Alanyi jogon járó fizetés: jöhet az ingyen pénz korszaka?

Miért vetették el eddig mindenhol az FNA bevezetését? Az intuitív válasz a kérdése az szokott lenni, hogy az embereket sokszor még munkabérrel is nehéz rávenni a munkára, képzeljük csak el mi lenne akkor, ha feltétel – tehát munka – nélkül adjuk oda nekik a megélhetésükhöz szükséges pénzt. De tényleg képzeljük el: többen választanák a semmittevést a munka helyett, vagy a már biztosított megélhetés mellett többen használnák fel kreatív módon az eddig monoton munkával eltöltött időt?

E kérdésről jelenleg zajlik a tudományos vita közgazdászok és szociológusok között, és nagy a megosztottság. Ezért arra gondoltam, hogy úgy járok utána a kérdésnek, hogy elolvasom a kérdésben írt legtöbbet említett tanulmányokat és összegzem a kutatások eredményeit. Megtettem. A végeredmény? Kicsit leegyszerűsítve egyfelől sok tanulmány azt mutatja ki, hogy kreatívabbak és produktívabbak leszünk, ha ingyen pénzt kapunk, másfelől pedig sok tanulmány épp az ellenkezőjét bizonyítja – utóbbiak szerint nagyobb lenne a szegénység és csak kicsit javulna a társadalmi egyenlőtlenség. A válasz tehát az, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy milyen konkrét hatása lenne az FNA-nak a társadalomra és a gazdaságra. Hogy többet tudjunk meg az FNA való világban történő bevezetéséről, több ország indított, tanulmányi jelleggel ingyen pénzt kifizető projekteket.

Kísérletek három kontinensen

Kanadában és az Egyesült Államokban volt, Kenyában és Finnországban jelenleg is zajlik ilyen jellegű kísérlet, Svájcban pedig 2016-ban népszavazást is tartottak arról, hogy kapjon e minden felnőtt állampolgár 2500 svájci (710 ezer forint) frank adómentes alapjövedelmet.

Mi derült ki a lezárult kísérletekből? Nem túl sok minden.

A finn kísérlet a 2015-ben már 10 százalék közelébe emelkedő munkanélküliség negatív hatásaira keresett valamilyen megoldást. 2017 elején kezdtek el feltétel nélkül havi 560 eurót utalni 2000 finnek. A cél az volt, ami egyben az általános célkitűzése is sok FNA programnak, hogy az emberek az alapjövedelem begyűjtése mellett keressenek munkát és dolgozzanak. Az eredeti tervben az is szerepelt, hogy 2018-ban kibővítik a programot, ehhez képest óriási meglepetés volt, hogy idén a KELA (finn szociális juttatásokért felelős intézet) már azt nyilatkozta, hogy a finn kormány leállítja a kísérletet és más megoldások után néz. Az eredményről a KELA kutatócsoport eddig annyit nyilatkozott, hogy túl rövid és túl szűkkörű volt a kísérlet ahhoz, hogy érdemi megállapításokat tegyenek.

Bár a program leállításának okáról sincsenek pontos információk, valószínűsíthetjük, hogy az eredmények nem voltak annyira meggyőzőek, hogy megérje bevállalni az államháztartási hiányt és adóemeléseket, amivel egy valódi országos program járt volna.

Svájcban mertek nagyobbat gondolni - de csak gondolni

Mert persze – ahogy már a svájci példa még inkább mutatja – egy ilyen program nem olcsó. A svájci, népszavazásra bocsátott, és a szavazók több mint 70 százaléka által elutasított, így el sem indult program szerint

Hétmillió felnőttel és 1,6 millió gyerekkel számolva ez éves bruttó 222 milliárd CHF terhet jelentett volna a költségvetésnek: ez a 2017-es GDP 32%-a, és megközelítőleg a 2,5-szerese a jelenlegi szociális célú állami kiadásoknak. Mivel az új rendszer szinte minden más szociális kiadást helyettesített volna, elméletben “csak” duplázni kellett volna a jelenlegi szociális kiadásokat - de az államadósság növekedésének elkerüléséhez így is adóemelések és más kiadások csökkentésére lett volna szükség.

IMF, Világbank: ez a recept nem való mindenkinek

Az IMF és a Világbank is úgy kalkulál, hogy minden OECD országnak – függetlenül a szociális kiadások GDP-ben miért, és jelentős eltéréseket mutató arányától – komoly változtatásokat kell bevezetnie adó és kiadási vonalon is a költségvetési egyensúlya megőrzéséhez, ha egy értelmes és átfogó FNA programot akarna bevezetni (ennek fontos kritériuma, hogy elég magas összeget ad ahhoz, hogy ne pont a legrászorultabbak járjanak rosszul).

Az IMF és Világbank eddigi tanulmányai továbbá azt is kimutatták, hogy a magas penetrációjú (sok embert elérő) és progresszív (rászorultság mértékétől függően támogató) szociális rendszerrel rendelkező országok – mint pl. Franciaország, Belgium, vagy az Egyesült Királyság – esetében a meglévő rendszert kell erősíteni az FNA bevezetése helyett, mert ez a rendszer jobban eléri és megfelelőbben segíti a rászorulókat. A megállapítások szerint az FNA csak alacsony penetrációjú és progresszivitású szociális rendszerrel rendelkező fejlődő országokban – mint pl. Közép-Afrikai országok, India – jelenthetne megoldást, ahol transzparensebbé tenné a rendszert, csökkentené a támogatásokkal összefüggő korrupciót és bürokráciát.

Afrikában 22 dollárral próbálkoznak

Jelenleg a legnagyobb remények egy kenyai FNA-kísérlethez fűződnek, ami összesen 12 évig fog tartani és 16 000 embernek fizet havi 22 USD-nek megfelelő összeget. Ez mind lefedettség, mind időtartam szempontjából a legnagyobb projekt, amitől már statisztikailag szignifikáns konklúziókat várnak.

Amennyiben a kenyai projekt pozitív összefüggést mutat ki az FNA bevezetése és a gazdasági növekedés, a munkanélküliség csökkenés és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenése terén, úgy érdemes lehet ezzel foglalkozni a világ más fejletlen régióiban is.

A fejlett világban aligha lesz FNA – legalábbis amíg nem jönnek a robotok

A világ gazdagabb részein viszont kicsi a valószínűsége annak, hogy a közeli jövőben ezt a rendszert bevezetnék. Adóemelésekről, vagy megszorításokról beszélni, egy olyan rendszer bevezetése érdekében, ami még nem is biztos, hogy jobb a mostaninál, finoman fogalmazva is nehezen eladható a választóknak és a politikusok nagy részének egyaránt. Pedig számos neves 20. századi közgazdász, köztük Friedrich Hayek a “ The Road to Serfdom”, illetve Milton Friedman a “Capitalism and Freedom” könyvében felveti és javasolja az alanyi jogon járó fizetés bizonyos formájának bevezetését.

A szakvélemények egy pontban találkoznak.

Az automatizálás, a mesterséges intelligencia és a robotok elterjedése sok munkahelyet fog megszüntetni, és korábban nem látott mértékben fogja átrendezni a munkaerőpiacot. Ahogy az ipari forradalom időszakában, várhatóan most is új, magasabb hozzáadott értékű munkahelyek jönnek létre, amihez az emberek tömeges átképzésére lesz szükség. Mivel ez a folyamat lényegesen több embert fog érinteni, mint amit az ipari forradalomkor vagy azóta bármikor láttunk – a McKinsey szerint 2030-ig több mint 800 millió munkahely szűnhet meg az automatizáció miatt – az átmeneti időszakban minden bizonnyal szükség lesz egy olyan szociális hálóra, ami biztosítja az emberek anyagi szabadságát és biztonságát, amit Hayek és Friedman is elengedhetetlennek tart egy jól működő piacgazdaságban.

A rendszer a tanulás és átképzés időszakában a megélhetést kell biztosítsa. De ugyanakkor a munkavállalás irányába kell terelje az embereket, ahhoz, hogy az emberek ne ragadjanak be egy szegénységi ördögi körbe, ahogy korábban a 18-19 századi Brit birodalomban a “Speenhamland” munkanélküli segély rendszer idején. Akkor az angol vidéki lakosság nagy része a biztos segélyt választotta a bizonytalan munkabér helyett, amivel biztosította magának a létminimumot, de ugyanakkor mélyszegénységét is több évtizeden keresztül. A Spennhamland rendszert leállították 1834-ben, de ehhez hasonló, modern változatok ma is működnek több gazdag országban is, ahol sok esetben magasabb a munkanélküli segély összege, mint a minimálbér (pl. Finnországban).

Az ilyen rendszerekben nem meglepő, hogy sok potenciális munkavállaló inkább a segélyt választja. A feltétel nélküli jövedelem ezt az ellentmondást próbálja meg kiküszöbölni, hisz akkor is ki van fizetve, ha munkát vállalunk. Összességében egy olyan rendszerre lesz szükség, ami megfizethető és fenntartható, egyszerre ösztönzi az embereket munkára, tehát értékteremtésre, ugyanakkor biztosítja a szükséges anyagi és személyi biztonságot és szabadságot a munkaerőpiac átrendeződésének időszakában. A feltétel nélküli jövedelem intézményének bevezetése, habár ma még korai, de a közeljövőben attraktív megoldást jelenthet a fent említett kihívásokra.

Robotok helyett a válság is ingyenpénzt hozhat

A fent leírt útnál viszont van egy sokkal rövidebb is a feltétel nélküli jövedelem bevezetéséhez. Valószínű, hogy a kérdéssel foglalkozó kutatók, de még

Egy olyan mennyiségi lazítási program, ahol ezúttal nem kötvényekbe vagy más tőkepiaci eszközökbe megy a kinyomtatott pénz, hanem

Nem is olyan rég, 2001-ben még maga az eszközvásárlási program is gyerekcipőben járt. 2001-ben, Japán kísérletezett ezzel, hogy kilábaljon a deflációs helyzetéből. A világ jegybankjai ellesték a technikát és a 2008-as válság káoszában egyebek mellett már ezt az akkor még radikálisnak mondott gazdasági élénkítést is alkalmazták. Ez annyira jól ment, hogy az elmúlt évtizedben a legnagyobb gazdaságok jegybankjai (USA, Japán, Kína, és az Európai Központi Bank) által nyomtatott és a rendszerbe bevezetett több mint 11 ezer milliárd dollár ténylegesen inflálta odahaza, de a feltörekvő piacokon még inkább az eszközárakat. Ma már nem radikálisnak, hanem magától értetődőnek számít egy ilyen program.

Felmerül a kérdés, hogy most, hogy itt a nyakunkon a következő válság vagy visszaesés, miből fognak a nagy jegybankok kamatot vágni, hogyan fognak lazítani monetáris politikájukon? Az EKB 0%-on, a Japán jegybank –0.1%-on, de a legelőrébb tartó FED is csak 2.25%-on tartja a kamatrátáját, ami historikusan nagyon alacsonynak számít.

Ezen felül csak 2019 közepére lesznek a nagy jegybankok nettó kötvény eladók. Ezek még nem szigorú monetáris kondíciók. Hogyan lehet rajtuk esetleg lazítani? Nyilván újabb mennyiségi lazítással, és a következő mennyiségi lazítási programok közt már nem csak kötvény, hitel, részvény és más pénzügyi eszköz vásárlás, hanem valószínűleg új és még radikálisabb megoldásokról is szó lesz az épp soron következő Jackson Hole-i szimpóziumon. Ilyen megoldás lehet az “adjunk az embereknek pénzt, hogy költsék el”, ami ha úgy vesszük, akkor szintén feltétel nélküli jövedelemnek számít, csak a megközelítés más.