Tanultak-e a közgazdászok a válságból?

1 hozzászólás

A vita jelenlegi állásáról képet ad az Oxford Review of Economic Policy tavaszi-nyári különszáma.

Abban konszenzus van, hogy a válság előtti közgazdaságtan főárama nagyon benézett valamit, és emiatt meg kell újulnia. Abban viszont nincs egyetértés, hogy vajon ez a megújulás bekövetkezett, vagy legalábbis elkezdődött-e. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy az új mainstream figyelme a korábban elhanyagolt, de a válság során felértékelődött témák (egyenlőtlenség, pénzügyi piaci tökéletlenségek stb.) felé fordult. Mások viszont 10 évvel a válság kirobbanása után is a tudomány gyökeres reformját sürgetik.

Ehhez a vitához lehet értékes adalék Ernest Aigner, Matthias Aistleitner, Florentin Glötzl és Jakob Kapeller kutatása, melynek eredményeit az Institute for New Economic Thinking-nél megjelentetett tanulmányukban foglalták össze. Arra a kérdésre, miszerint tanult-e a tudomány a válságból, akkurátus módszertannal, bibliometrikus technikával keresték a választ. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy összeszámolták, bizonyos kulcsszavak és kifejezések milyen gyakran fordultak előtt a válság előtti és utáni publikációkban, így képet tudtak formálni arról, vajon történt-e elmozdulás a kutatók világképében, módszertanában, és ha igen, milyen irányban. (Az áttekintett cikkek száma százezres nagyságrendű volt.)

Néhány érdekességet érdemes kiemelni a tanulmányból:

  • A 15 leggyakoribb kulcsszóból 13 ugyanaz volt a válság után, mint a válság előtt. Kiesett a top15-ből az „infláció” és a „kointegráció” (ez egy ökonometriai szakkifejezés, ami azt ragadja meg, ha két, trendszerűen növekvő változó között szoros kapcsolat van), viszont bekerült az „intézmények” (A tanulmány szövegében „innovációt” említenek a szerzők, de a vonatkozó ábra alapján gyanítható, hogy ez csak elütés) és a „pénzügyi válság”. Úgy tűnik tehát, hogy nagy változás tehát nem történt. A szerzők azonban azt is megjegyzik, hogy ugyanakkor általános tendencia a kulcsszavak előfordulási gyakoriságának csökkenése, vagyis diverzifikáltabbá vált a tanulmányok fókusza.
  • A pénzügyi vonatkozású kifejezések előfordulása megnőtt, ami azt jelenti, hogy a pénzügyi rendszer szerepe felértékelődött, és ez egyértelműen a válság tanulságainak feldolgozására utal. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ez a tendencia döntően három kifejezésnek, a „pénzügyi válságnak”, a „likviditásnak” és a „monetáris politikának” köszönhető.
  • A leggyakrabban hivatkozott, és így legmeghatározóbbnak tekinthető tanulmányok (kb. 400) vizsgálata arra derített fényt, hogy több az empirikus kutatás, és kevesebb a pusztán elméleti. A kulcsszavak között visszaszorultak az „elmélettel” és „egyensúllyal” kezdődők, teret nyertek ugyanakkor az „adat”, „ország”, „becslés” és „teszt” szavak, illetve szótövek. Ez utalhat arra, hogy az új elméletek kidolgozásához empirikus összefüggésekre van szükség, de okozhatja az is, hogy az elmúlt időszakban – a válságtól függetlenül - megszaporodtak és hozzáférhetővé váltak a nagy keresztmetszeti és panel adatbázisok. Utóbbi tendenciával lehet összhangban, hogy míg az „idősor” kulcsszó veszített jelentőségéből, a „panel adat” gyakrabban fordul elő.
  • A pénzügyi válság tipikus értelmezését jellemzi, hogy a pénzügyi vonatkozású kifejezések között a „likviditás”, „sokk” és „volatilitás” szavak részesedése nőtt a legtöbbet idézett tanulmányokban.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a közgazdaságtan figyelme eltolódott a válsággal összefüggésbe hozható témák iránt, azonban nem történt olyan paradigmaváltás, mint például az 1929-1933-as válság után a keynes-i elmélet felemelkedésével. A szerzők konklúziója szerint „a pénzügyi válság nem vezetett jelentős elméleti vagy módszertani változáshoz a közgazdaságtanból, jóllehet a pénzügyi instabilitás témája nagyobb figyelmet kapott a válság után”.

Vagyis aki semleges érdeklődőként arra számított, hogy a bibliometrika egyértelműen feltárja, megtörtént-e a szükséges fordulat a közgazdaságtanban, valószínűleg csalódott. Mindenki más igazolva érezheti magát: a mainstream védelmezői azért, mert a mainstream igenis reagált a válságra, a reformokat követelők pedig azért, mert nem sokat.

Annyit biztosan kijelenthetünk, hogy valami van..., de vajon ez-e az igazi?

A cikk a BCE MNB Tanszék blogjának vendégposztja.