Több mint bűn, hiba

Az átláthatatlan kormányzás újabb mélypontját sikerült tegnap elérni: immár nem ismertek a kormányzati döntéshozatal jogi keretei sem. A következő lépés már csak az lehet, amikor azt sem fogjuk tudni, hogy kik töltenek be meghatározott állami pozíciókat. Bár tulajdonképpen ettől már ma sem vagyunk messze...

Az történt ugyanis, hogy miután múlt szerdán (április 20) a miniszterelnök távolléte miatt nem volt kormányülés, mindenki arra számított, hogy legkorábban egy hét múlva, április 27-én fogadhatja el a kormány a várva várt konvergencia programot. Ha valaki nem tudná, ez ugyanis a kormány (!) álláspontját tükrözi. Ehhez képest a megint Széll Kálmánról elnevezett, 14 hónapon belül immár 6. költségvetési kiigazító csomag függelékeként tette a kormány saját portálján elérhetővé azt a dokumentumot, amelyet a vonatkozó közlemény szerint már előtte meg is küldött Brüsszelbe. Felmerül a gyanú, hogy a konvergencia programot elfogadó kormánydöntés borotválkozás közben született.

Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a márciusi részletes költségvetési adatok az eredetileg bejelentett 15:00 helyett már 14:45-kor megjelentek. A közpénzügyi döntéshozók úgy tesznek, mintha fogalmuk se volna arról, hogy a piaci befektetők és elemzők kevés dolgot rühellnek jobban, mint amikor az adatok az előre meghirdetett időpont előtt jelennek meg, mivel ők úgy készülnek, hogy csak akkor figyelnek a megfelelő hírforrásokra, amikor onnan hírt várnak. Ha a hír előbb megjelenik, akkor nem tudnak időben reagálni és így akár nagy veszteségeket is elszenvedhetnek. Márpedig ilyen kivédhetetlen kockázatokat senki sem szívesen vállal, tehát a legegyszerűbb ilyen befektetésekbe nem invesztálni.

De térjünk vissza a konvergencia program kurucos entrée-jára, mellyel kapcsolatban számos kérdés felmerül. Leginkább az, hogy minek kellett ez.

Régi rossz szokásom, hogy szeretem a híreket valami korábban várthoz, „normálishoz” viszonyítani. Ebben az esetben a magam részéről azt tekinteném normálisnak, hogy a kormány (publikus módszertan alapján) készít egy alappályát, megnézi, hogy a kitűzött hiányküszöbök teljesítéséhez mekkora kiigazításra van szükség, aztán az intézkedési ötleteit megvitatja először a pártban, ha kell, a kormányban mindenképpen, aztán a szélesebb nyilvánossággal és – utoljára, de nem utolsó sorban – az Európai Bizottsággal. Aztán a részletes tervet, büszkén, valamilyen ünnepélyes formában (emlékezzünk Széll Kálmán program tavalyi bejelentésére a Széll Kálmán Klubban!), határidőre, az előre megadott formátumban közzéteszi (kommunikálja!), ill. benyújtja (magyarul és angolul, szó szerinti (!!) fordításban).

Ehhez képest mi történik? Az elmúlt hetekben a kormány néhány ötletet kiszivárogtatott (hiszen olyan vasfegyelem mellett, ami lehetővé tette a publikálás titokban tartását szó szerint az utolsó pillanatig, nyilvánvalóan minden hír csak tudatos kiszivárogtatás eredménye lehetett), ezekre meg is érkeztek a borítékolhatóan negatív szakértői vélemények, majd tökéletesen semmibe véve a szakminiszterek létét, rajtaütésszeren kiküldte először Brüsszelbe, majd a sebtében összehívott elemzői háttérbeszélgetés alatt közzétette a dokumentumot.

Arra, hogy miért történhetett mindez, a következő magyarázat-változatok lehetségesek. (Nézzék el nekem, hogy gazdaságpolitikai elemző létemre átmenetileg és lehatárolt céllal politikai spekulációkba bocsátkozom.)

  1. A kormány nem büszke erre a dokumentumra: szerintem ez – bár nem valószínű magyarázat, mindenképpen bölcsességre vallana.
  2. Miután már megszületett az elfogadó kormányzati döntés, féltek a kiszivárogtatástól: ez nem túl hihető az összes többi körülmény ismeretében, nyugodtan elvethetjük.
  3. El akarta leplezni a nem túl jól kinéző márciusi költségvetési adatokat: ez meg aránytévesztés lenne, a tét sokkal nagyobb ennél, így nem tartom valószínűnek.
  4. A mai Barroso-Orbán találkozó előtt akarták közzétenni. Bár ez több, mint bűn, ez hiba, mondhatnám, egetverő arrogancia, szerintem ez a legvalószínűbb magyarázat. Korábbi tapasztalatok alapján a kialakított helyzet pont arra jó, hogy bármilyen kritikát is fogalmazzon meg esetleg a Bizottság elnöke, gyorsan rá lehessen mondani, hogy „ezt csak azért mondja, mert még nem olvasta a minden problémát frappánsan megoldó, új konvergencia programunkat”

A külügyminiszter még tegnap reggel is arról beszélt, hogy április vége előtt tárgyalási időpontot fogunk kapni az EU-tól. Nem értem. Hogyan képzeli azt bárki, hogy a Bizottság megkapja a konvergencia programot, a bürokraták feltűrt ingujjal nekiveselkednek az 505 oldalnak (kénytelenek elolvasni a magyar változatot is, mert ki tudja, mi más van abban az angol változathoz képest), és kb. a 60 oldal tájékán járnak, amikor a Bizottság elnöke bejelenti, hogy meg van elégedve a magyar gazdaságpolitika irányaival, úgy látja, hogy fog sikerülni a megegyezés, tehát el lehet kezdeni a tárgyalásokat.

Ennél még rosszabb vetülete a történetnek az az üzenet, hogy a magyar kormányt tökéletesen hidegen hagyja, hogy a Bizottság elnökének vannak-e észrevételei a konvergencia program általa kívánatosnak vélt jellemzőiről. Ez minden, csak nem az, amiről a miniszterelnök által olyan büszkén emlegetett hatos csomag (a költségvetési politikák koordinációjáról) szól.

Hogy maga a konvergencia program és az elé komponált intézkedési terv hogyan áll meg a lábán, a következő napok és hetek intenzív elemzői munkájának eredményeként talán felmérhető lesz. A rövid távú piaci reakció kedvező nem lehet már csak azért sem, mert a kormány – úgy tűnik – minden metakommunikációs eszközt megragadott annak világossá tételére, hogy továbbra sem kenyere az egyeztetés sem itthon, sem Brüsszelben.