Montanai őserdő, piac, állam

A montanai őserdők Amerikában még az ember megjelenése előtt egy viszonylag egészséges egyensúlyban működtek. Ennek meghatározó tényezői voltak a magas erős fák, amik alatt finom, nem túl erős aljnövényzet borította a talajt. Időnként jöttek viharok, villám csapott az erdőbe, de az erdő maga sosem égett le, mivel az alacsony növésű aljnövényzet miatt a lángok sosem érték el a fák magas lombjait. Így csak az aljnövényzet pusztult el. Tekintve, hogy gyakran égett le az aljnövényzet, sosem tudott igazán megerősödni. Ez egy viszonylag egészséges egyensúly volt. Aztán megjelent az ember és elkezdte eloltani a legkisebb tüzeket is, aminek az lett a következménye, hogy az aljnövényzet megerősödött és egy idő után amikor villám csapott az erdőbe, akkor szinte az egész erdő leégett.

Ez a példa az egyik kedvencem. Jól illusztrálja, hogy az elmúlt 30 év gazdaságpolitikája hogyan vezetett oda a világban, hogy 2008-ban kis híján az összeomlás szélére kerüljön a világgazdaság, vagyis, hogy az egész erdő leégjen. Ahhoz, hogy a világ 2008-ra a fent leírt helyzetbe kerüljön, szükség volt arra, hogy a korábbi válságokat mindig megpróbálták olcsón megúszni, a legkisebb tüzet is azonnal eloltani. Pedig a gazdasági visszaesés, ha kis mértékű, akkor hasznos, ugyanis segít újraallokálni az erőforrásokat: olyan mint az a tűz, amely pusztán az aljnövényzetet pusztítja el. Így a mostani nagy válság valójában nem más, mint a korábbi tűzoltások következménye.

Ez a példa sokszor eszembe jut, amikor azt hallom, hogy döntéshozók, gazdaságpolitikusok a mostani válság kapcsán a piac csődjéről beszélnek és azt bizonygatják, hogy rájuk, az államra, a bürokratikus koordinációra szükség van. Ilyenkor ők a montanai tűzoltók, akik önmaguk szükségességét azzal igazolják, hogyha ők nem lennének, akkor az erdő leégne. Ez ma már valószínűleg így is van, de a tüzet valójában ők okozták.

Ha belegondolunk a mostani válsággal sincs ez másképp. A válság nem a piac csődje, hanem sokkal inkább a gazdaságpolitika, az állami koordináció folyamatos bukdácsolásának következménye, amely abból a másodlagos jelzálogpiaci válságból indult ki, amelyet szintén gazdaságpolitikusok okoztak, rendkívül alacsony kamatokkal, szociális hitelezéssel, olcsó államilag támogatott hitelekkel.

Az erdő utótörténete is nagyon tanulságos. Az aljnövényzet mára annyira megerősödött, hogy rendszeresen vannak komoly erdőtüzek Montana-ban. Az aljnövényzet egyszeri irtása dollár-tizmilliárdokba kerülne, nincs olyan politikus, aki ezt a csekket aláírná. Az erdőt már nem hagyhatják leégni, mert az a teljes pusztulást jelentené. Így marad a tűzoltás, mert a rövid távon gondolkodó döntéshozóknak ez olcsóbb, időben jobban eloszló költséget jelent.

A Lehman Brothers csődje után világossá vált a döntéshozók számára: nem hagyhatják, hogy összeomoljon a bankrendszer, mert akkor kőkorszaki szintre süllyedne vissza a gazdaság. A valós megoldás a bankrendszer egészének újratőkésítése, a veszteségek tényleges azonnali leírása pedig akkora csekk volt, hogy senki sem akarta aláírni, így megítélésem szerint valós fundamentális megoldás a válság okaira a mai napig nem született. Ehelyett van a folyamatos tűzoltás, és ha jó a montanai erdő példája, akkor ezt a tűzoltást fogjuk még látni az elkövetkező évtizedekben mindenhol a világgazdaságban.

Idén Görögországban és Írországban kellett tűzet oltani. Ahogy a dolgok jelenleg állnak, forró az aljnövényzet számos déli államban, Portugáliában és Spanyolországban is. A nyilvánvalóan fizetésképtelen államok csődje, majd ezt követően a német és a francia bankrendszer újratőkésítése drága megoldásnak ígérkezik. Úgy tűnik, az EU döntéshozói inkább a tűzoltóautók vásárlására, semmint a problémák valós megoldására törekszenek. Az aljnövényzet pedig egyre-egyre erősebb lesz.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!