Behódolva tartja meg állását a japán jegybankelnök

Mario Puzo fantasztikus regénye, „A Keresztapa” jut az ember eszébe, amikor Masaaki Shirakawa japán jegybankelnök tegnapi és mai nyilatkozatait hallgatja, ugyanis ha esetében képletesen is, de mégiscsak arról van szó, hogy vagy az aláírása kerül a jelenleginél sokkal agresszívabb monetáris enyhítésről szóló döntésre, vagy valami sokkal gusztustalanabb dolog fröccsen oda.

Két hete sincs, hogy az export versenyképességéért aggódó nagyvállalati lobbi kikényszerített a pártján belüli lázadással küzdő kormányfőből egy a jen gyengítését célzó devizapiaci intervenciót, és a masszív pénznyomtatás követelésének mindeddig ellenálló jegybank máris békét kért az erődjét hevesen ostromló, a belső lázadás sikeres leverésétől kényszer szülte lendületbe jövő kormánytól. Az egyelőre kérdés, hogy a jegybank elnökének hirtelen jött hajlékonysága teljes megadást jelent-e, vagy inkább csak egy taktikai kitérésről, időnyerésről van-e szó – a központi bank kormányzótanácsának jövő heti ülése után kiderül.

Arra az esetre, ha valaki érthetetlen okokból eddigi életében a japán kormány és a jegybank háborújánál érdekesebb dolgokkal is találkozott, talán nem felesleges összefoglalni a konfliktus lényegét. Az alapprobléma az, hogy a japán gazdaság két évtizede csak a sarat dagasztja, a mindenkori kormány a szerves és érdemi növekedést gátló, nehezen kezelhető strukturális, és talán egyáltalán nem kezelhető demográfiai és kulturális tényezőkkel való szembenézés helyett brutális eladósodásból finanszírozott, minden képzeletet felülmúló költségvetési expanzióba menekült. Az ilyesminek egyszer előbb vagy utóbb vége lesz, a japán kormányok pedig ebből a két lehetőségből rendre a másodikat választották. Az eladósodásból, mint eszközből már mindent kisajtoltak, a gazdaság érdemi, fájdalmas reformoktól mentes, bársonyos stimulálása masszív pénznyomtatás nélkül már nem lehetséges.

Japánban ráadásul egy pénznyomtatást követelő, azaz a jegybanki függetlenséget semmibe vevő kormányzat szempontjából olyan „ideális” a helyzet, hogy az elméletileg legfontosabb ellenérvek, az infláció megugrása és a deviza összeomlása egyelőre fel sem merülhetnek: Japán éppen ezek ellenkezőjével, súlyos deflációval, és a jen eddig feltartóztathatatlan nominális erősödésével küzd.

A kormány tehát a deflációra és az erősödő jenre mutogatva pénznyomtatást vár a jegybanktól, a jegybank pedig egészen eddig inkább reformokat várt volna a mindenkori kormánytól. Nem pusztán szépészeti megfontolásból, hanem azért is, mert jól tudják, hiszen már megtapasztalták, hogy a quantitative easing lélegeztető gépként működhet ugyan, de tüdő helyett nem jó – tartós megoldásnak nem alkalmas.

Japánban a jegybanki függetlenség komoly dolog, hiába volt elképesztően erős az elmúlt hónapokban a monetáris hatóságra nehezedő politikai nyomás, kitartottak a végsőkig. A túlerő azonban végül mindig győz, régóta világos, hogy ennek a küzdelemnek a végkifejletét illetően csak az időpont lehet kérdéses. A legfrissebb hírek alapján pedig talán már az sem.

A kormányzó párt környékén hónapok óta fel-felmerül a jegybanktörvény megváltoztatásának lehetősége az ügy érdekében, ebben az esetben tehát egyszerűen az történne, hogy a jogi lehetőségek megteremtése után a kormány a saját organikus szavazórobotjaival töltené fel a Bank of Japan kormányzótanácsát, és így a monetáris politika alakítása a miniszterelnök számára akár SMS-ben lehetővé válna.

A Naoto Kan miniszterelnök elleni, két hete levert lázadás zaja olyan lehetett a jegybank elnöke számára, mint egy hideg, fémes hang a fejéhez nyomott pisztoly felől: itt a játék vége, vagy aláírja azt a papírt, vagy... tehát aláírja. Masaaki Shirakawa tegnap egy konferencián és egy mai nyilatkozatban félreérthetetlenné tette, hogy szerinte a jen erősödése olyan veszélyforrás, amely indokolhatja a monetáris politika módosítását. Alig több mint két hete azt mondta, hogy a jegybank nem fogja rövidtávú árfolyammozgásokhoz igazítani a monetáris politikát, és a jen nominális felértékelődése miatt jajveszékelőknek az egyáltalán nem olyan veszélyesen kinéző reáleffektív árfolyamot ajánlotta figyelmébe...két hét nagy idő tud lenni.

Az események felgyorsulása mögött a belpolitikai tényezők mellett piaci jelenségek és nemzetközi politikai események hatása felfedezhető. Egyrészt a piac nem volt hajlandó túlságosan megilletődni a két héttel ezelőtti intervenciótól, a jen árfolyamának visszaerősödéséből egyértelműen kiderült, ami várható is volt: a kormány által hozzáférhető volumenek elégtelenek a jen trendszerű erősödésének megállításához, ahhoz agresszív monetáris könnyítésre van szükség.

Másrészt az amerikai-kínai árfolyam-politikai vita alakulása a nemzetközi térben is szabad jelzést adott a jen gyengítéséhez. A japán kormány azzal a vállalással utazott múlt héten New York-ba, az ENSZ közgyűlésére, hogy elmagyarázzák Obama elnöknek, hogy az intervenció elkerülhetetlen volt, és nem az Egyesült Államok ellen irányul, hanem sokkal inkább Japán ázsiai versenytársai miatt van rá szükség. Az amerikai diplomácia a japán intervencióval fontos potenciális szövetségest veszített a protekcionista kínai árfolyam-politika elleni nemzetközi fellépés szövögetésében, ennek ellenére rendkívül udvariasan és megértően fogadták a japán álláspontot, az Obama-Kan találkozón hivatalosan napirendre sem került az ügy. Ez felér egy amerikai jóváhagyással az intervenció esetleges következő köreire nézve.

Ami pedig a kínai-japán viszonyt illeti, azon éppen nem sok rontani-félteni való van: a kínaiak idén felpörgő jenvásárlásai is alaposan hozzájárultak a japán deviza fájdalmas erősödéséhez, ráadásul éppen most éleződött ki a kelet-kínai tengeri földgázlelőhelyekért folyó japán-kínai küzdelem, amit történetesen éppen hajóütközéses, halászkapitányos, letartóztatós, szabadon engedős teleregény formájában követhettünk nyomon az elmúlt napokban. A japán-kínai viszony tehát rossz így is, úgy is, persze kitartó munkával még sokat lehet rombolni rajta, de ez rövidtávon nem szempont. Nincs tehát nemzetközi politikai akadály a jen nyomtatásának felpörgetése előtt.

A jegybankelnök retorikai fordulatára, amely a jövő héten hozhat érdemi változásokat a monetáris politikában, az éppen gazdaságélénkítő céllal pótköltségvetést gyártó kormány részéről ma azonnal reagált a gazdasági miniszter: úgy véli, hogy igen, a jegybanknak sokkal többet kell tennie a jen túlzott erősödése ellen, illetve a gazdaság támogatása érdekében, a jegybanktörvény megváltoztatása pedig pillanatnyilag nem egy azonnal szükségessé váló intézkedés. Shirakawa kézbe vette a tollat, Kan pedig leengedte a csőre töltött pisztolyt tartó kezét. A véres jelent viszont csak akkor marad el, ha a Bank of Japan elnöke nem pusztán taktikázik, hanem valóban megadja magát.