Tudjuk, mi okozza a klímaváltozást, és mégsem teszünk ellene

2019.04.04. 08:18
37 hozzászólás

Az alábbi írásban Horváth Ágnes, a Mol vezető közgazdászának Kell-e tudnunk, hogy mi okozza a globális felmelegedést? című cikkére szeretnénk reagálni. A cikk szerzői klímakutatók és olyan tudományos szakemberek, akik célul tűzték ki, hogy minden a klímaváltozással és annak a társadalmunkra gyakorolt hatásával kapcsolatos tévhitet eloszlassanak kizárólag tudományos megállapításokra hivatkozva, de mindezt hétköznapi témákban közérthető nyelven megfogalmazva.

Még kérdés, hogy mi okozza a globális éghajlatváltozást?

Egy olajipari társaság közgazdászának klímaváltozással foglalkozó cikke már önmagában felkelti az ember érdeklődését, hogy vajon az egyik legnagyobb magyar fosszilis energiacég munkatársa, milyen álláspontot képvisel a témában. A cím már sokat sejtet: „Kell-e tudnunk, hogy mi okozza a globális felmelegedést?”, hiszen, érvel tovább a szerző, a klímaváltozás elleni harc nem csak költséges, de kifejezetten versenyhátrányt is okoz. Így amennyiben még felmerül némi kétely arról, hogy a klímaváltozás egy természetes folyamat része és nem az emberi tevékenység következménye (legalábbis a mértékét és a változás gyorsaságát tekintve), úgy érdemes lenne átgondolni, hogy vállaljuk-e ezt a kockázatot. Ezután, a szerző egy hirtelen csapással mégis úgy dönt, hogy mindegy is mi okozza, mégis küzdeni kell ellene.

Ekkor még a cikk legelején járunk, de máris felhúzzuk a szemöldökünk. Tehát ma még Magyarországon mindig ott tartunk, hogy az emberi tevékenység klímaváltozásban játszott szerepe egy eldöntetlen kérdés. A diskurzus nyelvezetében ugyan megfigyelhető már némi változás: az új klímaszkeptikusság már nem meri nyilvánosan kétségbe vonni a tudományos konszenzust a klímaváltozással kapcsolatban, sőt, a probléma felvázolása után kissé érthetetlenül, de cselekvésre buzdít, miközben mégis tehetetlenségre ítél.

A klímakutatók 97%-a egyetért abban, hogy a jelen globális klímaváltozást az emberi tevekénység okozza. De mit is jelent a konszenzus a tudományban? Ehhez először is tisztáznunk kell a tudományos megismerés és megértés folyamatát. Minden kutatás egy kérdéssel kezdődik, amelynek magyarázatára a tudósok hipotéziseket állítanak fel. Ezeket tesztelik, majd a hibásnak bizonyult elképzeléseket elvetik, az igaznak bizonyultakat pedig további tesztelésnek vetik alá, illetve fejlesztik. Egészen addig folytatják ezt a folyamatot, amíg döntő mennyiségű bizonyíték gyűlik össze, s a hipotézis tudományos elméletté válik. Egy jó elmélet magyarázatot ad a kutatás során felmerülő más kérdésekre is és előrejelzésekre is alkalmas.

Tehát a tudományos konszenzus nem egyenlő a politikai konszenzussal.

A tudósok nem szavaznak egy elmélet helyességéről, hanem bizonyítékokat gyűjtenek és tesztelnek. Amint egy adott tudományterület tudósai konszenzusra jutnak egy adott kérdésben, már nincs tovább értelme vitatni azt. A konszenzus lesz az egyetlen érvényes álláspont.

Az alábbi ábra jól mutatja, hogy a különböző gazdasági szektorok milyen arányban járulnak hozzá az üvegházhatású gázkibocsátásokhoz globális átlagban. Nem újdonság, hogy a fosszilis tüzelőkre épülő energiaipar, az általános ipari tevékenységek és a közlekedés a kibocsátások közel háromnegyedéért tehetők felelőssé. Ahhoz tehát, hogy hatásosan küzdjünk a globális klímaváltozás ellen, mindezekben a szektorokban (beleértve a szintén jelentős kibocsátásokkal bíró mezőgazdaságot, állattenyésztést és egyéb földhasználatot) radikálisan csökkenteni kell az üvegházhatású gázkibocsátásokat.

Forrás: IPCC AR5 Mitigation of Climate Change 2014

A NASA műholdas mérései hatalmas előrelépést jelentenek az időjárással és az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások során, azonban az „űrhajózás kora” előtti időszakra vonatkozólag a NASA nem becsléseket végez, hanem úgynevezett „proxy” adatok felhasználásával mutatja be a régmúlt idők éghajlatát. Ezen paleoklimatológiai forrásokra talán a legismertebb példa a sarkvidéki területekről származó akár több kilométeres jégfuratok vizsgálata melyekből rengeteg információt kaphatunk. A módszer segítségével a jégfuratokban lévő légbuborékok analízisével több százezer évre visszamenőleg kapunk információt a légkör összetételére vonatkozólag, továbbá az 18O-izotóp koncentrációjából megállapítható a régmúlt idők hőmérséklete. Ezen kívül a légköri áramlásokról és azok változásáról is beszélnek a jégfuratok a por-, tengeri só-, pollen- és vulkanikus hamurészecskék révén.

Screen Shot 2019-04-04 at 08.23.06.png

„A naptevékenység, a nap állandó fluktuációja és a vulkánkitörések mind hatással vannak a globális éghajlatra.” - így Horváth. Az eljegesedési periódusokat bemutató fenti grafikonon mindenki számára világosan látszik, hogy mit is hívunk a klíma változása során természetes folyamatnak, mely folyamatosan zajlik, és hol lépett be a képbe az iparosodott emberiség hatása. Természetesen megpróbálhatjuk az évezredeken át hasonló amplitúdóval működő természetes változásokra fogni a jelenkorban megfigyelhető drasztikus mérési eredményeket és szélsőséges folyamatokat. Értelme viszont nem lesz a próbálkozásnak, mert az, hogy

a megfigyelt felszín közeli hőmérséklet változáshoz az elmúlt évtizedekben az együttes antropogén hatások járultak hozzá a legjelentősebben, tény.

Screen Shot 2019-04-04 at 08.23.22.png

Erről bárki, aki valódi tudományos eredményekre kíváncsi, részletesen tájékozódhat a több mint két évtizede a földtörténeti időskálán zajló természetes eredetű továbbá az ipari forradalom óta mért drasztikus gyorsaságú klímaváltozás tudományos megközelítésével, annak vizsgálatával és hatásaival foglalkozó IPCC jelentésének magyar nyelven is elérhető döntéshozói összefoglalójából.

Horváth cikkének felütése, hogy a „globális felmelegedés elleni harc költséges.” Ebben is igaza van, azonban maga a klímaváltozás még költségesebb, és az a hatalmas mennyiségű pénzösszeg, amit ma a világ az éghajlatváltozás miatti károk enyhítésére fordít, csak tovább fog növekedni, méghozzá exponenciálisan. Bár a nagy olajtársaságok felismerték, hogy a megújuló energia megkerülhetetlen a jövő energiaellátásában, mégis csupán egy apró töredéke az ebbe befektetett összeg ahhoz képest, hogy mennyit költenek a business as usual forgatókönyv fenntartására és a további fosszilis energiahordozók kitermelésére.

A cikk ugyanazokat az érveket visszhangozza, mint a nagy cégek: szép dolog ez a klímaváltozás elleni küzdelem, meg a megújuló energia, de hát versenyhátrányba kerülünk a piacon! Majd akkor fektetünk bele kellő mennyiségű pénzt, ha már a többiek is hisznek benne. Ezzel megkaptuk a klímatehetetlenség egyik újabb alapanyagát: addig nem cselekszem, amíg a szomszéd sem csinálja. Akkor sem, ha emiatt mindkettőnket majd jelentős károk érnek a jövőben.

Itt van azonban a tökkelütött Európai Unió, amelyik egyre nagyobb kibocsátás csökkentési, energiahatékonysági és megújuló energiával kapcsolatos célokat tűz ki.

Márpedig épp nem rég megjelent Sandbag Report szerint, az EU mostani célkitűzései igenis hatékonynak bizonyulhatnak, annak ellenére, hogy Magyarország Németországgal, Csehországgal és Lengyelországgal karöltve próbálja megakadályozni egy ambiciózus klímaterv elfogadását. A jelentés szerint a mostani intézkedések és a tagországok szénerőművek bezárására tett ígéretei már 50%-kal csökkenthetik az Unió kibocsátását 2030-ig. Továbbá még gazdasági potenciál is lehet ebben, méghozzá az innováción keresztül. Hovatovább, ezt a megközelítést – stratégiai szinten – a magyar kormány is osztja. Az országgyűlés által tavaly ősszel elfogadott második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2) a gazdaság dekarbonizációjával kapcsolatban így fogalmaz: „A klímaváltozás sikeres kezelése új piacok megteremtését, termékek és szolgáltatások bevezetését hozhatja magával, továbbá a dekarbonizációs folyamat gazdaságfejlesztési potenciált is jelent egyben.”

A Eurofund 2019-es jelentése azt vizsgálta, hogy milyen mértékben hatna a Párizsi Megállapodás betartása az uniós tagállamok GDP növekedésére. Ebben a tanulmányban Magyarország az 5. legjobb helyen végzett. Végezne, ha.

Egy szép új világ

Amiben igaza van a klímaszkeptikusoknak, az a klímaváltozás elleni küzdelem jelenlegi eredménytelensége. Idén lesz 27 éves az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC). Rio, Kiotó, Doha, Párizs – megannyi klímakonferencia és megállapodás, azonban a jogi kötőerő hiánya és a „majd akkor kezdem el a kibocsátásomat csökkenteni, ha a szomszéd is” hozzáállása miatt az emberiség üvegházgáz-kibocsátása még mindig nem tetőzött, hanem évről évre nő.

A fosszilis energiahordozók soha nem látott energiabőséget, mobilitást és jólétet biztosítottak az emberiség egy jelentős részének. Az, hogy meleg víz jön a csapból, hogy bármikor fel tudjuk kapcsolni a villanyt, és pár kattintással lefoglaljuk a repülőjegyünket, még azok számára is természetes, akik nem is különösebben tehetősek vagy gazdagok. Nem volt ez mindig így. Most, amikor tudjuk, hogy ennek a természetességnek milyen felára van, és hogy rohamos tempóban haladunk afelé, hogy ezek ne legyenek természetesek, elodázhatatlan újragondolnunk azt, ahogy élünk és fogyasztunk.

Bár egyre nagyobb mértékben fogadják el az emberek, hogy a klímaváltozás valós veszély, és aggódnak is miatta, de amikor cselekedni kellene, akkor elfogy a lendület. Senki nem szereti, ha hibáztatják és bűntudatot keltenek benne. Az emberiség pellengérre állítása nem hozta meg a kívánt eredményt, az apokaliptikus hangnem pedig az egekbe lökte a posztmodern ember amúgy is végtelenbe tágult ingerküszöbét. Jász-Nagykun-Szolnok megye méretű jéghegyek szakadnak le az Antarktiszról? Kalifornia elolthatatlan lángokban áll? Lassan időszakosan majd át lehet sétálni a Duna medrében Budapesten, mert olyan alacsony a vízállás? A többség erre ingatja a fejét, sajnálkozik, aggódik, majd ugyanúgy folytatja az életét.

Pedig a klímaváltozásról mindannyian tehetünk, de a jó hír, hogy mindannyian tehetünk is ellene.

Olyan klímapolitikára van szükségünk, ami az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást nem valami hippi hóbortnak állítja be, hanem a jelenlegi fogyasztási és életmódbeli korlátokat felismerő emberek tudatos döntése a változtatás irányába. Kockázattal jár? Kényelmetlen lesz? Egészen biztos. Azonban egyre több bizonyítékunk van arra nézve, hogy a cselekvésképtelenség sokkal rosszabb következményekkel járhat. A klímatehetetlenség az új klímaszkeptikusság. Ha kezelni akarjuk a klímaváltozás problémáját, felelősséget vállalva tetteinkért, akkor fel kell ismernünk azt is, hogy a reakciónkat kiváltó és a hozzá hasonló cikkek bár cselekvésre szólítanak fel, épp az ellenkezőjére kárhoztatnak minket.

Közreműködött: Dr. Bart István, Dr. Lehoczky Annamária, Dr. Pieczka Ildikó, Szabó Amanda Imola