Csak idő kérdése a görög államcsőd

Lassan ki kell mondani, hogy Görögország valószínűleg csődbe megy. Ez talán a legjelentősebb európai esemény a második világháború lezárása óta, ugyanis alapvetően fordítja vissza azt a folyamatot, ami Berlin 1945-ös elfoglalása óta meghatározta Európa életét.

Geopolitikai változásról van szó. Száznyolcvan fokos fordulat abban a láncolatban, amellyel Németország lefegyverzésétől fokozatosan jutottunk az európai integráció egyre magasabb szintjére. Ennek az integrációnak a kelet-európai bővítés mellett az egyik utolsó állomása volt az euró létrehozása. Lehet, hogy Európa más irányt vesz, és ezt az irányt a hatvanöt éven át visszafogottan viselkedő Németország határozza meg.

A kétrészes cikk első fele Görögországgal és annak adósságügyeivel foglalkozik, a második a történet ellenkező végén álló Németország és vele Európa jövőjét boncolgatja.

Pisztoly az asztalon

Április elején, az ügy jelentőségéhez képest minimális huzavona után, az unió pénzügyminiszterei megegyeztek abban, hogy „szükség esetén” kiutalnak Görögországnak harmincmilliárd eurót, ami mellé elvileg jöhet még tizenkét-tizennégymilliárd euró valahogy az IMF-től.

Valahogy, mert nem teljesen világos, hogyan is adnák a pénzt: az IMF jellemzően fizetésimérleg-krízis, valamint az ebből származó devizakrízis elkerülésére ad pénzügyi segítséget. Görögországnak viszont nincs saját devizája, de ez itt részletkérdésnek látszik. Az fontosabb, hogy pontosan hogyan is lehet ezt az ígérvényt lehívni, erre viszont egyelőre nem érkezett válasz. A lényeget azért tudjuk: van pénz a csőd elkerülésére.

Pontosabban van is, meg nincs is. Az elviekben megállapított segélycsomag egyik feltétele ugyanis az, hogy Görögország ne tudja magát finanszírozni a piacról. De ha ez előfordul, akkor az ország effektíve csődben van. Tehát az EU úgy segít elkerülni a csődöt, ha előtte csődbe megy az ország. Kicsit zavaros. Mindenesetre Papandreu miniszterelnök hangoskodott egyet a döntés után, hogy ez olyan, mintha most ők letettek volna egy pisztolyt az asztalra, úgyhogy minden spekuláns értsen belőle. Aki ugrál, fejbe lövik harmincmilliárd euróval.

„Spekulánsokból” éltek

Ha egy ország saját hibájából nagy bajba kerül, és közel áll egy deviza-, illetve finanszírozási krízishez, akkor a politikai vezetés zsigerből az ország ellen spekuláló gonosz kis férgekre ken mindent. Sajnos, ilyen kis férgek gyakorlatilag nem léteznek.

Valójában ilyenkor azok, akik korábban az ország mellett spekuláltak azzal, hogy odavitték a pénzüket fialtatni (jellemzően kölcsön adták az államnak úgy, hogy államkötvényeket vásároltak, de az ország bankjainak is adhatnak belőle, hogy azok aztán hitelt, pl. devizahitelt tudjanak belőle nyújtani házra, autóra, frizsiderre, vagy csak úgy), szóval, akik korábban odavitték a pénzüket, egyszer eljutnak arra a pontra, hogy elég volt, és inkább hazamenekítenek mindent, mielőtt csődbe megy az adós.

Ekkor a fenti „spekuláns” abbahagyja az ország melletti spekulációt, búcsút int, és visszatér az otthon biztonságos unalmába. Ez történt 2008-ban Magyarországon is, és most a görögöknél is ez a helyzet.

Egyébként elég szomorú látni, hogy aki az államigazgatás közelébe kerül, ilyenkor automatikusan meghülyül, és elkezd „gonosz spekulánsok”-ozni, még akkor is, ha korábban még úgy tűnt, érti, mi az a hiteladós, hitelnyújtó, tőkepiac meg ilyesmi.

Az persze előfordul, hogy a koporsóba a klasszikus spekulatív tevékenység veri bele az utolsó szeget, amikor a végső fájdalomküszöbig tolja az árfolyamot vagy a kamatszintet, de ez csak akkor okoz összeomlást, ha az ország már nagyon és sokfelé el van adósodva. Ilyenkor a hitelnyújtók menekülőre fogják, és a karámot ledöntő megvadult méneshez hasonlóan bedöntik maguk előtt az országot. Ilyenkor a spekuláció felgyorsítja azt, ami amúgy is elkerülhetetlen.

A görög hitelcsomag bejelentése csak pillanatnyilag hozott megnyugvást, a kamatok azóta újabb magasságokba szálltak. Az, hogy Görögország most tíz évre hitelt vegyen fel a piacon (azaz tízéves államkötvényt tudjon eladni) nagyjából évi 7,7 százalékos kamatba kerül euróban.

Az EU-s hitelsegély elvileg öt százalékon ketyegne, sok okos közgazdász (köztük professzorok, ilyesmik) jelezték, hogy ennél magasabb kamatot, mondjuk olyat, amit korábban a németek javasoltak, a görög gazdaság nem bírna el. Ez érdekes vélemény, mert ha egy országnak csak idő kérdése, hogy mikor adja be a kulcsot, az egy számjegyű kamat nem is sok. Csőd felé robogó országok simán fizetnek két számjegyű kamatot, persze csak akkor, ha találnak bárkit is, aki ad nekik pénzt kölcsön.

Miért lesz csőd?

De miért tűnik elkerülhetetlennek, hogy Görögországban csődesemény történjen? Ehhez meg kell nézni, hogyan állnak a pénzügyek. Görögország államadóssága tavaly év végén a bruttó hazai össztermék 113 százaléka volt. A költségvetési hiány nagyjából tizenhárom százalékra rúgott 2009-ben, és a görög kormány nagyrészt adóemelésből (illetve a „beszedés hatékonyságának növeléséből”) idén le akarja tornázni a hiányt kilenc százalék alá. Ez, ugye, automatikusan százhúsz százalék fölé nyomná az adósságot.

Összehasonlításul: 2006-ban Magyarországon, amikor elemzők meg a magamfajta okostónik huhogtak, hogy mekkora az állam túlköltekezése, és egyszer ettől bedől itthon az egész kóceráj, csak egy kicsit volt több a hiány, mint amit most a görögök ambiciózusan beterveztek. Ráadásul a görög pénzügyminisztérium abban az álomvilágban él, hogy egy négy százalékpontos megszorítás 2010-ben mindössze félszázalékos gazdasági visszaesést fog okozni, pedig kevés olyan országot láttunk, ahol ekkora költségvetési korrekciót recesszió nélkül meg lehetett úszni. (Én most egyet sem tudok mondani.)

Ennél rosszabb hírek is vannak. Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben kihozott egy adósságfenntarthatósági riportot, ami arra következtetésre jutott, hogy adottnak véve a várható demográfiai folyamatokat, a nyugdíjrendszert, egyebeket, ahhoz, hogy Görögország államadóssága ne legyen robbanásszerűen növekvő pályán, a költségvetésben a GDP tizennégy százalékára rúgó korrekciót kell végrehajtani. Nem négyet, tizennégyet.

Ha három-öt év alatt elnyújtva lép ennyit a kormány, az legalább annyi recessziós évet is jelent, ami pozitív visszacsatolásként további költségvetési bevételkiesést és további extra korrekciós igényt okoz. Viszont e nélkül Görögország adóssága egyre magasabbra kúszik, és egyszer az ország összeomlik alatta.

Össze kéne kaparni két év alatt a GDP negyven százalékát

Mivel az induló adósság nagy, a potenciális gazdasági növekedés rendkívül kicsi (amit a folyamatos nadrágszíj-húzogatás még lejjebb húz), a nagy költségvetési hiány miatt pedig a lejáratokon felüli folyó finanszírozási igény is magas, ez az összeomlás nem a távoli jövő problémája, hanem alkalmasint a következő egy-két évé. 2010. második, harmadik és negyedik negyedévében a GDP tizenegy százalékának megfelelő lejáratot (lejáró államkötvényt) kell megújítani, amihez hozzá jön az (elvileg) kilencszázalékos hiány.

2011-ben a bruttó hazai össztermék tizenhat százalékát meghaladó lejáratot és kamatfizetést kellene újragörgetni, valamint – ha a terveknek hinni lehet – 5,6 százaléknyi folyó túlköltekezést, azaz mindkét évben egyenként a GDP húsz (összesen tehát negyven) százalékának megfelelő pénzt kell összetarhálni a tőkepiacon. Ha ez nem vagy csak részben sikerül, akkor lépnek be az eurózóna tagországai, valamint az IMF által összedobott pénz, de az összesen is „csak” 17-18 százalék.

A görög adósságot háromnegyed részben eddig sem a hazai megtakarítók, hanem külföldiek finanszírozták, és ők most igyekeznek az országot elkerülni. Honnan jön össze a lóvé, azt egyelőre senki sem tudja.

Van persze példa rá, hogy egy ország ennél magasabb adósságszinttel is működik. Ilyen Japán, ahol most a GDP kétszáz százaléka az államadósság nagysága. Viszont Japánban, Görögországgal ellentétben, a privátszektor megtakarításai olyan nagyok, hogy külföldi tőke bevonása nélkül is tudják maguk előtt görgetni a lejáró adósságot, sőt a költségvetés folyó hiányát is finanszírozni tudják. Hellászban nem ez a helyzet, ezért kellett a görög adósság háromnegyedét a külföldiek torkán lenyomni, hogy ők tömködjék be a költségvetés lyukait. Na, ők azok, akiknek már elég volt.

Kilépés az euróövezetből? Ugyan már!

Mi a megoldás? Javaslatokban nincs hiány, az eurózónából való kilépéstől a drasztikus bércsökkenésig mindenről volt már szó. Görögország nem euróövezeti tagsága, hanem a saját gazdaságpolitikája, a társadalom és a politikai elit tévelygése és rövidlátása miatt került ekkora csávába.

Az euró védőernyőt adott, és ad ma is abban az értelemben, hogy ha drachma lenne, az már régen elszállt volna, a kamatok meg nem hét egész valamennyin állnának, hanem masszívan húsz százalék felett. Összehasonlításul: a tízéves  magyar államkötvény hozama – úgy, hogy a húszmilliárd euró IMF–Világbank–EU-segélycsomag már az MNB számláját hizlalta – tizenkét százalék is volt. Görögországnak esze ágában sem lenne innen kilépni.

Ráadásul a kilépés és az ezzel járó „kompetitív, az exportot ösztönző leértékelés” vállalati csődhullámot indítana el. Hiszen attól, hogy a nemzeti fizetőeszköz már nem euró, hanem drachma, a vállalatok adóssága még euróban maradna (amennyiben az egyedi hitelszerződések nem tartalmaznak erre külön tételt, de ez nyilvánvalóan nem jellemző). Az értékét vesztő drachma mellett az euróhiteleket a vállalatok az esetleg (!) megnövekedett export mellett sem tudnák kigazdálkodni, és sorra mennének csődbe.

A leértékelés egyébként minden olyan esetben gyilkos, amikor a belföldiek el vannak adósodva a külföldnek. Ilyenkor: leértékelés = atomtámadás. Egy megjegyzés: a forint jelentős, exportot mozgató gyengülése Magyarországon is komoly társadalmi krízist okozna a háztartások és a kisvállalkozások devizaadóssága miatt, ezért aki a leértékeléssel igyekszik vitalizálni a gazdaságot, az a tűzzel játszik.

Ja, és azért a görög lakosság sem teljesen debil, az eurózónából való kilépés hírére megindulna a már drachmabetétek tömeges átforgatása külföldi eurószámlákra. Ennek a megvalósítása egyszerű, még a határokat sem kell a számlatulajdonosnak átlépnie: a fióktelepként működő, külföldi tulajdonú bankokban elhelyezett euróbetétben levő pénz elhagyja az országot, a belföldi bankrendszer így a betétmenekítéstől dőlne meg.

Eurós leértékelés: a bércsökkentés

A közös európai devizát megtartva is lehet a belföldi árfolyamot leértékelni, nevezetesen a nemzetgazdaságon végigsöprő mágikus bércsökkentéssel. Sajnos, ez sem csodaszer. Görögország termelékenységgel meg mindenféle egyéb okossággal korrigált bérszintje tíz év alatt harminc százalékot nőtt a versenyképesség példaképének tartott Németországhoz képest. Ez irdatlan nagy szám. Azontúl, hogy a privátszektor béreit nem is lehet államigazgatási aktussal ukmukfukk csökkenteni, egy komoly bércsökkenés a fogyasztás további visszaesését, ennek okán a vállalatok profitabilitásának összeomlását és megint csak csődhullámot okozna.

Mindebből az látszik, hogy amennyiben Görögország nem hajlandó magát egy irdatlan korrekciónak alávetni, akkor a tücskök elmúlt tíz-húsz éves árnyékban hegedülésének még fájdalmasabb következményét sem tudja elkerülni. A folyamatos túlköltekezésről azt mondjuk, hogy az azért rossz, mert a jövő generációi fizetik meg az árát, hiszen az általunk felvett adósságot ők törlesztik. Görögországban ez annyiban módosult, hogy tizenegynéhány év alatt lezajlott az ámokfutás és a fájdalmas ébredés is.

Az, hogy az ország mikor megy csődbe, döntés kérdésre: annak a döntésnek, hogy a kormány, illetve a gazdasági-politikai elit mikor jut oda, hogy inkább a tanárok, a rendőrök béreit meg a villanyszámlát fizeti ki, mint a hitelezőket. Ez a döntés bármikor bekövetkezhet, idén májusban ugyanúgy, mint jövő nyáron.

Csőd? Mi az?

A görög költségvetés kiadásainak nagyjából egyötöde megy adósságszolgálatra. A csőd az, amikor ebből az egyötödből nem fizet ki valamit az állam. Ha a maradék négyötödből nem fizet ki valamit (mondjuk, a béreket vagy az egészségügy beszállítóinak számláit stb.) az nem csőd. Nem tudom, miért, de ez így van. Sőt igazából annak sem kell megtörténnie, hogy esedékes adósság törlesztése maradjon el, az is csődesemény, ha bejelenti a kormány, hogy majd jövőre nem fog fizetni, és ezzel egy időben az összes jövőben lejáró államkötvény helyett ad egy olyat, ami később jár le.

A csőd lényege, hogy a hitelezők nem jutnak akkor és úgy a pénzükhöz, ahogy az nekik az eredeti feltételek között járna. A leggyakoribb megoldás ilyenkor egyébként az, hogy a fennálló és a gazdaságra nehezedő adósság helyett az ország kevesebbet fizet ki, azaz az idei év végére a GDP százhúsz százaléka fölé kúszó adósság egy része elpárolog a levegőben, a hitelezők meg annyival szegényebbek lesznek. Persze ezzel van egy csomó macera, mert ilyenkor elvileg perelni lehet az országot, befagyaszthatják a külföldi számlákat, de a lényeg ugyanaz: a tücsök a hangyáktól felvett pénzt nem tudja visszaadni, és utána vagy hegedül tovább, vagy megy ő is a többiekkel a mezőre kapálni.

Kérdés, hogy Görögország csődje mit okozna a tőkepiacokon, és mit okozna az eurózónában. Az előbbire nem tudom pontosan a választ, hiszen ha valami, akkor a görög csőd egyáltalán nem lenne meglepő, márpedig a tőzsdéket és a devizaárfolyamokat a hirtelen meglepetések mozgatják, nem az, amire mindenki számít. Az, hogy az eurózónával (és ezen belül Németországgal) mi történik, az a cikk második részének lesz témája.