Business Talks '24
Üzleti konferencia
Mostanában híre ment, hogy az USA kincstárának ki kellene bocsátania egy platinaérmét, amit a Fed ezer milliárd dollár értékben megvenne, és ebből finanszíroznák az idén a költségvetés hiányát. Mi van? – kérdezhetik sokan.
Az Egyesült Államokban évek óta nagy a vita a két nagy párt között arról, milyen eszközökkel kellene az államadósságot és a deficitet hosszú távra fenntarthatóvá tenni. Ezek a viták – a mostani szabályoknak megfelelően – általában az adósságplafon elérése körül szoktak forrpontra jutni.
Az USA törvényei nem teszik lehetővé a mindenkori jogszabályban rögzített állomány feletti állami eladósodást, a jogszabály megváltoztatásához mind a Fehér Ház, mind pedig a Szenátus és Kongresszus felhatalmazása szükséges. Mivel a szenátusi többséget és az elnöki (végrehajtói) hatalmat a demokraták birtokolják, a Kongresszusban viszont a republikánusok vannak többségben, ezért kétpárti konszenzus szükséges az adósságplafon megemeléséhez. Az elmúlt 50 évben 74-szer emelték meg az adósságplafont, vagyis a mostani nem minősíthető rendkívüli helyzetnek.
A csapdahelyzet abban van, hogy a republikánusok az adósságplafon szinten tartásával „technikai csődhelyzetbe” képesek kergetni a kormányzatot, mivel az adósságplafon elérése után a kincstár nem bocsáthat ki újabb kötvényeket, így a lejáró adósságelemek kamatainak kifizetése, illetve az állami kiadások teljesesítése lehetetlenné válik (amíg az állam elsődleges egyenlege negatív, azaz a kamatfizetések nélküli állami kiadások meghaladják a bevételeket, ami a jelenlegi helyzet és a jövőben is ez várható). Ez katasztrofális következményekkel járhat, ezért a kormányzat mindenképpen el szeretné kerülni.
2011 nyarán aktiválódott először az adósságplafon csapdahelyzete, amikor végül is nem tudtak megállapodni a felek, a döntést eltolták a jövőbe, amikor is automatikus egyenlegjavító intézkedések lépnének életbe, ha addig sem sikerül megállapodni a megszorítások szerkezetében és mennyiségében. Ez a helyzet szülte a „fiscal cliff” problémát (amikor a korábban elhalasztott intézkedések egyszerre léptek volna életbe, újra recesszióba lökve a gazdaságot), amit az utolsó utáni pillanatban, az óév utolsó napján részben sikerült megoldani, de a teljes megoldást csak elhalasztották két hónapra, március 1-jéig.
Már akkor napvilágot láttak olyan megoldási javaslatok, amelyek megkerülnék az adósságplafon szabályát. Először voltak jogi próbálkozások, a demokrata véleményvezérek szerint egymásnak ellentmondó szabályozás van érvényben ezen a téren: egyrészt a Kongresszus megszavazza a föderális költségvetési törvényt, amiben felhatalmazza a Kincstárat, hogy a törvényben meghatározott összegeket elköltse, másik oldalról pedig az adósságplafon-törvény nem teszi számára lehetővé, hogy finanszírozza ezt. Ez önellentmondás, ami az Alkotmány 14. kiegészítése értelmében az adósságplafon-törvényt alkotmányellenessé teszi. Legalábbis a demokraták szerint, ezért sokan azt mondják: az elnöknek egyszerűen csak utasítást kell adnia, hogy az adósságplafon felett is bocsásson ki kötvényeket a Kincstár.
2011-ben végül semmi sem valósult meg ezekből a javaslatokból. Most újra elértük az adósságplafont, február vége után a Kincstár nem tudja finanszírozni a kiadásait. Újra fenyeget a republikánusok erős érdekérvényesítése és a kompromisszumképtelenség. Ezért újra a szabály elkerülését lehetővé tévő javaslatok láttak napvilágot ezekben a napokban.
A legérdekesebb és leghajmeresztőbb ilyen ötlet az 1 billió dolláros platinaérme kibocsátása a Kincstártól. A hatályos szabályok tág értelmezése ugyanis lehetővé teszik, hogy a pénzügyminiszter döntése értelmében a Kincstár olyan értékben bocsásson ki platinaérméket, amelyet megfelelőnek gondol. Ez nem tartozik az adósságplafon szabálya alá. Így merült fel az ötlet, hogy a Kincstár kibocsát egy 1000 milliárd dollár értékű platinaérmét (ez a magyar GDP hétszerese) , amit a jegybanknál, a Fednél letétbe helyez, és a Fed ezért 1000 milliárd dollár értékig hitelezi a központi kormányzatot. Ezzel a kormányzat kibújik az azonnali megállapodás kényszere alól és további egy évig tudja magát finanszírozni a republikánusok „engedélye” nélkül is. Első hallásra újévi tréfának tűnt az egész ötlet, de arra mindenképpen jó, hogy gondolatkísérletként végiggondoljuk, mi történne ilyen esetben.
Számvitelileg az történne, hogy a Fed mérlegfőösszege azonnal megemelkedne 1000 milliárd dollárral, az eszköz oldalra bekerülne a mágikus érme, a forrás oldalon pedig a kormányzati számla emelkedne ugyanennyivel. Azaz a kormányzat pénzügyi eszközei 1000 milliárd dollárral nőnének, minden további nélkül folytatódhatna az idei fiskális politika megvalósítása, a kormányzati kifizetések teljesítése, úgy ahogyan a kormányzat és a demokrata képviselők gondolják. A Nobel-díjas Paul Krugman éppen ezzel érvel: egy ilyen érme kibocsátása után a kormány ceteris paribus pontosan ugyanazt tenné, úgy viselkedne, mintha megemelték volna az adósságplafont, azaz semmi káros dolog nem történne, menne tovább az élet a maga útján.
Mi történne a pénzkínálattal? Addig, ameddig a jegybanki számlán tartaná a kormányzat az extra pénzt, addig nem emelkedne meg a monetáris bázis. Ahogy elkezdené felhasználni a kifizetésekre, akkor ez a pénzmennyiség a kereskedelmi bankszektorban csapódna le, ami a jegybank beavatkozása nélkül már emelné a monetáris bázist és a pénzmennyiséget is, méghozzá ugyanakkora mértékben. Krugman másik érve szerint azonban, ha a Fed úgy reagál erre a kormányzati lépésre, hogy a korábban felhalmozott mintegy 2 billió dollár mértékű állampapír-állományából ad el a piacon, akkor folyamatosan szinten tudja tartani a monetáris bázist, amellett, hogy a mérlegfőösszeg folyamatosan lecsökken újra a mostani cirka 3 billiós értékre. Így, ha konszolidálva nézzük a központi kormányt és a Fedet, akkor azt mondhatjuk, hogy a következő évben is ugyanúgy finanszírozza magát az állam, mint eddig: kötvényeket ad el.
De mi történik akkor, ha a Fed mégsem ad el kötvényeket? Ebben az esetben hagyná, hogy jelentősen megemelkedjen a monetáris bázis, de például Krugman szerint ez sem lenne inflatorikus hatású, ugyanis a gazdaság a likviditási csapda állapotában van. (A likviditási csapda válsághelyzetben keletkezik és a Keynes-i elmélet írja le: nagyon alacsony kamatok mellett a pénztartás költsége végletesen lecsökken, szinte bármennyi új pénzkínálatot képes felszívni a piac. Ilyenkor a monetáris expanzió nem tudja csökkenteni a kamatokat, így nem képes stimulálni a keresletet (a pénz nem költődik el), így nem okoz árszínvonal emelkedést sem.
Mi történne az államadóssággal? A kibocsátott érme nem számolódna bele az adósságplafon szabálya alá eső mennyiségbe, de ettől még természetesen ez új adósságnak számítana. A részletekbe nem menve az USA államadósságának amúgy is csak egy része tartozik e szabály alá, vannak olyan elemei, amelyeket különböző kormányzati alapok vásárolnak későbbi specifikus kiadásokra, ezek úgynevezett implicit adósságelemek explicitté tételét jelentik. A bruttó teljes államadósság tehát azonnal megugrana 1000 milliárd dollárral, de a nettó csak folyamatosan, ahogy a kormányzat az állami kifizetéseket teljesíti.
Ha a Fed közben eladná a birtokában lévő kötvényeit, akkor csak az államadósság birtokosainak összetétele változna meg (növekedne a magántulajdonosok aránya), egyébként még ez sem.
Akkor mégis miért problémás ez az ötlet? Az sem biztos, hogy jogilag meg lehet valósítani ezt az elképzelést, de ezen most lépjünk túl. Az ötlet támogatóinak érveit feltéve (de meg nem engedve) még mindig két nagyon súlyos probléma kapcsolódik ehhez a megoldáshoz:
A platinaérme nem oldja meg a fiskális problémákat, ez csak legenda. Cserébe viszont olyan méretű válsághoz vezethet, amivel talán jobb nem kísérletezni.
Business Talks '24
Üzleti konferencia
Rovataink a Facebookon