarország számára, hiszen látható, hogy még a legnagyobb politikai áldozatokkal is járó költségvetési átalakítás és adóátstrukturálás mellett is veszélyek rejlenek a változatlan prekoncepciókban és percepciókban.



  • Hírek
  • Hírek